Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2015 - Acta Ethnologica Danubiana 17. (Dunaszerdahely-Komárno, 2015)
In memoriam
zott — egyébként igen disztingváltan és nagy gardróbból öltözött. Szabolcs megyei rokonainál tett nyaralásai során már iskolásként elkezdi lejegyezni a népköltési szövegeket: öreg juhászok és kocsisok elbeszéléseit. A budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen angol-magyar szakon végez. Egyik tanára Horváth János volt, aki a népies ponyvairodalom kutatására buzdítja. Még Pais Dezső is tanította. Amikor 1940-ben Ortutay megindítja az Új Magyar Népköltési Gyűjtemény sorozatát, már ahhoz a mesegyüjtő csoporthoz (Kovács Ágnes, Belatini Braun Olga, Virány Judit) tartozik, akik egy-egy mesélő vagy falu elbeszéléseit a teljesség igényével gyűjtötték - rendszerint gyorsírással. 1942-ben jelenik meg tőle előbb egy válogatás, majd egy kétkötetes szöveganyag: Pandur Péter meséi, egy igen érdekes, Pest környéki és „kétlaki” embertől. Ez volt doktori értekezése is (1943). Évtizedekkel később, a már az Egyesült Államokból hazalátogató Linda ismét találkozott egykori mesélőjével, és rögzíthette az évtizedek alatt megváltozott szövegeket. Már e mesék kiadását is a Magyarságtudományi Intézet finanszírozta. 1945 után a közismert nevén Teleki Intézet megbízásából készíti el „A Magyar Népkutatás Kézikönyve” számára A magyar népi színjáték kutatása áttekintést. Amikor „szétszervezik” ezt a kutatóhelyet, Dégh Linda a budapesti egyetem ekkor már Ortutay vezette Néprajzi Intézetébe (a Folklore Tanszékre) kerül. A korra is jellemző, hogy az átcsoportosítás anyagi feltételeit sajátos módon tudták biztosítani. Dégh Linda egy ideig mint „székesfővárosi főbába” kapott havi fizetést. Ő is, akárcsak Dömötör Tekla, dolgozott a Szabó Ervin Könyvtárban is. 1951-től az egyetemen ő („Bapszi”, ahogy régi becenevén említették) lesz Ortutay folklorista-helyettese, főként annak kultuszminisztersége idején, aki a soros elvégzendő feladatokat bízza rá. így szerkeszti meg A szabadságharc népköltészete (1952) antológiát, amelynek bevezető áttekintését mások dolgozatai alapján készítette. (Vádolták is érte plágiummal...) A „társadalmi-történeti népköltészet-kutatás” mintapéldányának szánták a Kálmány Lajos kézirataiból összeállított Történeti énekek és katonadalok vaskos kötetét ( 1952). Ennek társadalomelméleti előszavát a nem igazán népdalkutató Linda írta, és ebben nem csupán Kálmány szociális érzékenységét vagy a magyar parasztok osztálytudatát méltatta, hanem hosszasan támadta az „anglo-amerikai imperializmusnak” (leginkább a funkcionalista iskolának) a gyarmati népekkel szemben kifejtett gaztetteit. Viszont, amikor pár évvel később ő tanította a néprajz szakos hallgatóknak a „bevezetés a folklorisztikába” tantárgyat, az amerikai Alexander Goldenweisemek a Szabó Ervin Könyvtári példányából oktatta a „kulturális antropológiát”. Amikor ő készítette el a Népköltészet egyetemi jegyzetet, ebben melegen méltatja a marxizmus, az októberi szocialista forradalom, a Szovjetunió, a Szovjet írószövetség, Gorkij, Lenin, sőt Sztálin tevékenységét - nemcsak 1960-ban, hanem még 1964-ben is. Igen tanulságos ez a „kézirat”-ként megjelenő bölcsészettudományi kari jegyzet. Általános, tudománytörténeti, műfajonkénti ismereteket ad, nyilván saját egyetemi előadásainak jegyzetei alapján, sőt Ortutay Gyula korábbi jegyzeteiből is részeket átvéve. Ma is elfogadható olvasmány e jegyzet, feldolgozásmódja és példaszövegei a Gyulai Pál óta (1888) ismert budapesti egyetemi jegyzetek sorába illeszkednek. Nyilvánvalóan ennek, az évek során át újrasokszorosított, és főként az akkor a magyar szakon mindenki számára kötelező félévhez tartozó jegyzet meghaladására készítettük el igen hamar, már 1966-ban A magyar népköltészet egyetemi jegyzetét, későbbi egyetemi tankönyvünk kiindulópontját, amelyben tudatosan egy jóval „fejlettebb” áttekintést kívántunk megfogalmazni, ekkor már igazában a néprajz szakos hallgatók számára. A Kálmány-kötet körül kibontakozó vitában azonban (akkor) nem az említett ideológiai rövidre zárást kifogásolták, hanem a túlméretezett és pontatlan szövegjegyzeteket. Dégh Linda vezette a „munkásfolklór” kutatását, majd ezt a feladatot az egy idő múlva ugyancsak a Folklore Tanszékre került Dömötör Tekla, tőle részben Katona Imre vette át (sőt még magam írhattam a munkásdalkutatásról). Linda 1956-ig a Magyar Dolgozók Pártjának aktív 320
