Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2011 - Acta Ethnologica Danubiana 13. (Dunaszerdahely-Komárno, 2011)
Tanulmányok - Viga Gyula: Történeti-néprajzi szempontok a Felföld gabonaforgalmához (Összefoglalás)
ságai mind attól délre, mind északra megtörték az övezetek egységét (magaslatok, talajviszonyok, lokális gazdasági célkitűzések. A nagytájakon belüli forgalom hátterét évszázadokon át a magyar Alföld kenyérgabona feleslege adta - még a török hódoltság korában is intenzív forgalom zajlott a síkvidék és a Királyi Magyarország között -, a szállítás nehézsége azonban a 19. század utolsó harmadáig irreálisan befolyásolta a gabonakereskedelem valódi ár - érték viszonyát. A gabonaforgalmon évszázadokig különböző helyeken élő és eltérő helyzetű társadalmi csoportok osztoztak, s annak eltérő társadalmi - gazdasági szintjei voltak. A Felföld jelentős részén nem termett meg a lakosság ellátásához szükséges gabonamennyiség, a kenyérből ellátatlan népesség különböző társadalmi csoportokból tevődött össze: ide tartozhattak a monokultúrás területek szőlőtermelői és állattenyésztői, a „földnélküliek”, illetve „termésnélküliek” rétegei, a kézművesek és a napszámosok csoportjait, valamint a falusi népesség bizonytalan megélhetésü elemei. Ennek a népességnek az ellátása jelentős mennyiségű kenyérgabona piaci biztosítását igényelhette, s annak forgalmában - a piacok mellett - a közvetlen árucsere és a természetbeni juttatás is szerepet játszhatott. A szerző a történeti-néprajzi adatok számbavételével a gabonakereskedelemnek hármas osztású, zonális szerkezetét rajzolta meg, amelyek között két vásárvonal teremtett kapcsolatot. A szervezett árucsere alkalmait (Pest, Vác, Gyöngyös, Eger, Miskolc, Tokaj-Elegyalja, illetve Losonc, Rozsnyó, Mecenzéf, Kassa vásárait és gabonapiacait) az érintkező nagytájak fuvarosainak - azt kiegészítő - közvetlen cseréje tette teljessé. A vásárok és piacok jellemzően több tájról fogadtak gabonát, s az egyes történeti kistájak is több irányban közvetítették azt. Nem volt ritkaság, hogy a gabona többszöri adásvétellel jutott el a rendeltetési helyére: például Nógrád megye déli részének parasztjaitól a 18-19. században a losonci piacra került a gabona, ahonnan közvetítők, zólyomi, liptói, turóci „tót” fuvarosok, majd „morvák” útján került a Felföld északi tájainak népéhez. Ugyancsak fontos közvetítője volt a gabonának Rozsnyó: szombati hetivásárait 11a Bálint szerint horreum Scepusiensium (szepesiek magtára) elnevezéssel illették. Historisch-ethnographische Aspekte zum Handelsverkehr von Getreidewaren im ungarischen Oberland (Zusammenfassung) Die Studie befasst sich mit den Mechanismen des Wahrenaustausches zwischen dem ungarischen Oberland und der ungarischen Tiefebene bzw. zwischen den verschiedenen Teilgebieten des Oberlandes. Zielsetzung des Aufsatzes ist dabei, zu belegen, dass der Verkehr der Getreideware sich keineswegs bloß auf automatischen Ausgleichsmechanismen von Mangel werten und Überflüsse begrenzen lässt - vielmehr handelte es sich hierbei um historisch bedingte und sich stets verändernde Strukturen, die sich im Laufe der Zeit miteinander eng verbanden und in kontinuierlicher Wechselwirkung standen. Im Bezug auf Getreidewaren, die für die breitesten Bevölkerungsschichten eine unentbehrliche Lebensmittelquelle darstellten, lässt sich der Begriffspaar Not vs. Überfluss nicht als ein schierer Gegensatz quantitativen Charakters darstellen: diese Trennung zieht auch qualitative Differenzen nach sich, alleine schon deswegen, weil man bei diesem Prozess über unterschiedliche Produktionsbedingungen und Techniken, verschiedene Zugangschancen seitens der Bevölkerung, und letztendlich auch verschiedenen Verwertungs- und Nutzungsstrategien unterscheiden muss. In den letzteren Zusammenhängen kann man freilich auch die organische Verflochtenheit zwischen Raum, Wirtschaft und der sich inmitten einer Kultur behauptenden Gesellschaft entdecken. Grundlagen des Systems stellten die Naturzustände dar, d. h. klimatische Bedingungen und geographisch-topographische Gegebenheiten - daraus folgend zeigt auch die Weise des Getreideanbaus eine mosaikartige Struktur. Die imaginäre Grenze, die die Weizenanbaugebiete in unserer Region von Norden aus abschloss, war gleichzeitig eine Trennlinie zwischen landwirtschaftlichen Systemen. Die Mikroregionen und die lokalen Gegebenheiten der einzelnen Siedlungen (einzelne Hügel, die Qualität des Bodens, lokale Zielsetzungen im Ackerbau) konnten jedoch die Einheit dieser Zonen sowohl von Süden als auch von Norden aus unterbrechen. 153
