Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2011 - Acta Ethnologica Danubiana 13. (Dunaszerdahely-Komárno, 2011)

In memoriam

Amikor megnyíltak a határok és mintegy két hétre eljuthattam Bajorországba, és a Münchentől délre fekvő az osztrák határ közelében fekvő hegyi faluban lakhattam, telefonon jelentkeztem nála. Nagy örömmel családostól meghívott magához. Még sem juthattam el hozzá. A szálláshelyünket egy nagyobb eső miatt áradás vágta el a külvilágtól. A helyi tűzoltók dűlőutakon segítettek át bennünket Ausztriába, hogy az árvíz fenyegetése elől kitérhessünk. Menekülésszerüen kellett elhagynunk Bajorország déli határkörzetét. Még napokig járhatatlan voltak a München felé vezető utak. Csak sok száz kilométeres kerülővel juthattunk volna vissza Münchenbe. Fájó szívvel kellett lemondanunk a régen várt találkozásról, eszmecseréről.

Mi, akik 1954 őszén léptük át az egyetem küszöbét, nagyon sajnáltuk, hogy költségvetési megszorítások miatt 1956 januárjában megszüntették óraadói megbízásait. Ugyan a tárgyait nem törölték, de a helyette prelegáló „kényszerelőadók” sohasem pótolhatták hatalmas és speciális tudását, színes előadói képességét, minden témában hasznos és bőséges tanácsait, határtalannak tűnő általános műveltségét, művészeti tájékozódottságát. A helyzetet súlyosbította, hogy ugyanakkor a mellette előadó, az őt kiegészítő Bodrogi Tibort, Boglár Lajost és Nagy Piroskát is elzárták az egyetemi ifjúság elől. Jobb sorsra érdemes mesekutatókat, folkloristákat kényszerítettek arra, hogy botcsinálta előadói legyenek Afrika, Amerika, Ausztrália, India és a Távolkelet etnológiájának. így számunkra ünnepszámba ment, ha a Néprajzi Múzeumban járva szobájába invitált bennünket, s baráti beszélgetést folytathattunk vele. Ezek mindig visszahozták az egykori előadások, órai foglalkozások varázslatos hangulatát, minden esetben maradandó élményt jelentettek, töltekeznünk lehetett.

Mindebből talán érthető az is, hogy sokan pótolhatatlan veszteségnek éreztük, hogy az 1956 forradalma után nem sokkal végleg eltávozott hazánkból. Mindez annak is bizonyságát adta, hogy ifjúkora szélső baloldali illúzióit a 1949-től 1956-on át folytatott politika szertefoszlatta. A későbbi levelezés, a tartalmas telefonok és a budapesti tartózkodásai, lakásunkon, munkahelyünkön tett látogatásai sem feledtették folyamatos jelenlétének hiányát.

Magam régi diákélményeim nyomán szerettem volna, hogy diákjaim is részesülhessenek szellemisége ragyogásából, meghívtam a Janus Pannonius Tudományegyetem Néprajz Tanszékére vendégprofesszornak, de akkor már visszavonhatatlanul feladta az egyetemi előadói tevékenységet. Kitért az invitálás elől. Máig fájlalom, hogy kedves diákjaim nem ismerkedhettek meg színes egyéniségével, sajátos szemléletével, hatalmas tudásával.

A fentiekhez hozzá kell fűznünk, hogy Vajda Lászlónak bizony nagyon komolyan meg kellett küzdenie hallgatói, növendékei becsüléséért, szeretetéért. A negyvenes évek második felének viharos politikai és közéleti fordulatai sokszor olyan helyzetekbe sodorták, ami súlyosan ártott a tekintélyének, tudományos reputációjának. Az egyetemre készülődésem időszakában sokszor elítélően nyilatkoztak róla a velem érintkező múzeumi szakemberek. Voltak, akik kitartóan rosszhírét költötték. Az különös volt számomra, hogy nem is csak a néprajzi szakemberek idegenkedtek akkor a személyiségétől. A régészek és a művészettörténészek is fenntartással voltak irányában. Némi félelemmel és ellenérzéssel ültünk be első óráira. Intellektusa, szakmai ismeretanyaga, szerteágazó irodalmi, művészeti tájékozottsága nem csak feloldotta görcseinket, de feltétlen tisztelőivé tett mindannyiunkat. Előadásaiból a híres Eötvös Kollégium igényessége, fölényes tudományos felkészültsége és szabad szellemiségű tájékozódása, kritikus gondolkodása sugárzott. A kritikában önmagával szemben is kérlelhetetlennek mutatkozott. Örökké emlékezetes marad számomra, amikor Nagy Imre miniszterelnökségről való lemondatása után már nyilvánvalóvá vált, hogy Rákosi Mátyás sztálinista restaurációja nagy energiával kibontakozott, egyik órai magyarázatában megbírálta a saját korábbi, téves állásfoglalását. Valahogy így fogalmazott: „Boldogult ’bolsi’ koromban helytelenül azt állítottam...”, és a nemzetközi irodalom legfrissebb anyaga alapján kifejtette hely288