Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2010 - Acta Ethnologica Danubiana 12. (Dunaszerdahely-Komárno, 2010)

L. Juhász Ilona: Vaskatona, vaskorona, vasturul. A nemzeti áldozatkészség szobrai az első világháborúban

Acta Ethnologica Danubiana 12 (2010), Komárom—Komárno Vaskatona, vaskorona, vasturul A nemzeti áldozatkészség szobrai az első világháborúban L. Juhász Ilona Az első világháború idején állított szobrok közül különleges típust képviselnek a „nemze­ti áldozatkészség szobra” kategóriába sorolható objektumok. Ebben az esetben persze nem beszélhetünk hagyományos értelemben vett szoborról, hiszen míg más emlékjelek eseté­ben egy kész, befejezett alkotást avatnak fel, addig a nemzeti áldozatkészség szobrai a fel­avatás pillanatában nem tekinthetők befejezett műnek, az átadást követően az „alkotás” egy másik fázisában még módosul, mégpedig a megalkotójától függetlenül. Ezeket a ki­zárólag fából készült szobrokat bárki alakíthatta, aki jótékonysági céllal bizonyos össze­gért szöget, vagy fémpikkelyt vásárolt, amit aztán ő maga beleszögelhetett az alkotásba. A nemzeti áldozatkészség szobrának első változata hársfából készült és Bécsben állí­tották fel 1915. március 6-án a Schwarzenberg téren, alkotója Joseph Müllner volt, az öt­letet pedig Theodor Hartig gróf, Ferencz Ferdinánd egykori tengerészadjutánsa vetette fel. Egy középkori lovagot ábrázolt, s a „Wehrmann im Eisen” nevet kapta (Szabó 1994, 60. Lásd még: Loidl 2004), amely a magyar szóhasználatban vashonvédként terjedt el. A szobor ötletét az Európa-szerte elterjedt, a magyar néprajzi szakterminológiában vas­­tuskónak nevezett objektum adta. Ennek lényege, hogy nevesebb városok bizonyos pont­ján álló fába a vándor-mesterlegények szöget vertek be annak emlékére, hogy megfordul­tak ott. Európában több vastuskóról tudunk, egy a Pozsonyi Városi Múzeum gyűjtemé­nyében is megtalálható, ahová 1930-ban került. Eredetileg a Vásártér 25. és a Lőrickapu utca 21. számú ház sarkán állt, egy fülkében. Az épületben működő egykori „vastuskó­­hoz” nevű vegyeskereskedést 1872-ben áruházzá bővítették, ahol kegytárgyakat árultak. A tulajdonos Kohn Adolf a ház falán kb. 130 cm magasságban egy mélyített fülkét készít­tetett, s ebbe helyezte be reklámként a vastuskót. A tuskó akkor került a múzeumba, ami­kor ezt a házat lebontották és helyébe egy új épületet emeltek (Uzsoki 1969, 160-161). A győri vastuskó ma is látható az eredeti helyén, a Széchenyi tér 4. számú lakóház sar­kán. Az egykori székesfehérvári vastuskót pedig a Szent István Király Múzeum gyűjte­ményében őrzik (Lukács 2007, 117). Szabó Dániel a nemzeti áldozatkészség szobrok történetét részletesen feldolgozó tanul­mányából tudjuk, hogy Bécs egyik ilyen híres látványossága, a „Stock im Eisen” inspi­rálta az ötletgazdát. „Mint az 1915-ös propaganda mondja, a mesterlegények szögbeverés­­sel fejezték ki büszkeségüket, hogy ott jártak a Birodalom fővárosában, s most mindenki szögbeveréssel fejezheti ki büszkeségét, hogy e nagy időkben osztrák lehet.” (Szabó 1994, 70). A fából készült szoborba pénzért vásárolt szögeket lehetett beverni, s a cél az volt, hogy ezek a szögek idővel teljesen beborítsák a szobrot. A befolyt összeget a Hadsegély­­zö Hivatal különféle jótékony célokra fordította. A bécsi szobor amellett, hogy jótékony­­sági célt hivatott szolgálni, megtestesítette az ideális hős alakját is, akit a katonák példa­képüknek tekinthettek. 11

Next

/
Thumbnails
Contents