Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2014 - Acta Ethnologica Danubiana 16. (Dunaszerdahely-Komárno, 2014)
Tanulmányok, közlemények - Vataščin Péter: Egy ormánsági törpefalu. Kemse település- és közösségvizsgálata
módját az alábbiakban foglalhatjuk össze: Kemse olyan falu volt, amely a táji-kulturális hatásoknak köszönhetően egykor sajátos helyi adottságokkal rendelkezett, hasonlóan az Ormánság egészéhez; az így kialakult népi kultúra a tősgyökeres lakosokkal együtt hanyatlásnak indult, s a 20. század harmincas éveire már annyira feledésbe merült, hogy Gundáék (saját szempontjaik szerint) alapos okokkal tarthatták elsüllyedt falunak Kemsét. Nyilvánvaló, hogy ez a szemlélet sok tekintetben normatív, és a címben az elsüllyedést megállapító meglátással a tárgyilagos tudományos elemzés nem sok mindent tud kezdeni. Ez a fajta attitűd nemcsak akkor, hanem ma is jellemző az Ormánságra, jóllehet a szociográfia megírása óta eltelt csaknem nyolc évtizedben Kemse továbbra sem süllyedt el.6 A terminus szinte minden, Kemsét érintő szövegben (érthető módon különösen a publicisztika terén) felbukkan a 20. század második felétől kezdve. Az újabb tudományos igényű munkák közül érdemes megemlíteni Spiegler Patrícia szigorlati dolgozatát, amely számos értékes adatot és meglátást közöl a világháború és az ezredforduló közötti Kemséről (Spiegler é.n.). Ugyanakkor jól szemlélteti írása Gunda és társai metaforájának óriási hatását: „Dolgozatomban tehát azt mutatom be, hogy az elsüllyedés víziója miképpen talál kapaszkodópontokat a második világháborútól napjainkig a falu életében, és mindeközben hogyan tevődött át a hangsúly az egykézésről az elvándorlásra. (...) Kemse, mint az ormánsági aprófalvak egyike, talán ma is éppúgy egy reprezentatív példája az elsüllyedésnek, sorvadásnak, mint a harmincas években” (Spiegler é.n., 3). A már korábban említett problémaközpontú szemlélet Kemse esetében tehát egy meglehetősen érdekes és egyedi vonással bővül. Mindkét szemléletmód teljesen érthető okok miatt jött létre, számos elemüket bizonyítottnak tartom, de önmagukban nem feltétlenül visznek közel ahhoz, hogy a témában felvetett kérdésekre válaszokat találjunk. A tér, az intézmények és statisztika tanulsága: nincs remény? Kemse Baranya megye déli részén, a Sellyéi járásban és ezzel együtt az Ormánságnak nevezett néprajzi tájban helyezkedik el. Pécstől 35 kilométerre található. A közvetlen közelében három olyan település található, amelyekkel így vagy úgy, de aktív kapcsolatban van, ezek pedig a 250 és 300 fő közötti lakossággal rendelkező Piskó, Lúzsok és Zaláta. A falu mintegy három kilométerre van a Drávától, amely egyben a magyar-horvát országhatárt képezi. A szőkébb térségen belül egy olyan altáj belsejében található, amely mind földrajzilag, mind a helyiek önmeghatározásából fakadóan sajátos helyzetet foglal el az Ormánság tengelyét jelentő Drávátok Sellye Vajszló-Baranyahídvég Kémes vonalhoz képest. Ezeken a településeken keresztül halad át egy homokhátat követve a térség fő útvonala, amely mintegy kettészeli a mikrorégiót. Az általánosan hangoztatott, társadalmi-gazdasági töltetű periferikus viszonyt mindvégig adottnak feltételezem a néprajzi táj és a megye, valamint az ország központi része között. Hogy ez jobban érzékelhető legyen, érdemes röviden összefoglalni a falu elhelyezkedését és intézményeit. A közintézmények terén semmi új nincs a nap alatt Kemsén. A kisméretű, periférián elhelyezkedő falvak tipikus életét éli. Van azonban néhány olyan jelenség, ami már az intézmények puszta leírásánál felkeltheti az etnográfus/antropológus figyelmét. 6 A terepen hamar felfigyeltem arra, hogy Kemse jelenére a könyv címében használt normatív megjelölés tovább él, főleg akkor, amikor az öregebb adatközlőket kérdeztem arról, hogy mi az oka a térség elmaradottságának. Volt azonban eset arra is, hogy a kifejezést elvetették. 134
