Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2008-2009 - Acta Ethnologica Danubiana 10-11. (Dunaszerdahely-Komárno, 2009)
Krónika
rók meséi kapcsán vetette fel, lehet-e egyáltalán romungrónak nevezni a szlovákul (is) beszélő cigányokat, továbbá azt a saját kutatásaival megalapozott nézetét, miszerint a mai szlovák-magyar nyelvhatár mentén is kitapintható, hogy a szlovák környezetű cigány mesélők a szlovák, a magyar kömyezetűek a magyar mesekincshez igazodnak repertoárjukkal. Agócs Gergely hangszeres népzenei bemutatója után a nap záró előadását Pusko Gábor tartotta. Saját tornaijai kutatásai alapján mutatta be a virrasztó cigány családokban és nagyobb közösségekben betöltött szerepét - külön figyelemmel az e szerepben bekövetkezett változásokra. Február 19-én az előadások 4 egységben hangzottak el. Bana Józsefé volt az első, aki elemezhető levéltári forrásokat szólaltatott meg Győrből, különösen a Győr Város Magánokiratai között fellelhető ún. cigány esküt, valamint a vajda kinevezési okmányát. Kardos Ferenc egy Zala megyére vonatkozó, szintén levéltári anyagból készült forráskiadvány felhasználhatóságát elemezte előadásában. A második szakaszban Nagy Pál, az egyetem romológiai gyűjteményének kezelője a beások és oláhok lehetséges definiálásáról szólt. Felhívta a figyelmet arra, hogy ők sem képeznek egységes csoportot, mint ahogy azok a közösségek sem, amelyek mellett — legtöbbször valóban teknővájókként - éltek, élnek. Landauer Attila nyelvészeti - történeti előadásában a ticsánokról, főleg megnevezésükről szólt. Mészáros Adám előadásában — a történeti előzmények helyi áttekintése után - a barcsi beásokról elmondta, hogy mai fiatal nemzedékeik már a magyart tartják anyanyelvűknek, tulajdonképpen most zajlik a nyelvváltás. Katona Csaba egy konkrét személyről, a 19. század végi balatoni, főleg balatonfüredi fürdővendégek kedvencéről, Farkas Miksáról, zenéjének idegenforgalmi jelentőségéről szólt. Az aznapi záró blokkban három előadás hangzott el. Gerhard Baumgartner megrázó képet festett a burgenlandi cigányok történetéről, Binder Mátyás a roma nemzeti kultúra megteremtésének szándékáról és eszközeiről beszélt, Perger Gyula pedig győri roma családtörténeteken vezette végig a konferencia közönségét, amelyek kapcsán az asszimiláció és az identitás problémakörét világította meg. A napot filmvetítés zárta a készítő, Tari János magyarázataival. A cigány kultúra jelen kérdései köré szerkesztett utolsó napi előadások két egységbe rendeződtek. Bakó Boglárka egy erdélyi (Kovászna megyei) cigány közösség mai életében végzett mélyfúrást, egy konfliktushelyzet elemzéséből bontotta ki a közösség, benne cigányok és nem cigányok belső erőviszonyait. Peti Lehel egy vegyes népességű (román, magyar, cigány, szász), mintegy 700 fős településen vizsgálta meg és értelmezte a látható és láthatatlan, mégis létező különbségeket, az elhatárolódás jelzett és nem jelzett helyzeteit. Fosztó László a roma közösségeket az újnak számító vallási mozgalmak szemszögéből elemezte, megkülönböztetve az egyházak hozzáállásának két alaptípusát, a kulturálisan érzékeny és a kulturálisan „vak” viszonyulást. A szünet utáni, utolsó egységben három előadás kapott helyet. A teljes magyarországi cigány népesség viszonylatában, a rá vonatkozó kutatási eredmények fényében kereste a választ Szuhay Péter arra a kérdésre, milyen elemekből tevődik össze a mai társadalom cigányképe, illetve azok milyen csatornákon keresztül fejtik ki hatásukat. Előadásában törvényszerűen nyitva maradt az a kérdés, mi az, ami a napjainkban fel-felmeriilő cigány/roma kérdések kapcsán megnyilatkozó szakértőket és nem szakértőket a megszólalás jogához juttatja. Gecse Annabella előadása a baracai cigányok sajátos, a nem cigányokkal való együttélés több évtizedes múltjával összefüggő viszonyait taglalta. Tolnayné Jakabfi Edina egy baranyai község, Old példáját elemezte. Az esettanulmány a csak nagyon érzékeny kutatói hozzáállással elérhető eredmények és megfigyelések lebilincselő összegzése volt. 261
