Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2011 - Acta Ethnologica Danubiana 13. (Dunaszerdahely-Komárno, 2011)

Tanulmányok - Klamár Zoltán: Az identitásstratégia hatása a térfoglalásra. Martonosi példák

Ennek a tudatos településfejlesztésnek a következtében az egyébként lapos és vizenyős peremrész, amolyan köztes terület a két etnikai közösség lakóövezetének a szélén, 1892-ben a millennium közeledtével vált fontossá. Ekkor töltötték fel és alakították ki az központot, mely összekötő kapoccsá lett a szerb és a magyar falu között. A szocializmus évei alatt a hárompólusú tér - katolikus templom, piac és községháza - ötpólusúvá épült át. Elkészült a szövetkezet székháza, irodákkal, színház- és mozi teremmel, boltokkal. A székház és a községháza között a tér sarkán felépült egy emeletes lakóépület melynek föld­szintjén korcsma működött. A piac sarkán, a főtérre néző telken létesült a posta. Ezzel a két falurész szerves összekapcsolása voltaképpen befejeződött. Később még a községháza mögötti térre építették az új orvosi rendelőt. így mára befejezettnek tekinthető a 19. század végén elkezdett új falumag kialakítása. Az építkezések a régi falumag központi szerepét semlegesítették, míg az új központ a katolikus magyarság falurészét tette egyre hangsúlyosabbá. Az etnikai közösségek identitásgyökerei A martonosi szerbek büszkék határőrvidéki hagyományaikra. Ma is úgy tartják, hogy a falu magyar lakosai megfutamodtak a török elől és a szerbség építette fel a török utáni első falut és annak templomát. Továbbá az is elevenen él a köztudatban, hogy a granicsárok nem mene­kültek, hanem határőr szolgálatra hívta be őket az uralkodó. Vélekedésük szerint jogosan került eleik birtokába a falu és annak határa. Rákóczi hadainak dúlása már kihullott az közösség emlékezetéből, viszont annál eleve­nebben él a magyar lázadás (madarska buna) vagyis 1848-49 emléke. A Tisza menti telepü­lések megszenvedték 1849 első hónapjaiban a szerbek dúlását, és mint az lenni szokott, min­denki azokon állt bosszút, akiken tudott. így a Zentárói menekülő magyarok a martonosi szer­­bekre rontottak rá. A történelem alakulása folytán a szerbek tudomásul vették a tényt, hogy magyar impéri­um alatt kell élniük, de nem az országot, hanem a falut tekintették hazájuknak. A későbbiekben, részükről egy nyertes világháború után, 1920-1941 között a falu szerb­jei képezték az államalkotó többséget, noha a településen kisebbségben voltak. Majd egy rövid ideig, 1941-1944 között újból minden tekintetben a kisebbséghez tartozott a szerb közösség. Megszállásként élték meg a visszatérő magyar fennhatóságot. 1945 sok tekintetben a fordulat éve volt. Visszatért a jugoszláv fennhatóság, de nem az a hatalom rendezkedett be újra, amelyik korábban elhagyta őket. A szocializmus gyökeres vál­tozást hozott a megszokott életvitelhez képest. Tekintélyes szerb családok szorultak ki a hata­lomból, sőt vagyonuk egy részét is elvette tőlük az új állam. A falu magyarságának szájhagyományában szinte mindaz megjelenik, amit korábban a szerbséggel kapcsolatban említettünk, csak más előjellel. A határőrvidéki korszak másról sem szól a magyarok hagyományrendszerében, mint arról a küzdelemről, ami a faluba történő visszaköltözést jelentette. Kétszeresen is sérelmesnek érzik a múlt eseményeit e tekintetben. Egyrészt az egyesített keresztény hadak megjelenése pusztulást hozott, hiszen 1686. októbe­rétől újra felvonulási területté vált a falu. A békés lakosságnak menekülnie kellett. Majd az uralkodó idegeneket hívott be a hódoltság idején is lakott településre. Később további sérelmek érték a visszaköltözni vágyókat. Az idegenek nem engedték házaikba őket. Ezeknek a traumáknak az emléke ott maradt a szájhagyományban és a histó­ria domusokban. így nem fedett el mindent a feledés homálya. Szinte minden századra jutott egy nagyobb kataklizma. Ilyen volt a forradalom és szabadságharc is. Ekkor is kaptak sebe­59 59

Next

/
Thumbnails
Contents