Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2011 - Acta Ethnologica Danubiana 13. (Dunaszerdahely-Komárno, 2011)
Tanulmányok - Woitsch, Jiri: Az erdő etnográfiája Közép-Európában
általam vizsgált országokban miként fejlődött és alakult az érintett tudományterület, végül pedig a szakirodalom hiányosságait, jelenlegi fehér foltjait is szeretném ismertetni, rámutatva olyan pontokra, amelyek a jövőben érdemes lenne behatóbban kutatni. Az erdő néprajza kezdetei és fejlődéstörténete Közép-Európában Az erdő néprajzáról mint specifikusan körülhatárolt kutatási alterületről csupán a 20. század második felétől kezdve beszélhetünk. Természetesen voltak az azt megelőző időkben is ilyen irányú kutatói törekvések, de ezek rendszerint csak az erdő historiográfiai kutatásának peremterületein, mintegy adalékként, illetve kiegészítő anyagként bukkantak fel. Kivételt csak a rendkívül fejlett alapokon nyugvó, néprajzi-honismereti jellegű német etnográfia képezett (ez viszont érintette a cseh területeket, továbbá a Szepesség, Erdély és a Baltikum német lakosságú régióit is). A 19. századi és 20. század eleji klasszikus, erdő-historiográfia szemszögéből az erdő történelme jórészt egyet jelentett a gazdálkodás, a kitermelés és a faanyag betakarításának, valamint megmunkálásának áttekintésével (Nožička 1957) - de ne feledkezzünk meg a történetíróknak az erdei vadászat iránt tanúsított rendkívüli érdeklődéséről sem. A közép-európai kutatást tekintve is elmondhatjuk, hogy éppen ezekről a vonatkozásokról áll a rendelkezésünkre a legtöbb adat. A történetírók körében máig tartja magát az vélekedés, hogy az erdő a múltban elsősorban faanyagforrás volt - a K. Mantel és néhány további német tudós által képviselt komplexebb rálátás inkább csak kivételként említhető (Mantel 1990, 110, 225-227; Hasel 1985, 161-166; Rubner 1975, 97-108; Weinberger 2001). Véleményem szerint ezt a szemléletet mindenképpen át kell értékelnünk - a kiindulási pontot pedig éppen az erdőetnográfia által kínált komplexebb, összetettebb kutatói perspektíva jelenthetné. Egy ilynemű szemléletvátás lehetővé teszi számunkra, hogy a korai újkortól kezdve úgy tekinthessünk az erdőre, mint egy sokrétű, többtényezős gazdasági téregységre (ugyanakkor szociális és kulturális közegre is) - amely a társadalom különböző csoportjai számára más és más (sok esetben egymásnak ellentmondó) szempontból játszott fontos szerepet (Küster 1998, 78-166; Rackham 2007). Mindenképpen itt említendőek meg azok a, máig intenzív szakmai vita tárgyát képező koncepciók, amelyek elsősorban napjaink antropológiai és enviromentális-historiográfiai publikációiban bontakoznak ki leginkább (Radkau 2008, 212-221; Winiwarter-Knoll 2007) - ezek közös kritikai alapállása abban áll, hogy az erdőknek a fakitermelési területekkel való azonosítása végsősoron egy hatalmi konstrukció, amely mindenekelőtt a 18-19. század földbirtokosainak (erdőtulajdonosainak) anyagi érdekeit szolgálta (Eder 1996). Ez a fajta gazdaságilag motivált beállítás végül egy látszólag végletekig racionalizált modem erdőgazdaság és -menedzsment kialakulásához vezetett, amely körülmény rövid időn belül gyakorlati szempontokból, de eszmei-ideologikus síkon is teljes mértékben átformálta az erdőről (annak jelentőségéről, szerepéről, feladatairól) mindaddig kialakult közvélekedést. Ezen összefüggéseket vizsgálva nem feledkezhetünk meg arról a fontos körülményről sem, hogy a modem erdőgazdálkodás kialakulása szorosan összefügg az erdő újfajta történelmi, néprajzi és természettudományos vizsgálatának megjelenésével is. A fentiekben vázolt radikális álláspont viszont Közép-Európát tekintve csupán néhány konkrét régiót, illetve konkrét időszakkal körülhatárolt területi egységet tekintve mondható igaznak. Az erdő mint gazdasági tényező és a mindennapi élethez szükséges természetes közeg ugyanis sokkal inkább „mellékes haszonforrásainak“ köszönhetően játszott fontos szerepet, nem pedig szigorú értelemben vett, elsődleges faanyagforrásként. 156
