Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2008-2009 - Acta Ethnologica Danubiana 10-11. (Dunaszerdahely-Komárno, 2009)
Könyvismertetések, annotációk
Acta Ethnologica Danubiana 10-11 (2009), Komárom—Komárno Aka, Christine: Unfallkreuze. Trauerorte am Straßenrand. Münster - New York — München - Berlin: Waxmann 2007, 299 p., ill. /Beiträge zur Volkskultur in Nordwestdeutschland. Band 109/ ISBN 978-3-8309-1790-8 L. Juhász Ilona A közúti balesetek helyszínén az országutak szélén, oszlopokon, fákon, hidak vagy felüljárók korlátján stb. elhelyezett különböző halálhelyjelek néprajzi szempontú kutatása aránylag rövid múltra tekinthet vissza tájainkon. Európai viszonylatban Zorica Rajkovič horvát kutató foglalta össze elsőként a témát (1988-ban) egy kötetben, saját terepkutatási eredményeire támaszkodva. Később a német nyelvterületen is megjelentek tanulmányok, majd kötetek is ebben a témakörben. Elsősorban Konrad Köstlin, Reiner Sörries, illetve Andrea Lower nevét emelhetjük ki. Magyarországon Kovács Ákos szervezte meg elsőként e jelenség kutatását, az eredmények 1990-ben a Liget különszámában jelentek meg más, a haláljelek témájához kapcsolós írásokkal együtt. Christiane Aka münsteri kutató egy konkrét régió (Westfalia-Lippe) közútjai mellett (autópályák, főutak és mellékutak mentén egyaránt) egy kisebb kutató csoport — elsősorban diákok - segítségével térképezte fel, és dokumentálta több éven keresztül folyamatosan a jelenséget nagyjából 10 000 kilométeres szakaszon. Az eredményeket Unfallkreuze. Trauerorte am Straßenrand című kötetében publikálta. Amint az a címből is kitűnik, csupán egy halálhelyjel-típust, a kereszteket, s az azokhoz kapcsolódó rítusokat, és más megnyilvánulási formákat vizsgálta a 18 fejezetre tagolódó kötetben. A szerző által irányított kutatócsoport tagjainak több esetben az újságcikkek és a rendőrség segítségével sikerült kideríteni, kinek az emlékére állítottak egy adott keresztet, így több hozzátartozóval, barátokkal, ismerősökkel is készítettek interjúkat. A szerző a kötetben hat, balesetben elhunyt személy esetében az emlékükre állított kereszthez kapcsolódó komplex dokumentáció alapján elemzi a jelenséget, bemutatva egyben a beleset körülményeit, és az áldozat családi hátterét is. Vizsgálta a gyász különböző fázisait, annak időtartamát, s ezzel összefüggésben a tragikus baleseti helyszín látogatásának gyakoriságát, a kapcsolódó kultuszt: a kereszt gondozását, s az ott elhelyezett virágokat, mécsesek és más mellékleteket is bemutatja. Külön foglalkozik a baleset helyszínén elhelyezett papírra írt különféle üzenetekkel, rajzokkal és szimbólumokkal, kitérve a fényképhasználatra is. Megtudhatjuk például azt is, hogyan viszonyul az elhunyt fiatal baráti köre a balesethez, hogyan dolgozzák fel társuk elvesztését, s ezzel kapcsolatban milyen modern rítusokat alakítottak ki a balesetek helyszínének látogatása alkalmával. Sokszor éppen a barátok azok, akik a baleset után szinte azonnal keresztet állítanak, mécseseket gyújtanak, és virágokat hoznak, de gyakran odateszik a kereszt mellé az elhunyt kedvenc cigarettáját, italát, vagy valamilyen kedves tárgyát, s általában a fényképét is. Gyakoriak a helyszínen a papírra írt üzenetek, amelyek általában arról szólnak, hogy mennyire hiányzik az elhunyt, és hogy sohasem felejtik el. A baleset helyszíne bizonyos ideig a barátok találkozó helyévé válik, ahol elsősorban az elhunyttal kapcsolatos élményeiket osztják meg egymással. A szerző kitér a jelenség minden vetületére és a halálhoz, valamint a gyászhoz kapcsolódó szakirodalomra támaszkodva az út menti keresztek állításának egyfajta szociológiai és pszichológiai bemutatását is megkísérli. A kötetben gazdag, „beszédes” képanyag is található, amely más országok kutatói számára nagyon sokrétű és alapos összehasonlítási alapot jelenthet. 203
