Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2015 - Acta Ethnologica Danubiana 17. (Dunaszerdahely-Komárno, 2015)
Közlemények - Bendíkné Szabó Márta: Század szakrális kisemlékei
Bakács István Hont vármegyét taglaló munkájában a városok, illetve vásáros helyek közé sorolta a falut: nundina in feria quarta, azaz vásár szerdai napon (Bakács 1971, 78); a vásárjogot Mária királynő adta 1388-ban. A falu korabeli erőteljes fejlődése, vásárainak jelentősége minden bizonnyal a rajta áthaladó, a bányavárosokat a Duna mentével összekötő, egyik jelentős kereskedelmi útvonal gazdasági hatásának volt köszönhető. A 16. századi oszmán terjeszkedés azonban véget vetett az ígéretes gyarapodásnak. 1552. július 9-én a törökök elfoglalták a viszonylag közeli Drégely várát, 1552. augusztus 10-én pedig a Teuffel Erazmus által vezetett keresztény seregek súlyos vereséget szenvedtek a palásti csatában. Az események következtében Hont vármegye számottevő, főleg déli területei először kerültek török fennhatóság alá; az itt élők sorsa hosszú időre megpecsételődött. Az elkövetkező évek a vármegye még szabad északi régiói, pontosabban a bányavárosok elleni folyamatos oszmán támadások jegyében teltek, különösen Drégelypalánk megépítésétől, 1575-től. A csatározások mellett az oszmán hatóságok a meghódolt települések adóztatására is kellő figyelmet fordítottak. Százd az esztergomi szandzsák részeként 1570-ben 20 házzal és 57 tizenöt éven felüli férfival (a fejadót fizetők száma nincs külön feltüntetve) 8279 akcse évi átalányt fizetett adóként (Fekete 1943, 70-71). Drégely 1593. évi visszafoglalása átmenetileg ismét a magyar királyság részévé tette a falut. Békés életkörülményekről azonban aligha lehetett szó, a nyugalom viszonylagosnak számított, hiszen már az 1600-as évek legelején több török támadásról, illetve a Bocskai-felkelés kapcsán (később a Thököly-, Rákóczi-felkelések folytán szintén) a zsoldos seregek dúlásáról számol be Hont vármegye monográfiája. Hamarosan több község ismét oszmán fennhatóság alá került, 1608-tól Százdot is a hódolt falvak közé sorolták. Az újvári ejálet 1664-es adóösszeírásai szerint Hond náhije településeként 31 háztartással 9970 ezüstpénz fizetésére kötelezték, s hozzá még 42 férfi utáni fejadóra (210 akcse), ami a végösszeget 10180 akcséra emelte. 1. táblázat: A kétféle (átalány és részletes) adókivetés. Háztartás Fejadófizetők Búza tized (kila) Kézszeres (kila) Méhkas tized Must tized (pint) Fa- és széna adó Csőszdíj, legeltetés Lencse, borsó tized sertésadó Bírság, földhasználat Összesen akcse 1570' 20 57 8279 1664J 31 42 135 45 650 adóérték akcséban 1550 2700 450 150 3250 1200 420 20 120 70 9970 *Forrás: 1. Fekete 1943, 70-71.; 2. Blaskovics 1993, 212. A két adólajstrom összehasonlításából kitűnik, hogy a közel száz esztendő alatt emelkedett ugyan tizeneggyel a háztartások száma, ami 550 akcséval növelte az adót, de a tizenöt éven felüli, illetve fejadóra kötelezett férfiak száma tizenöttel csökkent. Ugyanakkor a befizetendő végösszeg 1691, illetve 1901 ezüstpénzzel magasabb lett. Az egyre súlyosbodó terhek, gyakori zaklatások elől a falu népe a Morda barlangjaiba menekült, ahol hosszabb tartózkodásra alkalmas helyiségeket alakítottak ki. Mindez azonban nem óvta meg az itt élőket, hiszen, mikor 1685-ben Érsekújvárt a császári seregek visszafoglalták, és Hont vármegye végleg felszabadult az oszmán fennhatóság alól, a község az elpusztult helységek közt szerepelt (Borovszky 1906, 63). 145
