Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2010 - Acta Ethnologica Danubiana 12. (Dunaszerdahely-Komárno, 2010)
Közlemények - Beszédes Valéria: Kálváriák a Vajdaságban
hogy ez az épületegyüttes a legértékesebb építészeti alkotások közé tartozik. Remélem, a közeljövőben sikerül kideríteni, ki volt a tervezője. A szoborcsoportok legkorábbi variánsai még a 18. században készültek. Sajnos ma már csak Topolyán áll Mária Magdolna homokkő barokk szobra. Szent János apostolnak már csak az alapját találtuk meg. Arról még nincsen adatunk, hol kell keresnünk. A napjainkban fellelhető szobrok a 19. század második felében készültek, egyik sem egyedi alkotás, ennek ellenére tükrözik az adott korszak stílusjegyeit, esetünkben a késő barokkét. A homokkő szobrokat leginkább a jóakaratú asszonyok festegetik, nem az ikonográfia szabálya szerint: a kőrestaurátorok bosszúságára, az etnográfus örömére. Ha ugyanis ki van festve a Jézuska, akkor a nagyböjti ájtatosságra is elmennek a hívek. Ha nincs, akkor csak temetői kellék a stáció sor. A 19. századi stációképeket óntáblákra festették a helyi cím, illetve templomfestők, mintaképek alapján. Sajnos ezek is már alaposan megkoptak, többet átfestettek. Számunkra különösen a feliratosak a fontosak, a többnyelvű környezet miatt, egyazon kálvárián belül más-más nyelvűek: magyar-német, német-horvát, német-magyar-horvát, magyar-szlovák. A 20. század elején a gipsz domborműveket kezdik vásárolni, melyeket ebben az időben befestettek. Az első világháború előtt Dunabökényben terrakotta domborművek kerültek a képoszlopba. A vajdasági katolikusok számára fontos volt és napjainkban is fontos a nagyböjti keresztűti ájtatosság. Napjainkban csütörtökönként a templomokban mondják az imádságot. A hatvanas évekig a kálváriára jártak a hivek. A tanyák lakói az út menti nagykeresztnél jöttek össze, napjainkban, ha messze van a templom, akkor házaknál imádkoznak. Az ezredfordulóra több kálváriát felújítottak: az adait, adorjánit, a bácsit, a csonoplyait, a dunacsébit, a martonosit, a marótit, nagyfényit, nemesmiliticsit, a péterréveit, a regőceit, a szenttamásit, szávaszentdemeterit, a tekiait, temerinit, a tordait a versecit. Huszonöt viszont romos. Az egykori német falvak nagy gonddal készített keresztútjai, feszületéi is árválkodnak. Várják a szebb napokat. Az új évezredben már nem tabu téma a német nép mártíromsága, néhány kálváriát (a dunacsébit, gádorit, fehértemplomit) az ő emlékükre újítottak meg. Néhány romos épületet talán a továbbiakban fognak emlékhellyé alakítani. Az elmúlt két évszázadban folyamatos volt a kálváriák látogatása. Annak ellenére, hogy nincsen nagyobb művészi értékük, mi különösen fontosnak tartjuk őket, hiszen az itteni katolikus lakosság változó vallási életének, történelmének tanúi. Megőrzésük egyik legfontosabb feladatunk. Ezért készítettük egy kiállítást is, amelyet 2010. szeptember 5-én nyitottunk meg a szabadkai Szent György-templomban. Ezúton is köszönetét szeretnék mondani Palatínus István plébános úrnak, hogy befogadta a fényképeket, méltó keretet biztosítva ezzel Zeljko Vukelic művészfotóinak. 147
