Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2013 - Acta Ethnologica Danubiana 15. (Dunaszerdahely-Komárno, 2013)
Tanulmányok - Bausingr, Hermann: Hamupipőke. A mesei jelképek problematikájához
Felvetődik hát a kérdés, hogy hol húzódik egy-egy szimbólum jelentésének külső határa — ezzel a kérdéssel pedig a szimbólumfogalom értelmezésének egyik legalapvetőbb problémája felé közelítünk. A minket körbevevő jelenségek, tárgyak és szóbeli képzetek nem csupán önmagukat képviselik, hanem jelekként is felléphetnek. Viszont míg az eredeti kulturális szinten a zárt életszférákon belüli hagyományozódások által megszilárdulhattak különböző, egy adott szimbólum értelmezhetőségét szabályozó jelentéshorizontok, addig ugyanazon kultúra „hanyatló generációi” számára ezek a horizontok elmosódni látszanak - így fennáll a veszély, hogy az egyes szimbólumok túlértékelődnek, ezáltal pedig egyúttal üressé is válnak26. Sehol sem nyilvánvalóbb ez, mint a mesék esetében. Úton-útfélen találkozhatunk azzal a felfogással, hogy a mese valójában „egy feloldatlan, sőt, feloldhatatlan csoda. E csoda nélkül tulajdonképpeni lényege veszne el...”27 Már Thimme is azt az álláspontot képviselte, hogy „a mesék nagy többségét sehogy sem lehet közelebb meghatározni - sem időben vagy térben, sem eredet és szándék szempontjából, sem pedig a bennük rejlő gondolatiság, eszme és mélyebb jelentés tekintetében”28. Robert Petsch a mesét mint „tovább nem oldható alakzatot” határozza meg29. Lüthi így fogalmaz: „a mese súlytalan alakjainak az a tulajdonságuk, hogy semmiféle meghatározott jelentés mellett nem köteleződnek el, sőt egyenesen elzárkóznak attól.” Ugyanakkor hozzáteszi: „másfelől a lehetséges magyarázatok sokaságát tárják elénk, sőt valósággal megkövetelik ezt a sokrétűséget”30. Ez utóbbi állítást számos példa igazolja, amelyek közül csupán néhányat ismertettünk. Egy-egy ilyen olvasat - vagy ahogy fentebb neveztük: használat - viszont nem igazodik semmilyen szimbólumértelmező horizonthoz, épp ellenkezőleg, azt a látszatot kelti, hogy egy általános érvényű vonatkozási rendszerre támaszkodnak, és értelmezésükben egy olyan univerzális közös nevező segít, amelybe a mesék is beletartoznak. A kortárs irodalomtudományt szintén foglalkoztatja az itt felvázolt probléma, „a költészet és értelmezés ellentétpárja”31. Ez az antinómia fenn kell, hogy maradjon; újabban Wilhelm Emrich kísérelte meg a Goethe Wilhelm Meister vándorévei c. müvében fellelhető dobozszimbólum elemzésével ezt az antinómiát az interpretáció számára is termékennyé tenni. „Minden olyan értelmezés eleve kudarcra van Ítélve, amely egyetlen szál mentén értelmezve az egész mü jelentését kívánná megragadni. Ugyanakkor éppen a szimbólum ezen jelentésbeli bősége kínálja az értelmező szándékú kutatás számára annak a lehetőségét, hogy feltárhassuk az egyes szférák közti kapcsolódási pontokat, megmutatva, hogy a regényen belül valójában minden terület, geológia, szerelmi gondok, társadalmi, vallási, pedagógiai problémák stb. egy szigorúan tagolt kapcsolati háló részei, így sohasem vizsgálhatjuk őket izolált módon, egymástól elkülönitve.”32 Emrich tehát valójában arra mutat rá, hogy a regényben ugyanazon képi motívum kapcsán egymástól egészen eltérő szimbolikus tartalmak és jelentéshorizontok kerülnek felszínre; a szimbolikus jelentések közt húzódó sokrétű kapcsolatok 26 Vő. Peuckert, Will-Erich: Volkskundliche Symbole. Studium Generale 6 (1953), 322-324. p. 27 Pannwitz, Rudolf: Märchen und Dichtung. In uö: Der Nihilismus und die werdende Welt. Aufsätze und Vorträge. Nürnberg: H. Carl 1951, 155. p. 28 Thimme, Adolf: Das Märchen. Leipzig: Verlag von Wilhelm Heims 1909, 152. p. /Handbücher zur Volkskunde II./ 29 Petsch, Robert: Die Kunstform des Märchens. Ihre Entwicklung und ihre Bedeutung im Wandel der epischen Formen. Zeitschriftfiir Volkskunde 45 (1935), 30. p. 30 Lüthi, Max: Das europäische Volksmärchen. Form und Wesen. Bem 1947, 115. p. 31 Emrich, Wilhelm: Das Problem der Symbolinterpretation im Hinblick auf Goethes „Wanderjahre”. Deutsche Vierteljahrsschrift fiir Literaturwissenschaft und Geistgeschichte 26 (1952), 331-352., 331. p. 32 Uo. 348. p. 16
