Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2008-2009 - Acta Ethnologica Danubiana 10-11. (Dunaszerdahely-Komárno, 2009)
Tanulmányok - Pusko Gábor: Bolgár kertészek Bejében
lakosságának populáris kultúrájába, ami aztán komoly hatást gyakorolt arra. A magyar néprajztudomány eredményeit összegző munkában, a Magyar néprajz 2. kötetében Szilágyi Miklós a bolgárok magyarországi letelepedését a következőképpen foglalja össze: „A bolgárok magyarországi zöldségtermesztését a 19. század közepétől emlegetik forrásaink. Pest közelében, Foton 1865-ben vett bérbe először öt vállalkozó kertészet céljára 15 holdat, egy tíz évvel későbbi híradás szerint pedig már a Duna két partján Téténytől Dunabogdányig, Rákospalotától Váeig a bolgárkertészek bérleményei sorakoztak. (...) Ekkor már az egész országot behálózták a kisebb-nagyobb bolgárkertész telepek. Arad, Esztergom, Nagyszeben határában például az 1870-es évtized elején, Temesváron 1872-ben, Torontál-Almáson 1873-ban, Szentesen 1875-ben jelentek meg a bolgárkertészet kezdeményezői. A 19.-20. század fordulójára az országban szinte mindenütt — a Felföldön és Erdélyben, s a döntően földművesek lakta alföldi mezővárosok határában egyaránt a bolgárok zöldségtermesztő eljárása vált meghatározóvá. (...) A bolgárok azért kényszerültek szülőhazájuktól távol bérleti vállalkozásokra, mert a török megszállás hosszú évszázadai alatt - részben a török, részben a balkáni-mediterrán kertkultúra alapjain — kialakult ugyan egy magas színvonalú kertészeti ipar, a törökök elleni felszabadító háborút ekkortájt megvívó Bulgária iparosodottságának és urbanizáltságának alacsony szintje azonban nem tette lehetővé a felvevő piac számottevő bővülését. (...) A magyar főváros és az urbanizálódó kisvárosok piacát elsősorban olcsó áraikkal tudták meghódítani a vonzó árut kínáló, az árusítást is maguk végző bolgárok, s nem egy magyar és német kertészetet tettek tönkre, illetve kényszerítettek arra, hogy más városok peremére húzódjanak. Az olcsóság nem elsősorban a magyarországinál alacsonyabb termelési költségnek volt köszönhető, hanem annak, hogy az idegenből érkezett kisvállalkozók, a jellegzetes munkaközösségek, a druzsesztvok megszervezői - különösen eleinte — a munkásaik többségét is Bulgáriában toborozták. Az egy falubeliek nem csupán munkásokként voltak érdekeltek ezekben a vállalkozásokban. (...) A vállalkozók és munkásaik nem a végleges letelepedés szándékával érkeztek Bulgáriából Magyarországra. Voltak közöttük, akik minden télen, s olyanok, akik néhány év múltán, némi pénzt összegyűjtve hazautaztak. Akik véglegesen itt telepedtek le, s előbb-utóbb földet is vásároltak, napjainkig megőrizték etnikai és kulturális különállásukat. Ok azonban a tízezret közelítő legnagyobb létszámhoz képest a szerény kisebbséget jelentetté, a 20. század első-második évtizedében mind jobban beszűkült vállalkozásaik lehetősége: a balkáni háború (1912), majd az első világháború idején a bolgár állam tömegesen rendelte haza Magyarországról állampolgárait. Annak ellenére, hogy a bolgárkertészek eleinte féltékenyen őrizték „titkaikat”, amit a magyarok esetleg ha napszámosként leshettek el, sok helyütt azonnal elfoglalták helyüket. 1913-ban - egyes számítások szerint - már a magyarok kezén levő bolgárkertek száma került túlsúlyba”. (Szilágyi 2001, 488-489) Bolgárok Bejében Jelen dolgozatban a „bejei bolgárok” tevékenységének időkeretét adatközlőim emlékezetének határa szabja meg, ugyanakkor az 1950-60-as évekre vonatkozó tornaijai adatoknak köszönhetően egyes jelenségeket viszonylagos pontossággal tudunk rekonstruálni. A Bejében vállalkozó bolgárok vizsgálata esetében jogosan beszélhetünk „utolsó óráról”. Tekintettel arra, hogy a vizsgált településen ma már csak egyetlen olyan asszony él, aki napszámosként még dolgozott Illés bácsiék kertészetében, a hagyományos kikérdezéses módszer alkalmazásával nagyon beszűkülnek a lehetőségek. Bár Beje 20. századi hagyományos paraszti gazdálkodását vizsgálva a korábbi esztendőkben még sikerült néhány olyan adatközlőé