Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2010 - Acta Ethnologica Danubiana 12. (Dunaszerdahely-Komárno, 2010)
L. Juhász Ilona: Vaskatona, vaskorona, vasturul. A nemzeti áldozatkészség szobrai az első világháborúban
Somlyó Zoltán A fahonvéd Egy kis vidéki város piacán Felállítottak egy nagy fahonvédet. Nagy ünnepség volt, nagy leleplezés, Az ablakokban hosszú gyertya égett. Egy parasztasszony volt a nép között, Sötét pruszlikban, összetett kezekkel, S a fahonvédet nagyon nézte ő Kisírt, szomorú szelíd kék szemekkel. Odament hozzá egy jóságos őr, Megkérdezte tőle: Miért könnyezik néni?- Már hogyne hullna két szememből könny, Mikor a fahonvédet oly jó nézni! Szakasztott olyan, mint az én fiam, A tekintete, bajsza, meg az orra... S a rozmaringot, ami nála volt, Letette szépen, légyen a szoborra... És sötét lett a város piacán, A nagy szobor ott állt a nagy homályban, Becsukva mind az apró ablakok, Aludt a kisváros a kisszobákban. S hogy megkondult a templom tornya fent S éjféli tizenkettőt vert éppen: A fahonvéd a rozmaring után Lenyúlt és sipkájára tűzte szépen. (Komáromi Lapok, 1916. április 8., 1) Follinus Ervin A Vaskatona Két kis lányka érkezett Egy éjjelen a várba, Amelynek régi udvarán Egy vasvitéz a várta. Két kis leányka, két gyerek, Lehet, hogy testvérek, Ámenről jöttek, a faluk Rőt lobogással égtek. 35
