Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2008-2009 - Acta Ethnologica Danubiana 10-11. (Dunaszerdahely-Komárno, 2009)
Közlemények - Baranyovics Borisz: "…ha megyek az utcán, és itt a nevem, ott nevem… érted, nem?" Egy párkányi graffitis csoport kultúrájának vizsgálata
Vizsgálatunk tárgya egy dél-szlovákiai, kisvárosban élő, négytagú kétnyelvű közösség, melynek neve: BMD (Boom Master Dynasty). Azért fontos hangsúlyozni, hogy kétnyelvű csoportról van szó, mert az inspiráció és a szubkultúra elsősorban cseh, szlovák és magyar forrásokból került hozzájuk. A retrospektív vizsgálat 2006 nyarán kezdődött, viszont már korábban is kapcsolatba kerültem ezekkel a wrilerekkel. Nagyjából 6—7 éven keresztül figyeltem alkotásaikat és tevékenységüket, valamint alkalmaztam a részvevő megfigyelés módszerét is. Az interjúk során sikerült megismernem a graffitisek életfilozófiáját is. A graffiti története A felirat, a megjelölés ősi, kultikus szerepe közismert. Funkciója mindig a terület egyfajta kijelölése volt. Jelen írásomban elsősorban az ortodox graffitivel szeretnék foglakozni, azonban fontosnak tartom a falfirkák történetét is felvázolni. Kísérletet teszek annak megválaszolására is, miért „muszáj” a falra írni? A „legősibb” spontán falfeliratot a Biblia őrizte meg számunkra. Dániel könyvében olvasható, hogy Baltazár király lakomáján valaki a következőket írta a falra: Mene, Mene, Tekel, Ufarszin3. Az ókori Egyiptomban, a Kheopsz piramis falán is találtak falfeliratokat (Pethő 2003). Az ókorkutatók olyan pompeji falfirkákra is rábukkantak, melyek i. e. 79-ből maradtak ránk. A firkálást akárcsak napjainkban, akkor is megpróbálták tiltani, azonban eredménytelenül. A szóban forgó firkák témái a szexualitásra és a bor élvezetére utalnak. A középkori Oroszországban a „graffiti-írók” a templomok falait részesítették előnyben (Bushnell 1990, 4-5). A huszadik században a firkálásoknak gyakran politikai, ideológia háttere van, például: az 1968-as francia diáklázadás, Portugáliában az 1974-es diktatúra idején, de napjainkban is számos, a politikai helyzetre reflektáló feliratokat olvashatunk. Németországban létezett egy olyan fal, amely egy várost osztott ketté. Ezen a falon fokozatosan graffitik kezdek el sorakozni, míg végül annyi nem lett rajta, hogy a falat lebontották. Természetesen a Berlini falról van szó. Kizárólag ennek a falnak feliratait és rajzait bemutató elemző kötet is napvilágot látott. (Ausfelder 1990) A graffitis csoportok (crew) közötti tudásanyag áramlásának van egy sajátos módja, ami lényegében egy sajátos szóbeliség, különféle hallás útján terjedő történeteken alapuló tudás. Az alábbiakban ezek közül mutatunk be néhányat. A leghíresebb falfirkáiéként ismert személy egy bizonyos Kilroy. 1945 júliusában Nagy Britannia, a Szovjetunió és az Egyesült Államok vezetői csúcstalálkozóra gyűltek össze Potsdamban. Egyik nap Sztálin generalisszimusz a kizárólag vezetők számára fenntartott luxusvécéből kijövet kérdezett valamit a tolmácsoktól. Azok elképedve fordultak az amerikai küldöttséghez, tolmácsolva Sztálin kérdését: „Ki az a Kilroy?” (Jokinen 1995, 11). A New York-i graffiti az 50—60-as években tűnt fel, amikor is egyes bandák ezzel a módszerrel jelölték ki a territóriumukat. Majd az 1970-es években jelentkezett az ún. robbanás, amikor egy 17 éves, görög származású, Manhattanben a 183. utcában lakó fiú utazásai során elkezdte felirogatni a becenevét, illetve az utcájának a számát a metróra. O volt TAKI 183, a graffiti „nem hivatalos” elindítója. Egyre több fiatal kezdte megirigyelni ezt a fajta hírnevet és százával kezdtek e! tagelni. A többiek szemében ezáltal megnőtt a presztízsük. Miután kezdtek betelni a falak és a metrókocsik, új utakat kerestek. Hogy kitűnjenek a nevek, a writ erek sajátos stílusokat kezdtek el alkalmazni. Ezek a stílusok idővel kifinomultabbá váltak és a betűk mérete is megnőtt. Ettől az időszaktól indult meg az ún. minőségi és mennyiségi termelés (Csillag 1997). 3 3 „Meszámláltatott, megméretett, könnyűnek találtatott” (Dán 5). 166
