Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2013 - Acta Ethnologica Danubiana 15. (Dunaszerdahely-Komárno, 2013)
A közép-európai folklorisztika időszerű kérdései c. nemzetközi konferencia előadásaiból - Liszka József: Színpadtól a múzeumig. Egy szlovákiai magyar népi kultúra megkonstruálására tett kísérletek
rült abba a faluba, ahonnan tulajdonképpen az ötlet is származott, Búcsra. Itt egy, viszonylag régi parasztházat alakítottak át muzeális célokra, s itt helyezték el, immár állandó jelleggel a 41 dél-szlovákiai magyar településről származó, népviseletbe öltöztetett babacsoportokat (ezek általában négy-öt fős „családok”, tehát összesen több mint kettőszáz népviseletes babáról van szó). Miközben a rendezők nem tagadják a kiállított népviseletek sokszínűségét (11 népviseleti csoportot határoztak meg), egységes keretbe is kívánják azokat helyezni: mégpedig szlovákiai magyar kulturális keretek közé. A kezdeményezés magyar jellegének hangsúlyozásához a Babamúzeum megnyitójának külsőségei is hozzájárultak. A magyar nemzeti trikolór szalagot a Magyar Koalíció Pártja illusztris tagja, Bauer Edit európai parlamenti képviselő vágta át, sok (kiállított és helyben, élőben bemutatott) népviseleten a piros-fehér-zöld magyar nemzeti színek dominálnak (vagy ezekből adódnak össze az egyes viseleti elemek: piros párta, fehér blúz, zöld szoknya; vagy a szoknyát szegélyezi egy trikolór szalag...). Azt, hogy szlovákiai magyar jelenségcsokorról van szó, a viseletek származási helye, az azt illusztráló térkép és a szervezők szóhasználata (felvidéki) támasztja alá. Miközben ez, mármint a szlovákiai keret ebben az esetben a kiállított tárgyak szempontjából lényegében irreleváns, hiszen ha ezen viseletek némelyike nem is annyira régi, mint azt a szervezők sokszor gondolják, alapjában mégiscsak akkor alakultak ki, amikor szlovákiai magyarok mint közösség nem létezett. Egy keretbe foglalásuk lényegében a kialakult helyzet tudomásul vételéből adódó utólagos konstrukció. Mindkét kezdeményezés, s főleg az azokat kísérő médiavisszhang kimondva-kimondatlanul azt sugallja, hogy létezik egy többé-kevésbé egységes, sajátos szlovákiai magyar, illetve az ő szóhasználatukkal: felvidéki népi kultúra. Ez a népi kultúra a felvidéki magyar identitás erősítését szolgálja. Ezzel az állítással kapcsolatban legalább két fontos megjegyzés kívánkozik ide. Az első legyen a terminológia kérdése. Természetesen a Felvidék kifejezésre gondolok, amely a magyarban nem túlzottan régi. Eredendően, földrajzi fogalomként minden olyan területet jelölt, amely egy szomszédos sík vidékhez képest magasabban terül el (pl. Balatonfelvidék, Skót-felvidék: Škótska vysočina, Highlands stb.). Ebben az értelemben tehát inkább a szlovák vysočina kifejezésnek felel meg, nem a Homá zem-nek. A Felvidék kifejezést a magyarban a későbbi, többé-kevésbé konkrét területre értelmezve Kossuth Lajos használta először egy 1848-as beszédében. A mai Szlovákia északibb, dombos, hegyes vidékeit értette alatta. Rövidre fogva a fogalom alakulását, 1918-at követően a Felvidék a magyarban gyakorlatilag Szlovákia szinonimája lett. 1989 óta viszont megfigyelhető bizonyos szűkülése, délre tolódása: a mai Szlovákia déli (!), jórészt magyarok által lakott területét értik alatta. így értelmezhető az előbb említett Felvidéki Ház földrajzi beazonosíthatósága. Nem az egész, „klasszikus Felvidéket”, a mai Szlovákiát, hanem annak déli részét értik ugyanis alatta, amit hallgatólagosan eleve magyarnak gondolnak, de közben nem mondják, hogy felvidéki magyar! A babakiállításhoz kapcsolódó könyv címe (Felvidéki népviseletek babákon) is erre utal (Szobiné 2006). Itt ugyancsak nincs szó a klasszikus Felvidékről, hiszen akkor goral és szepességi német, liptói, gyetvai stb. szlovák, sárosi ukrán, ruszin stb. népviseleteknek is szerepelniük kellene a magyarok mellett. Láthattuk viszont, hogy mindössze a dél-szlovákiai régiók magyarjainak népviseleteit tartalmazza a gyűjtemény és mutatja be a kiállítás. Itt is arról van tehát szó, hogy Felvidék alatt a mai Szlovákia déli, magyar (vagy inkább annak gondolt) hosszú, szélesebb-keskenyebb sávját értik. Önmagában tehát a Felvidék kifejezés a mai szlovákiai magyar nyelvi gyakorlatban lényegében nem is értelmezhető, mindig meg kell nézni, hogy konkrétan ki használja, mikor, 195
