Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2008-2009 - Acta Ethnologica Danubiana 10-11. (Dunaszerdahely-Komárno, 2009)

Tanulmányok - L. Juhász Ilona: Út menti halálhelyjelek Dél-Szlovákiában. Tipológia, funkció, kultusz

Rajkovič tekinthető nem csupán a téma első délszláv, hanem európai kutatójának is. Már az 1970-es években felfigyelt a szokásra (Rajkovič 1976). Kutatási eredményeit összegző kötete 1988-ban jelent meg (Rajkovič 1988), majd később a téma újabb eredményekkel kiegészített német nyelvű összefoglalása is (Vitéz [Rajkovič] 2001, 425-435). Jugoszláviában a közúti balesetek helyszínén a halálhelyjelek a 1960-as években tűntek fel, a kisebb méretű típusokon kívül több monumentális emlékművet is állítottak. Az akkori Jugoszláviában az út mentén nagy számban elterjedt halálhelyjelek ellen a sajtóban tiltakozó írások is megjelentek, s a szövetségi törvényhozás 1974-ben meg is tiltotta állításukat a közutakon, ekkor többet el is távolítottak. Mindezek ellenére továbbra is állítottak új jeleket, a hatóság nem tudott gátat szabni a jelenség terjedésének. Mivel kényes, kegyeleti kérdésről van szó, nem szankcionálta az állítókat, csupán bizonyos helyekről eltávolították ezeket a kisebb-nagyobb objektumokat. A szokás a felsőbb társadalmi rétegekben is elterjedt, több politikus emlékére is állítottak haláljeleket, ahol hivatalos ceremóniákat is tartottak (Rajkovič 1990, 29). A vallásosabb délszláv területeken a halálhelyjelek látogatásának szokásai, rítusai szinte teljesen megegyeznek a temetői sírlálogatások alkalmával gyakorolt szokásokkal, rítusokkal. A halálhelyjelek látogatása alkalmával a különböző évfordulókon ugyanúgy ételt és italt helyeznek el itt a hozzátartozók, mint ahogyan azt a temetőben is teszik. (Vitéz [Rajkovič] 2001, 433).

A német nyelvterületen a halálhelyjelek tudományos kutatása a 1990-es évek elején vette kezdetét. Konrad Köstlin összefoglaló tanulmányát tekinthetjük egyfajta mérföldkőnek (Köstlin 1992). A halálhelyjelek — elsősorban a keresztek - megjelenését a 19. századi ellenreformáció korához hasonlítja, amikor a környezetben, s a tájban végbement második szakralizáció idején a szakrális kisemlékek állítása reneszánszát élte. A néhány évtizede a keresztek állításával tulajdonképpen a táj harmadik szakralizálása folyik, ezúttal egy szekularizált világban (Köstlin 1992, 306). A szóban forgó tanulmány több módszertani kérdést is felvet a téma kutatásával kapcsolatban, valamint számos tudományos szempontra is rávilágít. Walter Hartinger német kutató a vallás és szokás kölcsönhatásait vizsgáló kötetében a halálhelyjeleket a „Marterl” típusú kisemlékek modem változatának tekinti. (Hartinger 1992, 85). A téma kutatói közül Németország vonatkozásában Reiner Sörries (Sörries 1995) és Andrea Lower (Lower 1999) nevét kell megemlítenünk. Ez utóbbi szerző 1999-ben egy önálló kötetben összegezte e téren végzett kutatási eredményeit (Löwer 1999). Christine Aka Németország északnyugati részén, Westfália-Lippe régióban kutatott több éven keresztül. A témáról több tanulmányt írt (Aka 2002; Aka 2003; Aka 2004; Aka 2005), s a közelmúltban jelent meg Unfallkreuze. Traurerorte am Strassenrand című monográfiája, amelyben többéves projektum keretében zajló kutatás eredményét öszszegezte (Aka 2007). A Bambergi Egyetem Európai Etnológiai Tanszékén a Bamberg környéki szakrális kisemlékek feltérképezését célzó projektum keretében 1998 óta a halálhelyjelek kutatását és dokumentálását is végezték. Szlovákiában a Fórum Kisebbségkutató Intézet keretében működő komáromi Etnológiai Központban 1997 óta folyik a szakrális kisemlékek és a halálhelyjelek dokumentálása is.

3. Közlekedési halálhelyjelek Dél-Szlovákia közútjain

Az alábbiakban a haláljeleknek azzal a csoportjával foglalkozom, amelyet a közutakon történt közlekedési balesetek halálos áldozatainak emlékére állítottak, s közlekedési halálhelyjelek kategóriájába soroljuk. Utazásaim során tizenöt éve - 1995 óta - kísérem figyelemmel és dokumentálom ezt a jelenséget. Az elmúlt évek során elsősorban a Pozsony-67