Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2015 - Acta Ethnologica Danubiana 17. (Dunaszerdahely-Komárno, 2015)
Közlemények - Kemény Attila: A töki templom festett famennyezete
A Deszka mennyezet vagy padlás kék színre volt festve, és 4 szegletes táblákra volt felosztva... A ’ táblák pedig sok féle figurákkal bé voltak tzifrázva, zöld nyulak, kék szarvasok, veres madarak, sárga és fejér s fekete levelű, ember nem látta virágok, edények, tsillagok, sokféle színekből elegyített kacskaringós formák voltak arra festve, minden, a ’mit az asztalosok minden előre való gondolkozás nélkül kiformálhattak... (idézi: K. Csilléry 1972, 33) Ezek az egyszerű emberek kiváló szakmai tudással és finom ízléssel olyan jellegzetes komáromi stílust alakítottak ki, amely rendkívüli népszerűségnek örvendett. Számos új és újjáépített templom berendezését készítették el. Ilyenkor egy vagy több asztalosmühely teljes létszámmal kivonult a helyszínre, és a megállapodás alapján elvégezték a megrendelt munkát. Nem csupán kazettás mennyezetek készítését vállalták, hanem festett kórusmellvédeket, szószékeket, Mózes-padokat, úrasztalokat is készítettek. A templombelsők festését minden esetben férfiak végezték. Munkájukat főleg református gyülekezetek igényelték. Puritán egyszerűségű, fehérre meszelt templomaikat meleg, barátságos hangulatúvá varázsolta a sok színes, festett virág (Kecskés 1978, 164-165). A protestáns templomtér is a középkori templom gondolati rendszerének folytatója, de a figurális ábrázolás helyét omamentális elemek és szimbólumok foglalják el, mindenekelőtt pedig a díszítetlen hordozófalakkal ellentétes hatású színpompás, részben sohasem látott paradicsomi virágokkal bővelkedő mennyezet (Marosi 1975, 42). A festett famennyezet nem pusztán dekoratív térlezáró - írja Marosi Ernő (1975, 41) -, hanem egyben az építészeti tér értelmezője is. A mennyet jelenti, tehát nem véletlen az, hogy paradicsomi képet mutat, ráadásul gyakran megjelennek rajta az égitestek: a Nap, a Hold és a csillagok. A festett, virágos díszü mennyezetek elterjedtségének elsődleges magyarázata az, hogy a Paradicsomot akarják bemutatni. A 17. századi festő-asztalosok ezt a számos keleti hatást is magába olvasztó, reneszánsz eredetű díszítő stílust nagy kedvvel alkalmazták. A szórványosan megőrzött néhány korai emlék után ez a virágos ornamentika borítja be a 17. század közepétől kezdve nagyobb számban fennmaradt festett asztalosmunkákat, mégpedig nemcsak mennyezeteket, hanem fakarzatok mellvédjeit, padsorok festett díszítését, papi székeket, szószékeket, úrasztalokat is. Noha a motívumok lényegében változatlanok maradtak, ennek a stílusnak is vannak korszakai, ezt is érintik a stílusváltozások, különösen később, a 18-19. század során (Marosi 1975, 42). A komáromi festő-asztalosok - úgy tűnik - hosszú ideig ragaszkodtak a fatáblák színpompás, formagazdag és tökéletesen szimmetrikus komponálásához. Ezt tanúsítja az 1650-es keltezésű szentsimoni és a csaknem száz évvel később készült toki mennyezet is. Mindkét alkotásra a késő reneszánsz stílus nyomja rá bélyegét. A toki kazettákon látható levél-, virág- és indamotívumok még a szentsimoni omamenseknél is kötöttebb, szigorúbb, geometrikusabb elrendezést mutatnak. Ebben az ornamentikában még nem jelentkezik az a barokk mozgalmasság, amely számos korabeli, mások által készített templomberendezésen megfigyelhető, például a csengerin vagy a tákosin. A komáromiak festett mennyezetei, karzatai vagy éppen ládái - készítési technikájuk, díszítőstílusuk és esztétikai értékük tekintetében - távol állnak a falusi mesteremberek naiv alkotásaitól, mint amilyen a zsurki vagy a Székelyföldön található, jelképrendszerérői nevezetes felsőboldogfalvi mennyezet. Ők képzett iparosok, a szó legnemesebb értelmében hivatásosak voltak, és egyfajta polgári ízlést képviseltek. A komáromi mesterek hosszú időn át megtartották kedvelt díszítő motívumaikat és kompozíciós fogásaikat, de nem változatlan formában „reprodukálták” azokat az egyes megrendeléseik teljesítésekor. Alkalmazkodtak a megrendelő igényeihez, ugyanakkor érvényre juttatták saját alkotó képzeletüket is. A másik dicséretes tulajdonságuk a magas szintű szakmai tudás volt. 218
