Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2013 - Acta Ethnologica Danubiana 15. (Dunaszerdahely-Komárno, 2013)
Könyvismertetések
Tárj Lujza: Szlovákiai magyar népzene. Válogatás a szerző népzenegyűjtéséből (1983-2006) Dunaszerdahely: Csemadok Művelődési Intézete 2010, 366 p. (3) + hangzómelléklet 2 CD lemezen (50 + 60 dal) /Gyurcsó István Alapítvány Könyvek 49./ Voigt Vilmos Több szempontból is megtiszteltetés számomra a mai alkalom. Először azért, hogy itt, a magyar népzenekutatás (felleg)várában lehetünk". Másodszor, hogy a felvidéki magyar népzenéről szólhatok. Harmadsorban, hogy érdemesebb mások távollétében kerültem ide... Liszka Józsefet, a szlovákiai magyar néprajz vezetőjét magam is szívesen meghallgattam volna e kötetről szólván. Az előttünk álló kötet itthoni (ma már pesti) kutató és ottani (dunaszerdahelyi) kiadó együttműködéséből született. És ha örülünk is annak, hogy egy híján ötvenedik ez a kötet egy szlovákiai hungarológiai könyvsorozatban, meg hogy szép kivitelben, hangzó anyaggal együtt láthatott napvilágot - azért a felbukkanó évszámok meg könyvcímvariánsok jelzik - nem maga a gyűjtőmunka, hanem a megjelentetés itt sem volt túl gyors és minden akadály nélküli. És rögtön felmerül a kérdés: kinek számára és mi is készült? Az Előszó elmondja a kötet létrejöttének körülményeit. Ma már majd harminc éve, 1982- ben, a Kodály-centenárium alkalmával merült fel annak a lehetősége, hogy a népzenekutató, általában néprajzos, még általában a magyar folklór iránt érdeklődő helybeliek segítségével olyan magyar népzenegyűjtés folyjék, amely felöleli a szlovákiai magyarság egészét, nyugatról keletre, a Csallóköztől egészen Ungig. Azt is elmondja az előszó, hogy fontos (ám más jellegű) előzmények után ma ez a könyv az áttekintés a szlovákiai magyar népzenéről, noha mégsem az egészéről. Akadémiai kutatás, kulturális csereegyezmény, egyéb meghívások és segítség révén gyűlt össze az a hangzó anyag, amelyből e kiadványt válogatta a szerző. Hosszú bekezdésekben sorolja fel a segítő személyek és intézmények nevét. Noha ma ez minden „promócióban” kötelező mozzanat (unják is a hallgatók!) - itt indokolt, hiszen a „segítők” ma már szívesen láthatják a nevüket kinyomtatva is. Akik ismerik akár csak az utóbbi negyedszázad határainkon túli magyar folklorisztikájának a történetét, tudják, nem mindig volt egyszerű már a gyűjtőmunka sem. Spiclik (köztük olyanok, akikről ezt nehéz volt utólag elhinni) rendszeresen jelentettek. (Egyébként itthon is. Nem most fogom elmesélni Johannes Künzig - akkor már a freiburgi, a keleti német csoportok hagyományait összegyűjtő archívumból - látogatását a mi budapesti Folklore Tanszékünkön. Ami negyven percig tartott, és több kollégám óvatosan jó előre elmenekült az egykori „Wandervogel” elől - majd hónapokon árjelentéseket írtak, még arról is, hogyan kellett volna a DDR-t bevonni a jelentésekbe.) A Bevezető legalább félig lirai hangvételben a gyűjtés, majd a gyűjtött anyag csoportosításának elveit mondja el. Utal arra, miben különbözik a kötet szövegének, meg a mellékelt hanglemezeknek az anyaga. Egyébként mindaz, amit Tari Lujza gyűjtött (és ami most, ebben a kiadványban nem is mind került bemutatásra), megtalálható a budapesti akadémiai Zenetudományi Intézetben. Sőt, tudomásom szerint Dunaszerdahelyen, a Csemadok Népzenei Adattárában is van e gyűjtésből származó anyag. A kötet az „északi” magyar zenei dialektus keretében nyugatról kelet felé, földrajzi egységenként halad. Három nagy fejezetet alakított ki a közreadó (a Csallóköztől a Garamig - a 11 11 Elhangzott Budapesten, az MTA Zenetudományi Intézete Bartók-termében, 2011. május 24-én rendezett könyvbemutatón. 218
