Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2006-2007 - Acta Ethnologica Danubiana 8-9. (Dunaszerdahely-Komárno, 2007)
Tanulmányok - Grynaeus Tamás: Sacralis kisemlék-kutatás Magyarországon
ni, sőt éppen ellenkezőleg: tudva és látva azt, hogy a „szakok” mesterséges konstrukcióink csupán a jobb megértés, rögzítés és rendszerezés céljával: amennyire lehet, az összefüggéseket kellene keresni, megmutatni. És mindezt ökumenikus szemlélettel, örömmel és tisztelettel fedezve fel, ismerve fel más felekezetek, vallások értékeit, szépségeit, fölfogását - mint ahogy azt Bálint Sándor is tette. Mert köztéri sacralis emlékeink nem „tárgyak”, „objektumok”: mögöttük - és ezt kell keresni, kideríteni - közösségi, vagy egyéni szenvedés, (sors)csapások, életveszedelem, halál illetve ezekből megmenekülés, efölötti öröm, ezért való hálaadás, az állíttató(k) áhítata, hite, reménykedése áll (Székely 1995, 236-237). hitvilági-, hiedelem háttér ismerete nélkül sokszor csak a „tárgyat” (anyag, forma, színezés, készülés ideje, állíttatás helye) rögzítjük — jobb híjján. Ezen magosra állított mérce mellett vizsgáljuk meg a kutatás mai, magyarországi állását (ezalatt elsősorban a csonka hazát értem, de a kulturális jelenségek nem ismernek mesterséges határokat). Korlátáim - az idő rövidsége - miatt ez alig lehet több „névsorolvasásinál, — mint Liszka József szellemesen megjegyezte, de még talán az sem törekedhet teljességre. (Az esetleges kihagyás tehát nem értékítélet, csak hely-, időszűke illetve tájékozatlanságom rovására írandó). Végigfutva a téma hazai irodalmán, örömmel állapíthatjuk meg, hogy a Bálint Sándor jelezte hiány csökkenőben van. Jellegzetes, hogy az e tárgyú munkák zöme a rendszerváltoztatás utáni években látott nyomdafestéket. (Mindegy, hogy asztalfiában lapuló kézirat került elő, vagy más is, Bálint Sándorhoz hasonlóan érezve e hiányt, nekidurálta magát). A Magyar néprajz VII. kötete Bárth János által írott fejezetében találunk rövid összefoglalást (Bárth 1990, 353—354). A magyarság néprajza Schwartz Elemér megfogalmazta igen rövid fejeztében még csak meg sem említtetik. A változást jól jelzi, hogy 2003 szeptemberében már konferenciát is rendeztek Szombathelyen e témakörben. A hazai munkákat tárgykörök szerint próbálom számbavenni. Az inkább elméleti jellegű alapvetések (Bartha Elek, Bálint Sándor - Barna Gábor, Sághy Marianne) mellőzésével az anyagközlő, tematikus jellegű munkákat, az azok fölvetette problémákat említeném először. Kőlámpások Az ú.n. „kőlámpások” csak az ország nyugati határa közelében, valamint az ahhoz csatlakozó Őrvidéken, s tovább Ausztria, Szlovénia, Németország területén fordulnak elő. Nem (mindig) tisztázott funkciója (jelzés, védelem, emlékezés), helye (település széle, főtere, temető) és nem határolható el élesen a szentképes oszlopoktól (Csemegi 1941). Keresztek Talán legrégebbi emlékünk a Magyarcsanád határában található ú.n. Kun László, 16. századi keresztje (Trogmayer 1980/81, 91-95). Bálint Sándor említ hasonlót Szászváros (Hunyad vm.) határában (Bálint 1977, I: 344). A 17-18. századi csíki kőkeresztekről Farkas Irén írt szép tanulmányt. Réthelyi Jenő a keszthelyi, Fekete János a kiskunfélegyházi, Tüskés Gábor az Abaliget-Orfű területén található kereszteket, azok sacralis tér-szervező hatását, hagyományait, formáját, anyagát és annak változását az idők folyamán írták le részletesen. 38
