Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2015 - Acta Ethnologica Danubiana 17. (Dunaszerdahely-Komárno, 2015)
Közlemények - Kemény Attila: A töki templom festett famennyezete
Az akkori prédikátor az Őrségből, Sanyaházáról származó Csippán György volt. (A település mai neve Bajánsenye.) Valószínűleg az ellenreformáció erősödő nyomására hagyta el szükebb hazáját (Semsey 2009, 212). Az ácsmunka mestere a felirat szerint Pátyi A. Mihály volt, aki a közeli, akkor még színreformátus Páty községből érkezett. Ennél többet jelenleg nem tudunk róla. A mennyezet fatábláit a révkomáromi Szabó István készítette István és János nevű segédeivel. Szabó István elismert szakember lehetett, ugyanis tudjuk, hogy részt vett a mezőcsáti református templom berendezésének elkészitésében (Békés 1975, 245), amelyet hat évvel a toki szószék és mennyezet megszületése után, 1746-ban vehetett birtokba az ottani gyülekezet (Kecskés 1978, 165). A mennyezet készittetőjének és alkotóinak neve alatt bibliai idézet áll: „Azon örüljetek, hogy a ti neveitek felírattattak mennyben.” (Lukács 10:20) Azok a nevek valóban a mennybe, vagyis a templomi világmodellben „menny” jelentésű mennyezetre kerültek. Alul a keltezés található: 1740. szeptember 2. Nem sokáig, mindössze 62 évig maradhatott eredeti helyén ez a rangos alkotás. Az átépítésekkel és bővítésekkel járó munkálatok sajnos a famennyezetet is érintették. „1802-ben, mikor a torony is építtetett, ezen deszka mennyezet helyett rendes stukatúr készíttetett. Azonban a leszedett s bizonyosan tetszetős festésű deszkákat ismét felhasználták arra, hogy a chorusoknak alját borították be velők” - írta Farkas János lelkész 1899-ben, amikor újra veszély fenyegette a festett fatáblákat, ugyanis lebontották a régi kórusokat, és újakat építettek. Az ismét leszerelt, megromlott állagú famennyezetről az egyházközség úgy határozott, hogy szakértői véleményt kér, és ha van rá fogadókészség, akkor megvételre ajánlja az Iparművészeti Múzeumnak. Erről tanúskodik Farkas tiszteletes fent már idézett levele, melyet Radisics Jenőnek, a Múzeum igazgatójának, régi kedves ismerősének írt. A levélből az is kiderül, miért jutott erre az elhatározásra a gyülekezet és annak papja. A lelkész megfogalmazza, hogy attól tart, a mennyezetdeszkák esetleg „kótyavetyére kerülnek”. Azután ezt írja: „Én nem tudom, nem értek hozzá, hogy van-e azoknak valami becsük ma. De kötelességszerüleg felhívom rájuk a figyelmedet, nehogy elpusztulásuk a pap butasága folytán történt vandalizmusnak minősittessék.”1 Az egyházközség próbálkozása végül sikerrel járt: az Iparművészeti Múzeum 1900-ban megvásárolta a lebontott mennyezetdeszkákat. Akkor kezdődött kalandos utazásuk. A toki templom mennyezetét eredetileg egymáshoz illesztett és megfestett hosszú deszkákból építették, majd lécekkel osztották fel megfelelő méretű táblákra. 42 táblát alakítottak ki. Erre az építési módra utal a mennyezet két töredéke, amelyek közül az egyik 179 cm hosszú, és két kazetta egy-egy részét tartalmazza, a másik pedig 175 cm-es, és három kazettához tartozott. A hosszú deszkákból épített mennyezetet - valószínűleg már a Múzeumban - kazettákra darabolták s azokat néhány töredék kivételével keretbe foglalták (Semsey 2009, 213). A festett táblákat, amelyekből a Múzeum gyűjteményében mindössze 15 maradt fenn, több alkalommal javították, retusálták. A 15 helyreállított tábla a múzeum „Magyar termét” díszítette, majd a Bartók Emlékmúzeum zenetermének mennyezetére került. Azóta onnan is leszerelték, és visszavitték tulajdonosának, az Iparművészeti Múzeumnak. Másolata azonban elkészült, és a templom restaurálásakor (2010-ben) az eredeti famennyezet helyére került. A restaurált eredeti fatáblák továbbra is az Iparművészeti Múzeum bútorgyüjteményében vannak,2 néhány 1 Farkas János lelkész levele az NMIMM katalógusban, http://nmimm-katalogus.hu/?p=403 címen a „Dokumentumok” között. 2 http://nmimm-katalogus.hu/?n=403 216
