Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2015 - Acta Ethnologica Danubiana 17. (Dunaszerdahely-Komárno, 2015)
Krónika
55„Hegyet hágék, lőtőt lépék... Konferencia Erdélyi Zsuzsanna néprajztudós emlékére (Balassagyarmat, 2015. 11. 3^1.) A Magyar Nemzeti Múzeum balassagyarmati Palóc Múzeuma szervezésében 2014. november 3-4-én, „Hegyet hágék, lőtőt lépék...” címen valósult meg az Erdélyi Zsuzsanna emlékére megrendezett tudományos konferencia. A hivatalos megnyitó után másfél napon át a magyar (nem csak a magyarországi!) folklorisztika jeles képviselői az archaikus népi imádságok kutatásával, a szöveges folklór és a vallási néphagyomány bizonyos, kiemelt témaköreivel kapcsolatban prezentálták és vitatták meg kutatási eredményeiket. A magyarországi folklorisztika és vallási néprajz jeles képviselőin (Küllős Imola, Limbacher Gábor, Verebélyi Kincső, Voigt Vilmos stb.) túlmenően a tanácskozáson a szerbiai Vajdaságot Silling István és Silling Léda, az erdélyi magyar folklorisztikát pedig Tánczos Vilmos reprezentálták. Liszka József, a Fórum Kisebbségkutató Intézet komáromi Etnológiai Központja képviseletében A populáris irodalom és a népköltészet határán. Egy vallásos ponyvaballada közép-európai kontextusai címen tartott előadást. Némi interdiszciplinaritást kölcsönzött a tanácskozásnak az, hogy Varga Lajos váci segédpüspök a konferencia másnapján, a teológus szemszögéből fejtette ki gondolatait a népi vallásosságról. A rendezvény első napját megtisztelte jelenlétével Erdélyi Zsuzsanna két gyermeke, Dobozy Borbála és Dobozy Dániel is. A nap befejezéseként Székely Orsolya rövid, Erdélyi Zsuzsannáról és imádságos, „szent öregasszonyairól” készült portréfilmjét, majd a Comedia et Musica Mundi együttes az „Ég szülte Földet” című, vallási népénekekből összeállított előadását tekinthették meg a résztvevők. A második napon, a konferencia zárásaként pedig Lengyel Ágnes, a múzeum igazgatója (mellesleg a magyar ponyvakutatás jeles képviselője) bemutatta az érdeklődő kollégáknak a múzeum valóban európai színvonalú látványtárát. A balassagyarmati konferenciát a résztvevők egy, gyümölcsözőnek mutatkozó konferenciasorozat első darabjának nyilvánították, az ott elhangzott előadások tanulmányokká átdolgozott szövegei pedig a tervek szerint a jövőre megjelenő konferenciakötetben látnak majd napvilágot. Mivel a tudományos diskurzusnak viszonylag kevés teret adó tanácskozás (nem a szervezők hibája ez, hanem a bőség zavarának a következménye) során nem sikerült ott kifejtenem, engedtessék meg, hogy a két nap (szerintem) egyik sarkalatos kérdéséhez néhány megjegyzést fűzzek. Több alkalommal is felvetődött az archaikus népi imádságok (és általában a folklór, illetve a népköltészeti műfajok) etnikumok közötti átadásának és átvételének, valaki így fogalmazott: „csereberélésének” a kérdése. Nos, ez nyilván rendkívül összetett folyamat, hiszen ha gyakorlatilag szemléljük, akkor rengeteg lehetőség, közvetítő médium, csatorna stb. kaphat ebben szerepet (iskolai oktatás, ponyvanyomtatványok, kéziratos terjesztés, később még az elektronikus média és persze a szóbeliség is), ám egy dolgot nem szabad figyelmen kívül hagyni. Főleg (de nem csak ott!) a nyelvhatárok szükebb-szélesebb övezetében gyakori jelenség egész faluközösségek nyelvváltása. Jómagam a szlovákiai magyar nyelvterületet (és annak közvetlen szomszédságát) ismerem valamelyest, s elmondhatom, hogy bizony rengeteg konkrét példát lehet erre felhozni. Jozef Holuby szlovák néprajzi gyűjtő a 19. század végén kimutatta, hogy a Galgóc környéki szlovák falvak valamikor magyar lakosságúak voltak, de időközben elszlovákosodtak. Nyelvükben viszont megőrizték például a magyar keltés (kőttés) megfelelőjét, a keltýšt. 288
