Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2008-2009 - Acta Ethnologica Danubiana 10-11. (Dunaszerdahely-Komárno, 2009)

Közlemények - Csiszár Attila: "Gyermekkori mulatságok". Gyermekvilág Komáromban a 19. század közepén

A hagyományos paraszti, és az ahhoz sokban hasonló kisnemesi életrendben ismeret­len volt a gyermek számára készen, boltban vett játék. „Kis gyermekkoromban — írja el­ső emlékei közt — nem volt játékszerem, csak egy játékszerre emlékszem, egy nádparipá­ra, de ezt se úgy vették nekem, hanem valaki állítólag a kertünkbe bedobta, így került én hozzám; bőrrel volt behúzva és serénye és farka fehér szőrből volt. Szinte félve nyúltam e drágalátos paripához és nagy kevélyen lovagoltam rajta.” Játékszereit a többi gyerekhez hasonlóan maga készítette, vagy szerezte be. 1849. tavaszán az osztrák seregek körülzár­ták, és ostrom alá fogták a várost. „Tera néném, akkor már 9 éves lány talyigát tolt a Gulyácsi öregszülétől haza mi hozzánk, én is vele jöttem és a talyiga nyelét fogtam. Mi­kor a Rozáliatéri mészárszék előtt, a hol most a Mészáros Pál vendéglője van, haladtunk, valaki ránk kiáltott: »Kis gyerekek szaladjatok, mert a bomba mindjárt lecsap«! Abban a szempillantásban - mielőtt nekünk eszünkbe juthatott volna szaladni - le is csapott tőlünk néhány lépésre, reánk szórva a feltúrt földet. Többre aztán nem emlékszem, csak azt tu­dom, hogy későbben a lehullott és szétpattant bombadaraboknak nagy hasznát vettem, mert ezek a bombadarabok kitűnő tárgyai voltak a Herschli bácsival folytatott csere for­galomnak, adott értök fahuszárt, a lófark helyén fütyülővei, csigát, szép fényes rézgyűrűt, krumpli ezukrot, szentjános kenyeret stb.” 1851—1861-ig a komáromi elemi iskola padjait koptatta, majd szülei német szót tanul­ni cseregyerekként Pozsonyba küldték. Tanulmányait ez idő alatt az evangélikus líceum­ban folytatta. 1861-ben került a pápai református gimnáziumba. A gondtalan középiskolai diákévek után a pesti teológia, aztán a jogtudományi stúdiumok következtek, majd tanul­mányait Prágában, Utrechtben és Londonban folytatta. Édesanyja hívására, ígéretesen in­duló teológiai pályáját elhagyva, hazatért Komáromba. A több nyelven beszélő ifjút a vá­ros elhalmozta tisztségekkel. 1875-től egy évig aljegyzőként tevékenykedett, majd 1876. május 23-i részleges tisztújítás alkalmával a város főjegyzőjévé választották. „Kacz Lajos neve dísze volt a városnak...” — írta róla a helyi sajtó 1921-ben bekövetkezett halálakor. „A haláleset hírére a város középületeire, iskoláira, a ref. templomra, a Népbank, a Komáromvidéki Hitelbank épületére, a kultúrpalotára, a Kaszinó Egylet helyiségeinek or­mára kitűzték a gyászlobogót és városszerte mély megilletődéssel fogadták a gyászese­ményt” (Komáromi Lapok 1921. december 17). A helytörténetírás és a néprajztudomány számára egyaránt becses emlékiratát 1914-ben fejezte be. A több száz oldalnyi kézirat gyermekjátékokról szóló fejezetét az alábbiakban betűhíven közlöm. Az eredeti szövegben aláhúzással kiemelt szavakat, kifejezéseket dőlt betűvel jelöltem. Gyermekkori mulatságok Fentebb már említettem, hogy testi fejlődésemben visszamaradt gyenge fiú voltam. Ezt sajnosán éreztem mindig valahányszor erőpróbáról volt szó. Én nem vettem részt soha semmiféle virtuskodásban, nem birkóztam soha senkivel. Gyengeségem érzetében gondo­san kerültem minden összeütközést és inkább én engedtem és kitértem a mikor dulako­dásra kerülhetett volna a sor. Úgy emlékszem, hogy senkivel sem pajtáskodtam, de azért engem nem bántott senki, és visszahúzódásomért sem gúnyolt senki. Hiszen az én gyer­mekkorom olyan örömtelen volt, a küzdelemteljes életet olyan korán meg kellett ismer­nem. Mikor mások játszottak, nekem nehéz munkát kellett végeznem: mikor más gyer­mek még jó izüen aludt, nekem már talpon kellett lennem, hogy édes anyám intésére nő­véremmel együtt kerti munkára menjünk. De azért soha sem panaszkodtam, mert néha-191

Next

/
Thumbnails
Contents