Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2005 - Acta Ethnologica Danubiana 7. (Dunaszerdahely-Komárno, 2005)

Krónika

okkal és a civil társadalommal kapcsolatos különféle kezdeményezések). Fontosnak tartottuk ezt az aktivitást is, ugyanis az a véleményünk, hogy az elsődleges tevékenység műveléséhez a megfelelő feltételrendszer kialakításában is részt kell vennünk mind országos, mind helyi szinten. Sajnos, azt kell látnunk, hogy a dolgok - különösen a támogatási rendszer átalakulá­sa- nem jó, vagy hogy finomabban fogalmazzunk: számunkra kedvezőtlen irányt vettek. Ere­detileg intézményünkben a térségben működő társadalmi szervezeteknek is információkat kí­vántunk nyújtani, időközben azonban kiderült, hogy ezt a tevékenységet már nem győzzük, így az utóbbi két évben kizárólag szakmai kérdésekkel foglalkoztunk, leszámítva a Hagyo­mányok Napja folklórrendezvény évenkénti megszervezését. A jövőt illetően elmondható, hogy intézetünket mostanában szervezzük át. Egész tevé­kenységünket meghatározza az, hogy a fent vázolt okok miatt a Kulturális Antropológiai Mű­helyt csak másodállásban tudjuk működtetni. Jelenleg folyik egy iroda berendezése a Tornaijai Művelődési Központ épületében. Itt kívánjuk elhelyezni adattárunkat. Kézikönyv­tárunk is itt kap helyet, ám amennyiben a városi könyvtár eleget tud tenni egy feltételünknek, úgy akár ott is elhelyezhetjük könyveinket. Az általunk létrehozott gyűjteményt már felaján­lottuk a helyi önkormányzatnak azzal, hogy a mi szakmai felügyeletünk mellett hozzon létre egy városi múzeumot, vagy legalább egy városi kiállítóhelyet. Ajánlatunk eddig nem talált visszhangra, de bízunk benne, hogy ez a kérdés is hamarosan megoldódik. Ami pedig kuta­tási eredményeinket illeti, tervezzük egy internetes szakmai folyóirat megjelentetését, hogy legalább ilyen formában a szakma és a szélesebb közönség elé tudjuk azokat tárni. Pusko Gábor „Állíttatott keresztínyi buzgóságbul” Szakrális kisemlékek Dél-Szlovákiában (A komáromi Etnológiai Központ fényképkiállítása) A Fórum Kisebbségkutató Intézet komáromi Etnológiai Központja a győri Xantus János Mú­zeummal karöltve Szakrális kisemlékek a KisalfiiUlön címen 1998 őszén fotókiállítást rende­zett. A csaknem száz színes fénykép a térség jellegzetes szakrális kisemléktípusait mutatta be a Duna mindkét partján (Szlovákia délnyugati, Magyarország északnyugati részén). A tárlat először Komáromban került bemutatásra, majd Pozsonyban, Tőketerebesen, illetve Csornán és Budapesten láthatták az érdeklődők. 2000 májusában az ausztriai Bad Ausseeben megren­dezett nemzetközi kisemlékkutató konferencia keretében is bemutatásra került. 2001 utolsó negyedében a győri Apáczai Napok keretében a Szakrális Kisemlék Archí­vum gyűjteményéből összeállított, Dél-Szlovákia szakrális kisemlékei című fotókiállítás volt látható Győrött, a Nyugat-Magyarországi Egyetem Apáczai Csere János Tanárképző Főisko­lai Karának dísztermében. Ezen a kiállításon a képes fától a kápolnáig mutattuk be a Csalló­köztől a Bodrogközig az archívumunkban található dokumentumok alapján a legfontosabb kisemléktípusokat. Ez a kiállítás, némileg kibővített formában 2002 májusában, a Kisemlékkutatók 15. Nemzetközi Tanácskozása keretében Udvardon nyílott meg. Voltakép­pen ugyanez a, nagyjából száz fényképnagyításból álló kiállítás volt látható 2003 nyarán a ta­tai Kuny Domokos Múzeumban, majd a szombathelyi Sa varia Múzeumban, illetve Veszp­rémben a VEAB-székházban. 2004. február 28-a és április 12-e között a székesfehérvári Szent István Király Múzeumban várta az érdeklődőket. A csallóközaranyosi községi könyv­tár szervezésében került sor 2004. november 12-én Erdélyi Zsuzsanna szerzői estjére. A ko­máromi születésű folklorista az archaikus népi imádságok kutatása során elért eredményeiről, továbbá a műfaj jelentőségéről beszélt. A találkozó „háttérrendezvénye” a Fórum Kisebbség­251

Next

/
Thumbnails
Contents