Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2013 - Acta Ethnologica Danubiana 15. (Dunaszerdahely-Komárno, 2013)
A közép-európai folklorisztika időszerű kérdései c. nemzetközi konferencia előadásaiból - Magyar Zoltán: A történeti monda-hagyomány klasszifikációs lehetőségei a recens folklórgyűjtések tükrében
formájában a magyar néprajztudomány), miként elmondható ez az 1972-ben indult magyar táncházmozgalom hatásától aligha fiiggetleníthetően a hangszeres népzene és a néptánc egész magyar nyelvterületre kiterjedő gyűjtéséről, kutatásáról is. Az előadásom tárgyául választott műfaj, a monda, ha lehet, még pregnánsabban mutatja a közép-európai térség „terminátor jellegét”. Noha az utóbbi száz évben született mondái tárgyú kiadványoknak Nyugat-Európában is se szeri, se száma, azok ritkán tartalmaznak recens gyűjtésekből származó folklóranyagot, és jellegükben is ritkán emelkednek a populáris, ismeretterjesztő mérce fölé. Mi több, a 20. századi folklorisztika egyik súlypontját képező műfaji rendszerezések sem készültek el többnyire, vagy amelyek mégis, elsősorban a hiedelemmondákat ölelték fel. Bár az 1960-as években összeurópai szinten megélénkülő mondakutatás (és azon belül a klasszifikációs tervezetek - lásd a szakmai tanácskozások és konferenciák sorát: Antwerpen, Budapest, Athén) az Elbától keletre csakhamar hamvába holt, az 1980-as évek második felének új kutatási iránya, a modern mondák „felfedezése” a nyugati, angolszász kutatók (az amerikai Brunvand, az angol Bennett és mások) nevéhez köthető. Az e témában a sheffieldi folklór tanszék által szervezett konferenciák, a Brunvand és Dégh Linda által e régi-új műfajjal foglalkozó elemzések, a nagy közönségsikert aratott populáris modem mondák gyűjteményének sora és e műfaj internetes közélete azonban valamiképpen elfedi ama tényt, hogy tényleges és egyértelmű szakmai konszenzus - akár csak a megnevezését illetően is, lásd: modem, kortárs, városi monda, illetve azok műfaji határterületei: pletyka, rémhír stb. - máig sincs körülötte, másrészt pedig azt, hogy a legutóbbi időkig miért hagyta látszólag szinte érintetlenül a modem mondák kutatása a tárgyalt közép-európai térséget. E folklorisztikai dilemma taglalása túlzottan messzire vezetne, a fő ok azonban jól láthatóan az, ahonnét a gondolatmenet kiindult, vagyis hogy míg a nyugat-európai kollégák a már nem gyűjthető tradicionális folklóranyag hiányában fordultak („jobb híján?”) e modem köntösbe öltöztetett, a tömegtársadalom technikai vívmányaira, illetve a tömegkultúrára rezonáló folklórszövegek felé, Európa középső és keleti részein az egyidejűleg feltárt nagy mennyiségű és nem mellékesen igen gyakran vitathatatlan esztétikai minőséggel is biró folklóralkotások közreadása és folklorisztikai értelmezése nemcsak a kutatók idejét és energiáját, hanem szakmai érdeklődését is javarészt lekötötte. Hogy azonban éppen a még az ezredforduló körüli években is jó eséllyel gyűjthető mondák (konkrétan: tradicionális mondák, azaz népmondák) tekintetében áll előttünk a legtöbb tudományos kihivás és elvégzendő feladat, az a szakmai kérdések tisztázatlanságán és a feladat nagyságán túlmenően a feltárt folklóranyag már-már áttekintetlen bőségéből is fakad. Ismereteim szerint a közép-európai nemzetek majd mindegyike több tízezres nagyságrendű mondaanyaggal büszkélkedhet, mely folklórszövegek túlnyomó többségét a 20. században tárták fel (s melyeknek csak a töredéke férhető hozzá publikált formában). Hasonló a helyzet a magyar mondahagyomány tekintetében is azzal a különbséggel, hogy a megörökített folklórszövegek száma százezres nagyságrendet ér el (ebből a Nagy Ilona által gondozott eredetmagyarázó mondák archívuma 5-6 ezer szöveget, a Pócs Éva által létrehozott Néphit Archívum közel 150 ezer szöveget, az általam kiépített Magyar Történeti Mondák Archívuma pedig 96 ezer szöveget foglal magába). Minthogy a nemzetközi folklorisztikában, az 1960-as évek hamvába holt kisérleteit leszámítva, a történeti mondák tudományos rendszerezése máig sem történt meg sem nemzeti, sem nemzetközi szinten, e tény maga után vonta, hogy a lehetséges értelmezési kísérletek, a szórványos műfaji áttekintések is többnyire tévútra vezettek, vagy legalábbis féloldalasra sikeredetek. Pedig változatos (hányattatott) történelméből, a nemzeti kultúrák egymást átszövő voltából, az interetnikus hatások intenzitásából, nem utolsósorban pedig a tradicionális népköltészeti örökséget mélységében is ismerő, mert abba még beleszületett adatközlők, „paraszti 100
