Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2012 - Acta Ethnologica Danubiana 14. (Dunaszerdahely-Komárno, 2012)

Krónika

anyagot hozott, amelyet addig csak kevésbé kutattak. Más volt a helyzet a folklorisztikában. Itt megvolt az az elméleti-módszertani alap, amire építkezni lehetett. Ebben az időben a már említett Andrej Melicherčík professzor új, a kor haladó szellemébe illeszkedő témákra buk­kant — a fasizmussal szembeni ellenállás és a Jánošík hagyomány kapcsolataira. Ma már érté­kelni tudjuk értelmezését, miszerint Jánošíkot az osztályharc hősévé tette a szocialista ideo­lógia börtönében, kiemelve őt a feudalista viszonyokból. Fontosnak tartjuk, hogy itt másfaj­ta magyarázatok születtek, a tudományos viták nem szűntek meg és amint a társadalmi felté­telek engedték, a pozsonyi tanszék készen állt a tudományos munkára. Itt újfent az etnológiai kutatásokra és főként Podolák professzor egyedülálló szlavisztikai és balkanológiai kutatá­saira gondolok, vagy a folklorisztikában Michálek professzor memorát kutatásaira. Úgy vélem ezek a tematikus és módszertani vizsgálatok nagyban alakították a pozsonyi iskolát. Jelentős eredményeket értünk el Pozsonyban a folklorisztikai tanulmányokban. Hogy ez azzal is összefüggésben volt-e, hogy a tanszék vezetésében kitűnő folkloristák (Michálek, Droppová, Leščák) váltották egymást? Természetesen, viszont arról sem feledkezhetünk meg, hogy például a munkásosztály kultúrájának vizsgálata a kor szellemének volt alárendelve, végeredményben viszont új anyagot hozott, amelyhez új módszertani hozzáállásra volt szük­ség, vagyis tulajdonképpen „ablak nyílt” az urbánus vizsgálatokra... Nem feledkeztek el a magas művészet problematikájáról, sem a muzeológia dokumentálásáról. Az érdeklődést és a muzeológia kvalitását bizonyítja a tanszékünkön nemrégiben alakult muzeológia és kulturá­lis örökség szakirány. Dicsekedj nekünk egy kicsit: hol mindenhol tudtak érvényesülni a pozsonyi tanszéken abszolvált hallgatók? Kérdésedre válaszolva egy kisepikái prózaműfajhoz, egy közmondáshoz nyúlok segítségül, miszerint: „A megmunkált kő mindenhova illik”. Végzőseink érvényesülése is ennek a gon­dolatnak a bizonyítéka. Eredetileg belső használatra szántuk az ötletet, ma már az akkreditá­­ciós iratok kötelező részét képezi. A néprajzot végzett hallgatók megállják a helyüket az élet több területén, különféle munkahelyeken. Többen közülük az akadémia tudományos munka­társai, pedagógusok, beleértve a főiskolai és egyetemi tanárokat is, múzeumi dolgozók, tudo­mánynépszerűsítő intézmények munkatársai, azon intézmények munkatársai, ahol a kulturá­lis örökséget védelmezik és népszerűsítik, vannak akik könyvkiadóknál vagy a médiában helyezkednek el. Ezek azok az ideális munkahelyek, ahol az abszolvenseink érvényesülni tudnak. Úgy gondolom, nem véletlen, hogy az állami hivatalok magas beosztású tisztségvi­selői között, civil szervezetek önkéntes aktivistái között, utazási irodák, vagy épp esküvő­szervező irodák munkatársai között is találkozhatunk végzőseinkkel. Nem hiszem, hogy sikertelenségként kéne elkönyvelnünk, ha abszolvenseink a néprajz szakon kívül tudnak elhe­lyezkedni. Ellenkezőleg, a rugalmasság a mai munkaerőpiac követelménye, még akkor is, ha nagyon sajnálom, hogy főként az állami intézmények nem tudják a fiatal szakembereket meg­fizetni, és nem tudják az ő segítségükkel pozitív irányba terelni a kulturális örökség társadal­mi befogadását, pedig az etnikai kapcsolatokban meg tudnák látni és talán fel is tudnák olda­ni a kulturális másságból adódó félelmeket. Ezek azok a területek, amikre felkészítjük hall­gatóinkat. Azt lehet mondani, hogy legendásak azok a ,,megboldogult”/elmúlt etnológiai szemi­náriumok, amiket a pozsonyi tanszék szervezett. Beszélnél kérlek ezek hosszan tartó (máig érezhető) hatásairól? Illetve arra is kíváncsi lennék, hogy milyenek a tanszék mai nemzetközi kapcsolatai? 242

Next

/
Thumbnails
Contents