Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2015 - Acta Ethnologica Danubiana 17. (Dunaszerdahely-Komárno, 2015)
Könyvismertetések, annotációk
is szolgált, a Szent László-templom - egész Ausztriában egyedülálló paraszt reneszánsz díszítésű templom). Gráfík javaslatot is tesz a megvalósításra, amire az Ausztriában elindult falumegújítási mozgalom nyújthat lehetőséget. Ennek az a lényege, hogy a falvakat „olyan funkcióképes állapotban őrizzük meg múltjukkal együtt, amely megfelel a mai ember igényének, s ebben jól is érzi magát”. A II—VII. fejezet a horvátországi szórványmagyarság helyzetét mutatja be különböző szempontok alapján. A II. fejezet: A népszínmű szerepe a nemzeti tudat őrzésében (A Velika Pisanicai [Horvátország] példa, burgenlandi és szlovéniai kitekintéssel) (magyarul 41-55 [1996], angolul 56-70 [2012]). Gráfík Imre ebben a fejezetben áttekinti a népszínmű mint műfaj sajátosságait és szerepét a közösségformálásban, a nemzeti tudat megőrzésében. Egyetérthetünk fontos megállapításával, hogy „a határon túli magyarság nemzeti identitásának fenntartásában az egyik meghatározó tényező a kisebbségi, nemzetiségi viszonyok között megőrzött népi műveltség” (41.), s ennek „alapvető követelménye a magyar nyelv használata, az anyanyelvi kultúra elsajátítása és alkalmazása”. Ahhoz, hogy megértsük a népszínmű szerepét a horvátországi szórványmagyarság körében, a Velika Pisanicán (a Belovár - Verőce - Daruvár háromszögben) élő magyarság életében, részletesen ismerteti a településen és körzetében élő magyarság legfontosabb történeti-demográfiai tényeit. A szerbek, horvátok, németek, szlovákok és magyarok a török kivonulását követő időszakban települtek be, a magyarok csak a 19. század második felében Dél- Magyarország, a Dél-Dunántúl területéről. Az 1910-es népszámlálás adatai szerint a település 3624 lakosából 833 volt a magyar, a magyarul beszélni tudók száma azonban ennél magasabb, 1181 fő. A településen működött magyar iskola is. A középső korosztály még az 1990-es évek elején is emlékezett az egykori népszínműelőadásokra. A darabokat a református kántor választotta ki (ezek jegyzékét az 55. oldalon hozza). A népszínmű-előadások hatékonyan járultak hozzá az anyanyelv használatához és megőrzéséhez, ahogy ez Burgenlandban is, pl. Felsőőrött s a nyelvsziget többi községében is történt, s ahol a fiatal szereplőgárda munkájában és szórakozásában inkább a német nyelvet használja. Sajnálatos, hogy a horvátországi szórványmagyarság körében a népszínmű-előadások évtizedek óta szünetelnek. A III. fejezet: A kisebbségi kultúra esélyei (A horvátországi szórványmagyarság múltja és jelene) (magyarul 71-80 [1996], németül 81-86 [1995]). A kialakult helyzet jobb megértése érdekében bemutatja a térség etnikai viszonyainak kialakulástörténetét, azon belül a magyarság számának, arányának változásait. A 20. század elején még a magyarság térnyerése figyelhető meg, de az első világháború után a kedvezőtlenebb körülmények következtében folyamatosan csökken a magyarság létszáma, s ez a folyamat a második világháború után felgyorsul. A közelmúltban zajlott jugoszláv háború alatt és után sokan áttelepültek Magyarországra. Bár a magyar nyelvű műveltségnek, irodalomnak, oktatásnak nagy hagyománya van a Drávaszögben, a szlavóniai szigetmagyarság körében, az utóbbi évtizedekben a magyarság körében csökkent az anyanyelvű oktatás iránti érdeklődés, és csökken a magyar nyelv használata - elsősorban a fiatalság körében. Az indoklás - mint szinte valamennyi kisebbségben élő nép esetében -, hogy a gyermek jövőjét az államnyelvű (jelen esetben a szerb vagy horvát nyelvű) iskola jobban biztosítja. Az érdeklődés csökkenése miatt felszámolták az iskolák magyar tagozatait. Az anyanyelv tanulásának lehetőségei között említi az anyanyelv fakulta233
