Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2014 - Acta Ethnologica Danubiana 16. (Dunaszerdahely-Komárno, 2014)
Krónika
sorrendben mutatja be a háborút az alábbi csoportosításban: A háború kitörése; Az Osztrák-Magyar Monarchia védereje, harcterek; Az orosz betörés 1914-1915; Hadifogolytáborok; A hátország; Kultusz és propaganda; A háború vége. Egyebek között betekintést kaphat a látogató az egykor Dél-Szlovákiában működő fogolytáborok életébe is. A kiállított tárgyaknak és dokumentumoknak és a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet anyagából származó több archív felvételnek és elsősorban az installációknak köszönhetően a látogató teljesen beleélheti magát az adott korba, helyzetbe. A digitális technikának köszönhetően megtekinthetőek a Dél-Szlovákiában állított különféle háborús emlékjelek nagy részéről készült felvételek A köztéri emlékműveken és a szakrális kisemlékek kategóriájába (keresztek, képoszlopok, szobrok, lourdes-i barlangok stb.) sorolható objektumokon túl láthatóak azokról a síremlékekről készült felvételek, amelyeken a hozzátartozók megörökítették az idegen földben nyugvó katona emlékét, illetve amelyek az exhumálás után hazaszállított és hazai földben eltemetett áldozatok sírjairól készültek (Görföl Jenő, Hushegyi Gábor, valamint e sorok írójának felvételei). A kiállítás a múzeum munkatársa, Papp Sándor koncepciója alapján készült. A múzeum földszinti galériájában a kiállítás részeként a látogatók megtekinthetnek egy válogatást az Érdekes Újság által 1914 karácsonyán meghirdetett pályázatára beérkezett fényképanyagból. Az összesen 1600 beküldött felvételből válogatták ki azt a 120 darabot, amelyeket aztán az Érdekes Újság világháborús fotóalbumában tettek közzé. A számonként 12- 12 felvételt tartalmazó összesen 10 megjelent háborús fotóalbum közül 4 a Szlovákiai Magyar Kultúra múzeumának gyűjteményében is megtalálható. E 4 album anyagát tekinthetik meg az érdeklődők. Akiállítás teljes anyaga Pozsonyból rövidesen tovább vándorol, a tervek szerint az elkövetkező években még 20 helyen mutatják be. Sajnos, a migrációhoz kapcsolódó történéseket egyik kiállítás sem érintette, annak ellenére, hogy a háború négy éve során az Osztrák-Magyar Monarchia ma Szlovákiát alkotó területére nagy számban érkeztek menekültek különféle helyekről. Először (1915-ben) a galíciai, majd 1916-ban a románok betörését követően elmenekült, majd kitelepített sok ezer erdélyi menekült. IV. Károly gyermeknyaraltatási akciója 1918 nyarán (!) ugyancsak nagy terhet rótt a lakosságra. A pénz- és természetbeni adományok (élelem, ruha, használati cikkek stb.), másrészt a különféle intézményeken túl a sok száz, sokszor maguk is nélkülöző családnál elszállásolt menekült és nyaraló osztrák gyerek ellátása a folyamatos élelmiszerhiány, rekvirálások stb. közepette a hátország lakosságának hétköznapjait (városokban és falvakban egyaránt) több szempontból is jelentős mértékben érintette. E témában már jelentek meg publikációk,10 s nem mellesleg: mind Pozsony, mind a magyarlakta dél-szlovákiai régiók vonatkozásában a korabeli lapokban rengeteg információ található ezzel kapcsolatban. Ha összehasonlítjuk a két kiállítást, akkor a mérleg nyelve mindenképpen a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma javára billen. A Városi Múzeum kiállításának megtekintése után/során az embernek az az érzése, mintha egy még nem teljesen kész tárlatot látna, amelyről hiányoznak 10 Vö. L. Juhász Ilona: Erdélyi menekültek Kassán és környékén az első világháború idején. A korabeli sajtó tükrében. In Néprajz - muzeológia. Tanulmányok a múzeumi tudományok köréből a 60 éves Viga Gyula tiszteletére. Tóth Arnold szerk. Miskolc: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Múzeumok Igazgatóság-Miskolci Egyetem BTK Történettudományi Intézet 2012, 387-406. p.; uő.: Brassóból Ipolyságra. Erdélyi menekültek az első világháború idején Ipolyságon és környékén. Fórum Társadalomtudományi Szemle 15, 2013/4, 3—35. p.; uő.: A Károly király gyermeknyaraltatási akciói 1918 nyarán - 1. Osztrák gyerekek a mai Szlovákia magyarlakta területein. A korabeli sajtóhírek alapján. Fórum Társadalomtudományi Szemle 16, 2014/2, 71-101. p. 223