Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2014 - Acta Ethnologica Danubiana 16. (Dunaszerdahely-Komárno, 2014)
Könyvismertetések, annotációk
oktatási intézmények munkatársa lett, szakkutatások elvégzését kezdeményezte (szövegfolklór, tárgyi néprajz; Moldva, Erdélyi Mezőség). Az 1990 után kiröppent nemzedék múzeumokban, kutatóintézetekben, a média és az oktatás területén helyezkedett el. A néprajztudomány kezdeteitől a kulturális emlékezet intézeteként tevékenykedett, regisztrálta a társadalom és a kultúra változását, rekonstruálta, értelmezte a megszűnt életviteli és mentális stratégiákat, modellálta a kulturális régiók, a társadalmi formációk és egyének kulturális gyakorlatát. Az ezredforduló után tudatosodott az, hogy a kolozsvári és tágabban az erdélyi, a romániai magyar néprajzoktatás, -tudomány és -kutatás, a néprajzoktatás által meghonosított új mentalitás évszázadnál hosszabb története jelentős mértékben ismeretlen vagy dokumentálatlan. Egy korábbi, Herrmann Antal úttörő kezdeményezését és szerteágazó tevékenységét felidéző konferenciát követően2 2008-ban zajlott a Megemlékező konferencia a kolozsvári néprajzoktatás 110. évfordulója alkalmából című rendezvény. Az érdeklődés láttán a következő évek mindenikében sor került a tudomány- és kutatástörténeti konferenciára. A felhívás a következő irányokba terelte az előadók figyelmét. 1. Az oktatás neves személyiségei, intézményei, eseményei, eredményei és fordulópontjai (Herrmann Antal, Gunda Béla, Viski Károly, K. Kovács László, dr. Kós Károly, Nagy Jenő, Faragó József); kutatói életpályák, intézmények története; a kutatástörténet több esetben egyegy személyiséget partikuláris módon kanonizált (egy gyűjtőcsoport tagja, a kultúra bizonyos területének kutatója), illetve bizonyos források alapján kanonizált. Emiatt a köztudatban élő kép egyoldalú és hiányos. Sok esetben nem tudjuk, hogy a lexikonszerű szócikkekben hivatkozott gyűjtések mikor, milyen körülmények között történtek meg. Illetve, a terepmunka eredményei hol, milyen formában őrződtek meg (családi, archívumi irattár, levelezés, fotók, hangfelvételek, videók). Kétszeresen megdöbbentő az, hogy a friss halottak életrajzi adatainak és hagyatékának sorsa olyannyira esetleges, mint amennyire a száz évvel korábban élt gyűjtőké. (Az 1990-ben alakult Kriza János Néprajzi Társaság tagjai közül elhunyt kutatók Antal Arpád, Erdélyi Péter Zoltán, Faragó József, Gub Jenő, Haáz Sándor, István Lajos, Kardalus János, Major Miklós, Nagy Olga, Nagy Ödön, Palkó Attila, Zsigmond József, Zsók Béla.) 2. Lapoknak, rádióadóknak a populáris kultúrákról közvetített képe {Erdély, Erdélyi Múzeum, Erdélyi Fiatalok, Hitel, Korunk, Művelődés). Örvendetes, hogy rendre elkészül a lapok repertóriuma. Ezek tanulmányban való megírására is szükség volna. Bizakodással tölt el, hogy a regionális lapokban megjelent gyűjtési adatok, esetleg viták, interjúk, zsurnalisztikái szövegek feltárása árnyalni fogja a hagyományok gyűjtésére tett egyéni kezdeményezések történetét. 3. Könyvkiadóknak, lapoknak a kutatások és gyűjtések kiadásában játszott szerepe. 4. Csoportos kutatások története, a gyűjtött anyagok feltárása; szakmai szerveződések. 5. A népi életforma megismerésére irányuló amatőr és intézményi-egyleti mozgalmak, kezdeményezések, felhívások, pályázatok (táncház, turizmus), kiállítások. 6. Archívumokban és magántulajdonban található néprajzi gyűjtések, gyűjtemények. 7. Közösségek életvilágának művészi (szépirodalmi, festészeti, zenei, foto-) és zsurnalisztikái reprezentációi; színpadra átdolgozott folklóralkotások, népszokások. 8. A rokon tudományok (irodalom- és művészettörténet, régészet, történelem, nyelvészet, földrajz, szociológia) és az etnológia kapcsolata. 9. A népi kultúra reprezentatív hordozóinak (faragó, énekes, táncos, vőfély) életpályája, kapcsolathálója, tudása, az általa nyújtott szolgáltatás. 2 Az előadások forrása: A Kriza János Néprajzi Társaság Értesítője 1999/1-2. 176
