Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2015 - Acta Ethnologica Danubiana 17. (Dunaszerdahely-Komárno, 2015)
Könyvismertetések, annotációk
szemben éreznek valódi azonosulást, míg a szerbek és a magyarok esetében már inkább távolságtartásról beszélhetünk (ami egyébként részben ellentmondást jelent az etnikailag sokszínű közegre való, már említett büszkeséggel - ezt a megállapítást viszont ugyancsak nem teszi meg a szerző). Az utolsó alfejezet végül a vajdasági német identitás erősen szimbolikus jellegét igazolja (286-309. p.), Krel kutatása alapján ez ugyanis két identifikációs tényezőn múlik: a nyelven és a személynéven. Kétség sem fér hozzá, hogy egy alacsony lélekszámú kisebbség saját identitásáért való küzdelmének szűk mozgásterét mutatja ez a kép: sok szülő és az egyesületek is a fiatalabb generációk nyelvvesztésével vagy elégtelen nyelvtudásával néznek szembe, emellett pedig a régi német személynevek (amelyeket az üldöztetéstől való félelem miatt magyar, szerb, horvát stb. vezetéknevekre cseréltek le korábban) újrafelvételét próbálják elérni a lehető legtöbb esetben. Krel munkája valójában két módon minősíthető hasznosnak: a témában járatlan olvasót ellátja alapvető információkkal, valamint a terepmunkának köszönhetően mégiscsak tele van fontos néprajzi megállapításokkal. Teljesen érthetetlen azonban a szervetlen és aránytalan szerkezeti felépítés és a gyakori sekélyes anyagkezelés. A kötet így csak felemás módon ér célt. Luffer, Jan: Katalog českých démonologických povestí. Praha: Academia nakladatelství 2014, 240 p. ISBN 978-80-200-2383-4 Liszka József A szerző, Jan Lufer, a Cseh Tudományos Akadémia Orientalisztikai Intézete könyvtárának az igazgatója, noha nem teljesen előzmények nélkül való, mégis hézagpótló könyvet tett le a csehül olvasó szövegfolkloristák, irodalmáról, kultúrtörténészek asztalára: a cseh hiedelemmondák katalógusát készítette el. Az egész munka két nagyobb részből tevődik össze. Az eligazító előszó után következik egy, a hiedelemmondák műfaját bemutató, a katalogizálási kísérletek nemzetközi, valamint szlovák és cseh előzményeit, illetve forrásait számba vevő, továbbá a jelen katalógus felépítését megmagyarázó, a katalógus használatát segítő, mindösszesen öt nagyobb egységbe tagolt blokk. Ezután következik maga a katalógus. De vegyük sorra! A szerző először is arra vállalkozik, hogy valamilyen úton-módon definiálja azt a műfajcsoportot, amit rendesen a monda (povést) terminussal szokás illetni. A szakirodalom általában a mesével konfrontálva szokta ezt megkísérelni3, ám ettől Lufer alapvetően eltekint. Olykor, példaként fölbukkan egy-egy, mesére vonatkozó megjegyzése, de alapvetően önmagában szeretné a mondát meghatározni. Nem olyan magától értődő az, hogy mit tekintünk mesének és mit mondának, noha már az általános iskolában megtanulják a gyerekek a köztük meglévő (?) különbséget. Hogy mégsem annyira egyszerűen megválaszolható kérdés ez, bizonyítják a nemzeti és nemzetközi mesekatalógusok, amelyek sorra hoznak mondaanyagot is, illetve Jan Lufer mostani munkája, amely erősen támaszkodik mind a korábbi mesegyűj3 Vö. Lüthi, Max: Volksmärchen und Volkssage. Zwei Grundformen erzählender Dichtung. Dritte, durchgesehene Ausgabe. Bern-München: Francke Verlag 1975; Pöge-Alder, Kathrin: Märchenforschung. Theorien, Methoden, Interpretationen. 2., überarbeitete Auflage. Tübingen: Narr Francke Attempto Verlag 2011, főleg: 34-69; Röhrich, Lutz: Sage und Märchen. Erzählforschung heute. Freiburg-Basel-Wien: Flerder 1976; Sirovátka, Oldfich: Česká pohádka a povést v lidové tradici a détské literature. Brno: Ústav pro etnografii a folkloristiku Akademie vëd České republiky 1998 stb. 242
