Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2011 - Acta Ethnologica Danubiana 13. (Dunaszerdahely-Komárno, 2011)
Közlemények - Nagy Ilona: Folklór adatok egy negyedik katonakönyvben, a 19. század második feléből
az had sereg a véres tsatába, Bámuljais ki őttet meg látja, Hogy istenéhez a lelkét botsájtja, Nemtud hatja mely minutban fogja, Az ellen félnek tüzes golója, Fel áldozta magát a mérges halálnak, Mint egy magyar vitéz hazájának, Az leg utolsó szavais ez volt, Kénytelen vért ontanom de szépvolt, Akkor is eszébe volt kedves hazájja, Hogy sok nem tér visza hazája [a lap széle töredezett] Mert ötét beteszik a földnek gyomrába, Hazáér vért ontott áldás hamvára, Szemeik könyeztek, Álló pajtásimnak, Mert látták feküvejóbarátjokat, teis mérges halál mért nem kegyelmeztél ,[22. lap] Hogy kedvesimtol butsumat vehessem, Áldottak legyetek kedves jó szülőim, és jó testvéreim! Meg botsás átok kedves fel nevelőim, Meg botsásatok köszönöm tetteiteket Mert kitsin koromtol nevelgettetek, Üsd az dobot fújd az trombitát, Készen várja az halom már a bakát, Szenvedett hazánkért, Nyugodjon békével! amen Verses szerelmes levélminta következik, az előzőből már ismert frázisokkal. A szerelemről kevesebb szó esik benne, annál inkább a honvágyról, a katonaélet gyötrelmeiről (Ferenc József sótalan kenyere, átkozott mundérja mint a korabeli katonafolklór toposzai is megjelennek). Egv Példa Békesség az olvasónak tsendeség a balgátoknak Serkenj fel bus szivem kezd el beszédedet s jobb kezed vedd elő íróeszközödet írjál egy levelet kedves Szeretődnek, hogy tudja őis gyásos [sic!] létedet hogy Szép magyar hazámba levelem mondjon hírt én rólam azt sem irigyelem, Kis magyar országnak melynek nintsen párja, bármostis ott volna testemnek lakása, demidőn vártam Szerentsés sorsomat szerentsétlen bánat elfogta szivemet gyászos szivemnek nints többé kikeleti, őszei a virágot a dér meg fonyasztja, de majd a Szép tavasz ismét [23. lap] viszahozza, eljött már nékem is a Szerentsés óra, aki gyász életből megszabaditt jóra, kedves Széprozsámnak tsokom tsokom [sic!] nyujtomoda. Még most őrállásom az egészmulatságom, tévődi [sic!] az elme mint madár az ágon, jobb meg sem is születni mint ifjúságom árváneltöltenem a fogságban, Ferentz József sotalan kenyere, az emészt engem tudom megvégtére, átkozott mundérja is szorítja ssive testemet, nintsen aki meg szánná szomorú létemet, mert meszi van ahazám, az én kedves rózsám, Most írásom nyújtom gyönyörű virágom nehézképen nevet bús panaszom, mert midőn rózsám nékem, eszembe jutsz, kettősbánat öklik bús szivembe, kedves jó szeretőmtisztellek tsokollak, de egy kérésemre igen megbúditlak, írjál nekem hogy tud hassam éltedet, mert engem szerettél nemis felejtelek, Sokédes tsokidért , könyeim tsepegnek, mert ha eszembe jut veled mutatásom, tsak bánat az gondolkodásom, magamnak mit tegyek vagyis hová legyek, az idegen földön talán eltemetnek, nintsen Senki aki vigasztalna rózsám felöl tsak egy szotszolna! vége [24. lap] Szerelmi kesergő, a „tsapodár” lány miatti bánkódásról, a vigasztalódás lehetetlenségéről, 5 versszakban. 222
