Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2015 - Acta Ethnologica Danubiana 17. (Dunaszerdahely-Komárno, 2015)

Tanulmányok - Viga Gyula - Viszóczky Ilona: A bodrogközi borról és a mai borünnepről

egyszerűen sajnálták szőlővel beültetni a nehezen megszerzett szántóikat. Egykori királyhelmeci adatközlőnk nagyon pontosan megfogalmazta a bodrogközi szőlő- és borkultúra elterjedésének jellemzőit:

A Bodrogközben a parasztember számára a szőlő nem tartozott a legfontosabb növénykultúrák közé. A jó termőföldet - legyen az kert vagy szántó — soha nem ültették be szőlővel. Csak a hegyoldalt ültették be, ahol egyéb nem termett, vagy a magasabb homokdombokat, amik a vízrendezés után kevésbé voltak jó helyei az igényesebb növényeknek. Azonban a Teremtő a Bodrogközt néhány heggyel is megáldotta: ilyen az én szülőfalum (Szentesj, aminek a hegye folytatása a királyhelmecinek, innen nem messze van a kövesdi és a szerdahelyi hegy. A többi már túl van a Bodrogköz határán. Mivel homokdomb van elég, ezért alig van falu, ahol ne foglalkoztak volna szőlővel. De legtöbbet (Nagy)Kövesd, Kisgéres, Helmec és Szentes borászkodott?

Meghatározó geográfiai tényező a Bodrogköz és az érintkező vidék gazdasági-műveltségi tagolódásában, hogy a Bodrog eltérő jellegű tájak találkozásánál folyik, különböző adottságú vidékeket választ el egymástól. Jobb partján, a folyó menti síkságból kiemelkedő Zemplénihegység hegylábfelszínein alakult ki a primer gazdasági jelentőségű szőlőkultúra. Ez a szőlővidék kenyeret is adott a Bodrog bal partján fekvő falvak népének, akik csak igen komoly erőfeszítéssel jutottak megélhetéshez, s maguk - a jobb parthoz képest - csak szekunder jelentőségű szőlőkultúrát műveltek.3 4 A jobb parton a Zempléni-szigethegység domináns felszíni tényező, ami - a mészégetéssel és kereskedelemmel is foglalkozó Ladamóc faluhoz hasonlóan - több településen jelentős gazdasági ággá tette a szőlőtermesztést, megnehezítve az ott élők szemtermelő mezőgazdálkodását (Csarnahó, Kisbári, Nagybári, Kistoronya, Nagytoronya, Céke, Kásó). A Bodrog bal partja egykor kiterjedt lapály volt, ahol a szántóföldi gazdálkodás a hátakra, gorondokxa szorult, s nagyobb teret kapott a legeltető állattartás, jóllehet az áradások olykor a legszükségesebb téli szénatakarmányt is veszélyeztették. Az eltérő jellegű bal és jobb part nem csupán a különböző adottságú falvak gazdasági kapcsolatait, javainak cseréjét serkentette, hanem - a munkaigényes szőlő, s az ugyancsak sok munkát adó gabona betakarítása révén - a szomszédos tájak között időszakos munkaerő-vándorlást is indukált. Az Alsó-Bodrogköz településeinek szegénysége jelentős számban vállalt napszámos munkát Tokaj-Hegyalja szőlőiben is, együtt a Tiszántúl népével, valamint Észak-Zemplén magyar, szlovák és ruszin napszámosaival.5

II. A szőlő és borkultúra történeti néprajzához

A Felső-Bodrogköz és a Bodrog mente településeinek szőlőkultúrája két nagy történeti korszakot képvisel. Az egyik, feltehetően középkori - korai újkori eredetű réteg a sík vidékből kiemelkedő vulkáni eredetű magaslatokon húzódik (Zempléni-szigethegység, Csókás, Határhegy, Lapos-hegy, Fekete-hegy, Simon-hegy, Nyír-hegy, Középső-hegy, Pilis, Borz-hegy stb.). Szőllőske szőlőterületére 1249-ből, Bári szőlőjére 1410-ből, Borsiéra 1390-ből, Géresére 1336-ból, Kistoronyáéra 1390-ből, Bodrogszerdahely és Szomotor szőlőjére 1358-ból találunk írásos említést, a kövesdi hegyen lévő szőlőről már 1323-ban, a szentesiekről pedig már 1423-ban megemlékeztek az oklevelek (Siska 1986, 206-208). Kistoronya már 1737-ben

3 Hajdók Géza (szül. 1924).

4 A Bodrog partjainak eltérő adottságaira felhívja a figyelmet: Dóka 1977, 106-107.

5 Frisnyák 1990, 227. Bőséges geográfiai irodalommal. Bogoly 1992, 8-11.

112