Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2014 - Acta Ethnologica Danubiana 16. (Dunaszerdahely-Komárno, 2014)
Könyvismertetések, annotációk
Most pedig nézzük a bevezető szöveget, amely arra lenne hivatott, hogy a könyv gerincét alkotó fotográfiák értelmezésében az olvasó segítségére legyen. Nincs egyszerű helyzetben sem az értelmezési segítséget kereső olvasó, sem a könyvet értékelni megkísérlő recenzens. Az egymással sokszor csak laza kapcsolatban (illetve éles ellentmondásban) lévő gondolat- és megállapitástöredékeket három nagyobb egységbe tagolta. Az Előszóban voltaképpen egyrészt amellett érvel, hogy bizony „a szájhagyomány akár ezredévnyi távlatban is megbízható adatszolgáltatásra alkalmas”, komolyan kell tehát vennünk. Ezt a véleményét két érvvel kívánja alátámasztani. Az egyik, hogy a trójai háború helyszínét, Homérosz (szájhagyományon alapuló) müvét „útikalauzként” felhasználó, a „homéroszi mű szinte fényképszerű pontossággal rögzített” leírásai alapján „az ásó dilettánsként jellemzett” Heinrich Schliemann valóban megtalálta. Nos, az kétségtelen, hogy kultúránk bizonyos jelenségei, elemei meglepő makacssággal őrződnek meg a kollektív tudatban. Éppen ezért, amíg ellenkezője nem nyer bizonyítást, teljesen kizárni persze semmit nem lehet. Szakmai körökben kering egy anekdota, miszerint dán kutatóknak feltűnt, hogy egy kis falu protestáns templomába menet a helybéliek a templom fehérre meszelt fala bizonyos pontja előtt elhaladva sajátos köszöntő gesztusokat tettek. Később, amikor renoválták a templomot, s leszedték a külső vakolatot, egy régebbi vakolatrétegen egy Szűz Mária-freskóra bukkantak. Azon a helyen, ahol a helybéliek köszöntgetni szoktak a fehér falnak.8 9 Tanulság, hogy a nagyjából fél évezrede eltüntetett, lemeszelt katolikus szimbólumot a helyi protestáns hagyomány zsigereiben megőrizte, s nem tudván, hogy miért, de a köszöntő gesztust gyakorolták továbbra is, mint katolikus eleik. Nos, nyilván lehetnek ilyen esetek, ezért mondtam, hogy semmit nem lehet kizárni. De ennek ellenkezője is igaz. És a tudományban mégiscsak vannak valószínűségek (amíg nincs teljes bizonyosság). Schliemann annak idején egy jelentős, Kis-Ázsiában azért nem annyira ritka teli-szerű (sokrétegű) települést talált. Mivel akkor úgy gondolta, hogy a 10 fontosabb települési réteg közül a 2. őrzi az ókori Trója maradványait, a többit egyszerűen átvágta, magyarán nem hogy nem foglalkozott velük, hanem sok szempontból elpusztította. Tévedése csak közvetlen halála előtt vált ismertté számára: a homéroszi Tróját ma a 6. réteggel azonosítjuk. Azt is tudjuk időközben, hogy ezt a Tróját földrengés pusztította el. A trójai faló története egyébként vándormotívum, amit Homérosz is alkalmazott. Eszem ágában sincs kisebbíteni Schliemann érdemeit (már azért sem, mivel serdülőkorom pályaválasztásakor éppen az ő példája volt meghatározó számomra), csak arra szeretnék rámutatni, hogy a szájhagyomány, ha tartalmaz is (olykor) történetileg hitelesnek minősíthető elemeket, ezeket körültekintő forráskritikával lehet kinyerni belőle. Ozogány másik érve Claude Lévi-Strauss fellépése és felismerése, miszerint „a primitív gondolkodásnak1* is ugyanaz a struktúrája, mint a modem, tudományos gondolkodásnak” (6. p.).10 Ha Ozogány jól értené Lévi-Strausst, akkor ezt a tételét nem használná érvként az általa survivalként 8 Birket-Smith, Kaj: Geschichte der Kultur. Eine allgemeine Ethnologie. Zürich: Orell Füssli Verlag 1946, 62. p. A munkának létezik (csaknem teljes) magyar kiadása is (A kultúra ösvényei. Általános etnológia. Budapest: Gondolat 1969). Úgy emlékszem, az idézett történet abban is megtalálható, ám most nem áll módomban ellenőrizni, és az eredményt pontos oldalszámmal is adatolni. 9 Lévi-Strauss nem a „primitív”, hanem a „vad gondolkodás” terminust használja: Das wilde Denken. Frankfurt am Main: Suhrkamp 1973 (a mű eredeti címe: La pensée sauvage). Magyar fordításról nem tudok, de gondolatmenete lényegét a Szomorú trópusokban is felveti (Budapest: Európa Könyvkiadó 1973, főleg: 204-213. p.) 10 Jellemző módon nem hagyja ki az alkalmat, hogy megjegyezze: „Mint minden nagy felismerést, a hivatalosnak tekintett tudomány képviselői fenntartással, részben ellenségesen, de leginkább elutasítóan fogadták Lévi- Strauss következtetéseit” (6. p.). Nos, ha még így volna is, ez akkor sem jelentené egyszersmind azt, hogy amit a „hivatalosnak tekintett tudomány” elutasít, az egytől egyig egyedül elfogadható igazság letéteményese lenne. 180
