Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2011 - Acta Ethnologica Danubiana 13. (Dunaszerdahely-Komárno, 2011)

Tanulmányok - Bárth Dániel: Jelenetek egy rossz házasságból (Erzsébetváros, 1742.) Az erdélyi örmények minennapi életének forrásvidéke

volt férje patkója vagy sarkantyúja miatt, más felől kékséget a füle alatt, karján, lábán vagy őt hellyen is hasonló kékségeket.” A csecsemő életkoráról a következőt nyilatkozta: „Még a szülésnek ideiig let volna valami másfél holnap, mikor halva lőtt a gyermek.”

Végezetül két hajadon leányt hallgattak ki. Ők egy bizonyos Csíki Dávid házánál laktak, akihez a megsérült asszonyt a nagy verés után Csíki Tódortól átszállították. A korábban idézett vallomások alapján az említett férfit a sértett Keresztesné apjával azonosíthatjuk. Elisabetha Benedek, Csíki Dávid 16 éves szolgálója a következőket mondta: „A verekedés után gondolom harmadnappal az sokszor említet asylans felesége roszszul lévén nálunk, étszakán Uram felkőlte, hogy tüzet tennék, aszszonyom más aszszonnyal az ágyból a tűzhöz vivék Keresztesnél, az asyláns feleségét, s ott halva lön a gyermeke, mingyárt érkezvén a bába, fel vévé a gyermeket annya alóli, és láték a fülén alóli a gyenneknek verességet, de mitől volt, nem tudom.” A 14 esztendős Lucretia Tamás, akiről nem tudjuk meg, hogy „milyen minőségben” lakott a háznál, jól látta az asszony sérüléseit és a szülésnél is jelen volt: „Láttam, hogy hasítás vala az asyláns feleségének füle alatt, mikor szeredán az utolsó verekedés után hozzánk hozták, és a füle mellett véres jukat, a karján és más sok hellyeken kékségeket, úgy mint a tomporáján is kékséget.” „Harmadnapra virradva a verekedés után Csíki Dávidné más aszszonyal az asyláns feleségét az agybői a tűzhellyre vivék, és ott halva lön a gyermeke, onnan a gyermeket a bábaba (!) vévé fel, más addig hozzá senki nem nyúlt, a gyermek nyakán láték kékséget, az orrán szemével együtt vereskékséget.”

Ezzel le is zárul az üggyel kapcsolatban felvett tanúvallomások sora. A szereplők azonosításához, korábbi vagy további sorsának feltérképezéséhez egyelőre alig-alig állnak rendelkezésünkre kiegészítő források, A fentiekben bemutatott ügy kapcsán sem tudunk kontroliforrásokra (ellenvallatás, ítélet, levelezés stb.) támaszkodni. A rendelkezésünkre álló dokumentum alapján röviden összegezhetjük a történet kereteit. Eszerint az erzsébetvárosi katolikus parókián egyházi menedéket kért férfi hosszú ideje békétlenségben élt feleségével. A házaspárnak volt egy nagyobb „fiútská”-ja, meg egy kisebb gyermeke, akit még „rengetni” kellett. Harmadik gyermekük születése 5-6 héttel a döntő jelentőségű agresszió után volt esedékes. A „nagy” összeveszésre 1742. szeptember 19-én, egy szerdai napon került sor. Harmadnapon, pénteken született meg az asszony szerencsétlenül járt gyermeke, akinek halála körül volt némi bizonytalanság.

Az ügy egyik főszereplője, a kárvallott fiatalasszony, aki vélhetően még nem töltötte be a harmincadik életévét,6 az egyik legrégebbi és legjelentősebb erzsébetvárosi örmény család leszármazottja volt.7 A vallomásokból egyértelmű, hogy apja az a Csíki Dávid volt, akinek neve több erzsébetvárosi összeírásban szerepel.8 Gyaníthatóan rokoni kapcsolat állt fönn

6 Vö. a „Néne Manuság” kifejezés használatát a 30 év körülinek megjelölt tanú viszonylatában.

7 A Csíki család neve már az első fennmaradt ebesfalvi örmény anyakönyvi bejegyzésekben feltűnik: 1658-ban egy bizonyos Csíki Dávid már násznagyként szerepel egy házasságkötésnél. A korai önnény betelepülők egy része - a szakirodalom sejtése szerint - Csíkból (talán Csíkszépvízről) érkezett Ebesfalvára. A Csíki család vélhetően nevében őrzi ezt az eredetet. (Gazdovits 2006, 220-221 ) A család tagjai a 18-19. században tucatnyi alkalommal látták el a városi főbíró szerepkörét.

8 így például a szakirodalomban Ávedik nyomán sokat idézett 1727. évi összeírásban, ahol az örmény családfőket utcák szerint írták össze. Ávedik ( 1896, 65-67) és az ő nyomdokain Gazdovits (2006, 225) az utcák elnevezése alapján három utcáról beszél annak ellenére, hogy az összeírásban a Nagy utca és a Nemes utca összevontan szerepel (75 családfővel), és ettől elkülönítve sorakozik a Kis utca 35 családfőjének neve. Az elnevezések egyúttal a társadalmi rétegződésre is utalnak. Csíki Dávidot a Nagy vagy Nemes utca lakosai között írták össze. A városi rangot megerősítő 1733. évi császári diploma szövege nyilvánvalóvá teszi, hogy valójában mindössze két utcáról volt szó: „Az évi adót [...] a Nagy utcában lakó családok 8 forintot, a Kis utcában lakó családok 4 forintot, az újonnan építendő házak után pedig 8 forintot fizessenek.” (Gazdovits 2006, 227)

203