Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2014 - Acta Ethnologica Danubiana 16. (Dunaszerdahely-Komárno, 2014)
Jubileum
A köszöntés zárásaként maga az ünnepelt is megszólalt. Jung Károly további kutatásokról, elvégzendő feladatokról beszélt, jelezve, hogy elérkezvén a hetvenedik évhez, most látja igazán, mennyi mindennel adósa még annak a közösségnek, amelyből vétetett. Ekkor került átadásra a Híd folyóirat 88. évfolyamának 6. száma, melyet teljes egészében Jung Károlynak szentelt a szerkesztőség. Ha felütjük a tartalomjegyzéket, akkor láthatjuk, hogy az első tanulmányt az ünnepelt jegyzi, Bűrvár a Fekete-tenger torkában. Oszmán-török, (boszniai) szerb, macedón és magyar Karthágó-típusú birtokalapítási és -szerzési mondák nyomában címmel. A szerző egy európai monda kalandos útját mutatja be a rá jellemző imponáló tájékozottsággal. A Balkán felől érkező, egyébként ókori eredetű birtokszerzési, -alapítási mondát 17-18. századi magyar naplóírók hozták magukkal a kor Magyarországára. Jung körbejárja a délszláv térségben fellelhető darabjainak kutatástörténetét is. Ezt követően Kultúrtörténetek Jung Károly tiszteletére (Jung Károllyal Szőke Anna beszélgetett) egy rövid, életrajzi elemekkel teli riportot olvashatunk, amelyből apró, ám fontos dolgokat tudhat meg az érdeklődő Jungról. Paládi-Kovács Attila Néprajzi gyűjtőúton Jung Károllyal 1987 őszén című írásából Jungot, a házigazdát és a kutatást segítő, szolgáló barátot ismerhetjük meg. Voigt Vilmos igen terjedelmes tanulmányt adott közre Mit is kutat Jung Károly? címmel. Voigt, bár jelzi, hogy tanulmánya inkább impressziók sokasága Jung folklorista tevékenységéről, mégis tele van apró, finom részletekkel, melyekből kiderül, hogy a szerző meglehetősen jól ismeri a kutató mellett a társadalmi környezetet is, amelyben Jung Károly kutatói tevékenységét kifejti. Pomogáts Béla cikkében, az avantgárd folklorizmusnak a magyar költészetben való megjelenéséről és azon belül a vajdasági magyar alkotók - köztük Jung Károly - költészetében is kimutatható voltáról írt tanulmányt. Raffai Judit a vajdasági magyar népmesekutatás eredményeinek egy szeletére, a női mesemondókra fókuszált. A teljes meseanyag vizsgálata során a nemek arányát, valamint az elmondott mesék tipológiailag meghatározható számát adta közre. Egyebek között azt is vizsgálta, hogy a női mesemondók milyen repertoárral rendelkeztek és abból lehet-e következtetni a nemek közti különbségekből adódó kedveltségi jellemzőkre. Klamár Zoltán a vőfély mint rítuskoordinátor szerepkörének a lakodalomra gyakorolt hatását vizsgálta és hasonlította össze térben és időben. Az összehasonlítás alapját Jung Károly gombosi szokásmonográfíája adta. Szőke Anna cikkében Kishegyes proverbiumaiból szemezgetve igyekezett a helyi színeket erősíteni. így az általánosan ismert közmondások, illetve a helyi szólások, szóláshasonlatok közszájon forgó értelmezéseit is beemelte ízelítőül közreadott dolgozatába. Kónya Sándor több évtizede gyűjti a magyar vallásos népénekeket a Vajdaságban. Ennek a gyűjtő- és feldolgozó tevékenységnek egy kis szeletét adta közre mostani írásában. Két Mária-ének szövegét és dallamát elemezte imponáló magabiztossággal. Fehér Viktor egyetemi hallgatóként szülőfaluja házassági szokásait gyűjti, és ennek a munkának egy részeredményét leíró adatközlésként adja közre. Adatközlőinek többsége a két világháború között született, emlékanyagukkal kapcsolatban mégsem ad meg a szerző idősíkot. így nem tudhatjuk, hogy a leírás-bemutatás általános 20. századi, vagy annak mely évtizedeire vonatkozik. L. Juhász Ilona az első világháborúnak a húsvéti ünnepkörre gyakorolt hatását vizsgálta. A helyi lapok tudósításaiban felmerülő híreket elemezve olvashatunk a tojásfestés tilalmáról és annak kijátszásáról, a húsvéti ételek némelyikének eltűnéséről, a szagos víz drágulásáról és mindezek társadalmi fogadtatásáról, illetve hírlapírói tálalásáról. A szerző egy újabb lehetséges forráscsoportra, a helyi lapok tudósításaira hívja fel a kutatás figyelmét. Paládi-Kovács Attila a dél-bánsági telepítéseket vette számba és tekintette át az 1880-1914 közötti időszakban. A késői telepítések oka, hogy Pancsova és Fehértemplom környékének katonai igazgatása csak 1871-ben szűnt meg, akkor állították vissza a polgári kormányzást és illesztették be a területet a vármegyei rendszerbe. A terület magyarságának új impérium alá kerüléséről is szól a tanulmányíró. Liszka József a mono-245
