Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2006-2007 - Acta Ethnologica Danubiana 8-9. (Dunaszerdahely-Komárno, 2007)

Tanulmányok - Schriefer, Andreas: Szlovákok, németek és magyarok - Vita és kiegyezés a forradalom korában. Egy pillantás a Pressburger Zeitungra és mellékletére

12-én egy jelentésben számol be a nemzetgyűlés eseményeiről. A cikk úgy fogalmaz, hogy a résztvevők elhatározták, hogy „kéréssel fordulnak őfelségéhez a császárhoz, hogy az biztosítsa Szlovákia autonóm, a magyaroktól független közigazgatását, és hogy képviselői azonnal helyet is kaphassanak a Reichstagban.” Elképzeléseik átadása végett a gyűlés küldötteket választott, írja az újság. „Ettől a csekély, ám felettébb jogos kérelem teljesítésétől függ a szlovák haza jövője, helyzete a magyarokkal szemben - áll végezetül a cikkben.” Sorozatosan jelennek meg a szlovák küldöttség tudósításai, melyek szerint a császár állítólag hajlik követeléseik megfontolására, egy önálló szlovák tartomány létrehozására, amely egyenesen a császári udvarnak lenne alárendelve. A híradók többnyire úgy fogalmaznak, a császár hajlik e lehetőség felé, így továbbra is van esély a szlovákság terveinek megvalósulására. A kutatásoknak köszönhetően ma már persze tudjuk, hogy a császárnak esze ágában sem volt beleegyezni a szlovák küldöttség javaslataiba. A lapban gyakorta jelennek meg híradások osztrák oldalról is, melyek szerzői nyilvánvalóan a szlovák ügy érdekében emeltek szót — ezek szerint a szlovákok a szabadságharc alatt hűen küzdöttek a császárért, így megérdemelnék kívánságaik teljesítését. A lap 1848-as számaiban még nem egy olyan cikket találhatunk, melyekben a szlovák vezetőket, Stúrt, Hurbant és Hodžát, rablóbandának bélyegzik meg, a következő évben viszont már nemes törekvéseikért, a Monarchia és a nemzetek iránt tett erőfeszítéseikért magasztalják őket. Éppen e három szlovák vezetőről ír az az 1849. augusztus 28-án megjelent cikk, melyben az áll, hogy miután a felkelőket a csatatéren legyőzték, általános megbékélés szükséges. Ezért kell, hogy Ausztria megismerje igaz, elkötelezett híveit.” Ilyen úton szerették volna császárnak a három szlovák vezért bemutatni. Az írás bevezetőként pár szóval ecseteli a szlovák nép helyzetét, ezek szerint csaknem ezer évvel azelőtt még a szlovák volt a térségben uralkodó nép, mindaddig, amíg e békeszerető nemzet alá nem lett vetve a magyarok uralmának. „Földjük jelenleg szegény, kevéssé fejlett. Nemessége pedig hátat fordított népének, és engedett a hatalom csábításának.” A népen belül sosem alakult ki középosztály, „így népük az évszázadokon át mezőgazdaságból vagy kisiparból élt, általában nagy szegénységben, és fokozatosan egy türelmes, ájtatos, béketűrő magatartás alakult ki bennük, amely végső soron lehetővé tette a magyar — vagy elmagyarosított - foldesurak elnyomását” — véli a cikk szerzője. Korunkban, folytatja, számos romboló és az állam ellen irányuló megnyilvánulás született, „zavarokkal teli napjainkban viszont néhány jótékony, a szellemi élet és az emberiség magasabb szintre való fejlődését célzó elképzelések is napvilágot láttak.” Ilyen eszméket vall a cikkíró szerint Štúr, Húrban és Hodža is. Ezek a nem is olyan régen még megszólt, rablónépségnek beállított férfiak „a bennük lakozó lelki erő által felmagasztosulva, sokat raboskodott népük iránti szeretettől hajtva abban hisznek, hogy az a megfiatalodott Ausztria egyenlő népei közt végre egy méltóbb élet elé nézhet. A Monarchia nemzeteinek egyenjogúságának eszméjét képviselik, és az újraépülő ország fontos támaszai, mert ebben az újjáépülésben látják népük gyógyulásának lehetőségét.” Nem hagyták, hogy Kossuth elcsavarja a fejüket - folytatja a szerző —, befolyásukat csakis népük érdekében kívánták érvényesíteni, és most „a nemzetiségek egyenjogúsítását magában foglaló alkotmány elismerését” várják a császártól. Maga Štúr számos nélkülözést vállalva szánta el magát, hogy küzdeni fog népe emancipációjáért, véli a sorok írója.

Természetesen utalást tesz Štúr hallei tanulmányaira, s ezáltal az őt ért jótékony német hatásra is. Azért indult Haliéba, hogy „a német kultúrát magába szíva felkészüljön nemes feladatára. A filozófiai magaslatokig emelkedett német tudomány, a fényesség, mely e tudást a teológia, a történelem és a legmodernebb nyelvtudomány terjesztésére sarkallta, mindmind virágzó gondolatokkal gazdagította szellemét. Ezáltal válhatott ébredező nemzete pró193