Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2008-2009 - Acta Ethnologica Danubiana 10-11. (Dunaszerdahely-Komárno, 2009)

Tanulmányok - L. Juhász Ilona: Út menti halálhelyjelek Dél-Szlovákiában. Tipológia, funkció, kultusz

láljelek, a 42 kopjafa és a hivatalos emlékmű), valamint a helyszínen kívül állított 2 haláljel (a település által létrehozott emlékparkban felavatott, valamint a katonai körzetben állított emlékmű) őrzi.

1. Halálhelyjelek a közúti balesetek helyszínén

A halálhelyjelek egyik legelterjedtebb típusát a halálos közúti balesetekben elhunytak emlékét őrző közlekedési halálhelyjelek alkotják. Utazásaink során gyakran láthatunk fák törzsére vagy hidak és felüljárók korlátjaira, oszlopokra, erősített koszorúkat, virágcsokrokat, s az út szélén pedig kereszteket, táblákat és egyéb állandó jeleket. A közúti, közlekedési balesetek helyszínének ilyen módon való megjelölésének szokása az utóbbi 4—5 évtizedekben teijedt el jelentősebb mértékben, s tájainkon az 1989-es rendszerváltás utáni időszakban még inkább teret hódított.'“ Ezeket a halálhelyjeleket akár szimbolikus sírjeleknek is tekinthetjük. Megtalálhatóak Európa valamennyi országában, de vannak adataink a világ számos már pontjáról is. A jelenség elterjedését nem befolyásolta sem felekezeti, sem pedig nemzeti hovatartozás (Kovács 1989, 4). Az ázsiai Kazahsztánban például muszlimok által állított haláljelről is van tudomásunk."

Amint már fentebb említettük, a jelenség Európában elsősorban az utolsó 4-5 évtizedben terjedt el nagyobb mértékben, miközben rendelkezünk korábbi adatokkal is. A közlekedési halálhelyjelek előzményeinek tekinthetjük a német szakterminológia által a Marterl típusú kisemlékek kategóriájába sorolt objektumokat (Beitl-Beitl 1996, 540), amelyeket valamilyen halálos kimenetelű tragédia: gyilkosság, vagy baleset emlékére állítottak. Számos olyan halálhelyjelről van tudomásunk, amelyeket még a gépjármüvek elterjedése előtti időszakban emeltek, és olyan közlekedési balesetek emlékét őrzik, amelyek okozói az állatok, elsősorban a lovak voltak. A bajorországi Passauból Csehországba vezető egykori kereskedelmi főútvonal mentén fekvő Salzwegen például ma is áll egy kőből készült halálhelyjel, amelyet 1879-ben annak a 26 éves fiatal fuvarosnak az emlékére állítottak, akit a lovak agyontapostak. A baleset körülményeit egy domborműves ábrázolással, és egy hosszú szöveggel is megörökítették.'2 Figyelemre méltó, hogy ugyanennek az útnak a szélén a szomszédos, Strasskirchenben szintén található egy, a lovak által okozott halálos kimenetelő baleset áldozatának emlékére állított kereszt.10 11 12 13 Olyan halálhelyjelekről is van tudomásunk, amelyeket az automobil közlekedés megindulásának kezdetén állítottak. Dunahidas település szélén, a Dunaszerdahely irányába vezető út mellett áll egy feszület, amelyet a helyiek elmondása szerint az ezen a helyen halálos balesetet szenvedett Vay Imre báró emlékére állítottak. A feszület első oldalán „Báró Vay emlékére ”, hátul pedig „VAY IMRE BÁRÓ x 1909. JUL. /./ „Mi Atyánk,/ ki vagy/a Mennyekben”/ felirat olvasható.14

10 Fontos megjegyezni, hogy ebben az időszakban nagyon sok nyugati gépkocsi került az országba, amelyek sokkal nagyobb sebességet éllek el, mint a korábbi, szocialista gyártmányúak. A gyorshajtás miatt bekövetkezett halálos balesetek száma jelentősen megnövekedtet, amiben az úthálózat állapota is szerepet játszott.

11 F.zért az adatért és a halálhely-jelről készült fényképért Gabriele Oberhausemek (St. Ingbert, Németország) tartozom köszönettel.

12 Ez az útszakasz volt az ún. sóút, amelyen Passauból szállították a sót cseh területekre, tehát a forgalmas utak közé tartozott. Saját gyűjtés, 2003.

13 A kereszt talapzatán olvasható felirat szerint 1900 októberében a közeli Weissbachról származó Matthias Nussingert halálát saját lovai okozták. Saját gyűjtés, 2003.

14 Liszka József gyűjtése, 1997. Etnológiai Központ - Szakrális Kisemlék Archívum, Dunahidas dosszié.

64