Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2010 - Acta Ethnologica Danubiana 12. (Dunaszerdahely-Komárno, 2010)

Közlemények - Nagy Abonyi Ágnes: Zenta környéki archaikus népi imádságok

Tóth Juliannának köszönhetően egy olyan esti imára, amely nincs az egyházi hivatalos nyomtatványokban. Ennek az esti imának egy másik változatára, illetve variánstöredékére 2010-ben találtam szintén Felsőhegyen. Mielőtt bemutatnám a többi, Zentán és a község településein gyűjtött ezidáig publikált, archaikus imát, szólni kell a kutatás kezdeteiről. 1970. február 11-e mérföldkő a magyar néprajzban. Ekkor mutatta be hatalmas gyűjtését Erdélyi Zsuzsanna a Magyar Tudomá­nyos Akadémián. Azóta is önálló folklórkategóriaként tartják számon az archaikus apok­rif népi imádságokat. Vajdaságban a magyar falvak folklórkutatásában az 1970-es évek előtt még csak elvétve találunk néprajzi írásokban, folklórszövegekben illetve szokások le­írásánál népi vallásossághoz kapcsolható adatokat. Az 1971. esztendőt tarthatjuk a vajda­sági imagyűjtés kezdetének. Zentán és környékén is ekkor kezdtek behatóbban foglalkoz­ni folklórgyűjtéssel. 1972-ben a zentai néprajzkutatók egy népköltészeti pályázatra több helyen is gyűjtöttek, egyebek között ilyen szövegeket is: Bodor Anikó Kispiacon és Kupuszinán, Bodor Géza Keviben és Felsőhegyen, Burány Béla Pádén, Zentán, Horgoson, Tripolsky Géza Verbicán. Gyűjtött anyaguk első publikálása is rövidesen, 1973-ban meg­történt Burány Béla: Hej, széna, széna című könyvében (Burány 1973), ahol az altatók között közreadott négy szöveget középkori imák elnevezéssel illeti a gyűjtő (vö. Silling 2003, 11). Burány Béla a vajdasági magyar gyermekjákékdalok közreadásakor a horgosi imava­riánsokkal, illetve pádéi és zentai imaszövegekkel tehát nagyban hozzájárult az „oan pogán imáccságok” feltárásához. Ennek az 1973-ban megjelent kiadványnak a jegyzetében ol­vashatjuk, a szerzőtől az „Én lefekszek én ágyamba” kezdetű szöveghez fűzött mondatot: Ezek a középkori imák joggal vannak egyre többet a tudományos érdeklődés központjá­ban is, mind tartalmuk, mind nyelvezetük miatt. Változataik száma nagy. Speciális érté­kük s veszendő voltuk miatt gyűjtésük fokozottan indokolt (vö. Burány 1973). A magyar archaikus népi imádságnak folklórműfajként történő elfogadás óta a népköl­tészeti termékek gyűjtői és vizsgálói között kezdett szépen gyarapodni azok száma, akik e műfaj elkötelezett kutatóiként az imádságokra jellemző tartalmi avagy esztétikai sajátos­ságok adatolását, elemzését, bemutatását tartják feladatuknak. Ezzel foglalkozó vajdasági publikáció kevés. 1980 óta legtöbbet és legsokrétűbben gyűjtésükkel, rendszerezésükkel és elemzésükkel Silling István foglalkozott (vö. Silling 1992; Silling 1999; Silling 2002; Sil­ling 2003). A továbbiakban nézzük néhány szép, vajdasági példáját az archaikus népi imádságok­nak! Nánánfa szüli bimbóját, Bimbója szüli Szent Annát, Szent Anna szüli Máriját, Márija szüli kis Jézust, Az árthasson ennek a háznak, Aki Betlehemből hozot szénát. Ammën. „. . . nagyanyámtú . . . 1882-ben született . . .” Elmondta Pósáné Kocsis Ibolya, 61 éves. Kevi. Gyűjtötte Bodor Anikó, 1995-ben (Silling 2003, 234) Aga fa születte ágát, Aga születte bimbóját, Bimbója születte Szentannát, 158

Next

/
Thumbnails
Contents