Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2006-2007 - Acta Ethnologica Danubiana 8-9. (Dunaszerdahely-Komárno, 2007)
Tanulmányok - Schriefer, Andreas: Szlovákok, németek és magyarok - Vita és kiegyezés a forradalom korában. Egy pillantás a Pressburger Zeitungra és mellékletére
tájékoztattak, így például magyar hivatalnokokról, állami alkalmazottakról, akik továbbra is a szlovákokat gyalázták, bántalmazták. Ezért is tárják a helyzetet a nyilvánosság elé, fogalmaznak a lapban, hogy ezáltal is megpróbáljanak véget vetni e visszás helyzetnek. Abbéli aggodalmuknak is hangot adtak, hogy amennyiben a császári udvar a magyarokkal szemben békülékeny politikát fog folytatni, a szlovákok, akik mindig is Bécs oldalán álltak, egyszerre csak hoppon maradhatnának. Ezen aggodalmuk a következő években többé-kevésbé be is igazolódott. A „Tudósítások/A mijavai járásból" című rovatban november 3-án egy olyan írás jelenik meg, amely igen találóan jellemzi a szlovákság helyzetét: „Minden lehetséges módon gyötrik ezt a szegény hegylakó népet - mindenképpen igazságot kellene tenni ügyükben, hiszen számos szlovák tüntette ki magát bátorságával, határozottságával, következetességével és állhatatosságával, még az olyan helyzetekben is, amelyek sokakat végleg megtörnek. A szlovákok egy évezred után először szedték össze magukat, hogy kivehessék részüket az európai szellemiség minden oldalából, hogy az így például szolgáljon nekik. Sóhajaikban ennyit kívánnak: „Boh visoko a Cisar daleko!" Hogyan lehetséges hát, hogy a rebellis magyarokkal való kibékülés közben megfeledkezünk erről a hűséges népről, amely testtel-lélekkel küzdött a császárért és saját maga felemelkedéséért? Miért emlegetik még mindig hurbani csőcselékként e népet? Ez lenne hát a megbékélés? Úgy gondoljuk, igazán megérdemelnék, hogy saját nemzetükből való hivatalnokokat kaphassanak, akik a nép érdekében cselekednek, az alkotmány alapján, nem pedig olyanokat, akik a sanyargatás minden fajtáját gyakorolva Ausztria rossz hírnevét keltik bennük.” Azt a tényt, hogy a szabadságharc után egyes posztokra hajdani kossuthista hivatalnokok kerültek, azzal magyarázza a lap, hogy jelentős hiány van a politikailag képzett szakemberekben. Az idézett írásban továbbá szerepel egy javaslat erre a gondra, miszerint inkább kevésbé képzett, viszont a szlovák néphez közelebb álló emberekkel kellene betölteni e hivatalokat. Az idézett cikk elemzése közben mindenesetre sejthető, hogy a szlovákok reménye, vagy akár a polgártársak, sőt maga a császár kijelentései is már 1849- ben lényegesen távol álltak a valóságtól. Sőt, egyes jelek már a szlovákok számára nehéz és csalódásokkal teli időszak elkövetkeztére utaltak. E helyütt még egyszer összegeznénk a felsorolt tényeket a tanulmány elején felvázolt kérdések tekintetében. Először is, hogyan jelentek meg az újság hasábjain az egyes népcsoportok? 1848 végéig a lap hűen szolgálta a magyar szabadságharc érdekeit, a németek alighanem magyarként éreztek. így hát érthető, hogy a szerkesztőség jóindulattal tekintett a magyarok ügyeire. A forradalmat, Magyarország határain belül jogosnak ítélték, még akkor is, ha néha kritikusan álltak hozzá a kérdésekhez. Ilyen értelemben az újság elhatárolódott a radikálisabb magyar szárnytól. A szabadságmozgalmat ünnepelték, és együttéreztek a magyar oldallal, az egész forradalom kitöréséért pedig csakis a császári udvar lett felelőssé téve. 1849-re a helyzet értelemszerűen megváltozott, a szerkesztőség lelkülete meglepően gyorsan változott át szívében magyarból németté, illetve osztrákká. A múltat úgy állították be, hogy részben kényszerből, taktikai okokból, részben pedig az osztrák kormányzat hibái miatt támogatták a magyarokat. A lap 1849-es számaiban a magyarokat már a gőgös, elbizakodott jelzőkkel illették. Központi szerepet kapott viszont az egyetlen személy által megtévesztett magyar nép témája is. Kezdetben a szlovák népességre is mint magyarokra tekintettek, mindenesetre mint társadalmilag elhanyagolt csoportra. A lap megpróbálta azt a képet festeni magáról, hogy törődik a szlovák néppel, gondoskodik egy elszegényedett és elhanyagolt nemzetről. Mindenesetre ez azt a benyomást keltheti bennünk, hogy e lelkes támogatás okai kevésbé volt önzetlen gesztus, mint inkább egy kísérlet az ország stabilitásának helyreállítására, de végső soron arra is, hogy a lap 196
