Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2005 - Acta Ethnologica Danubiana 7. (Dunaszerdahely-Komárno, 2005)
Könyvismertetések
Paládi-Kovács Attila a kötetbe válogatott huszonegy tanulmányt három laza, közelebbről nem meghatározott, számomra maradéktalanul nem is követhető logikájú tematikus egységbe sorolta. Az első blokkban alapvetően a néprajzi tagolódás elméleti kérdéseivel, illetve egy-egy nagytáj néprajzi tagolásával, tagolhatóságával foglalkozó írások olvashatóak. Mindjárt az első dolgozat (A kulturális régiók néprajzi vizsgálata), amely egy a témát körbejáró konferencián hangzott el először, illetve a később megjelent konferenciakötetben látott először napvilágot, a „néprajzi régiók” európai kutatásának addigi eredményeibe enged bepillantást. Az európai (főleg skandináv és német, valamint balkáni és lengyel) példákat, tanulságokat aztán megkísérli a hazai anyagon is kamatoztatni. A blokk négy olyan dolgozatot tartalmaz, amely részben vagy egészében az északi magyar nyelvterület tagolását kísérli meg (A Felföld mint kulturális régió; Kulturális határok és kontaktzónák Észak-Magyarországon; Természeti téljak és nyelvhatárok a Felföldön; Tájak, népcsoportok és gazdasági szakosodás Dél-Gömörben a 19. században). E munkákat mind ez ideig kevéssé hasznosította hazai magyar néprajzkutatásunk, ideje lenne már bizony újra(?)olvasni őket! A harmadik dolgozat, amely voltaképpen Kosa László és Filep Antal: A magyar nép táji-történeti tagolódása c. könyvének recenziója, kritikája - mind műfajilag, mind mondanivalója tekintetében - kilóg a sorból. Mivel egyrészt az ismertetett könyv bevezető tanulmányának szerzője, Kosa László, az ott megfogalmazottakat újabb munkáiban (főleg a több kiadást megélt Paraszti polgárostdás és a népi kultúra téiji megoszlása Magyarországon 1880-1920 címűben) azóta részben felülírta, másrészt meg a rövid recenzió inkább afféle hiánylista (mely tájegységekkel nem foglakkoztak a szerzők, mely müvek hiányoznak az irodalomjegyzékből stb.), e gyűjteménybe való felvételét indokolatlannak tartom. Már csak azért is, mivel a recenzió néhány érdemi megállapítását (pl. a kulturális areák kérdését) jelen kötet nyitó tanulmánya kimerítőbben taglalja. A második egység négy tanulmánya voltaképpen a palóc-kérdéssel foglalkozik, az első kettő a palócnak mondott népcsoport egy karakterisztikus alcsoportjával a barkókkal, a további kettő pedig a Palócföld kiterjedését, illetve az alföldi palóc kirajzások kérdéseit tárgyalja. Voltaképpen ide kellene, hogy tartozzon a harmadik egységbe sorolt, a Medvesalja földje és népe című dolgozat is, amely szintén a palóc/barkó terület egy sajátos tájegységének kultúráját taglalja. Ugyanitt olvasható tanulmány a régi Torna vármegye néprajzi jellegéről, valamint az északi magyar nyelvterület „táplálkozási tájairól”. S bár a kötetbe sorolt írások zöme témáját földrajzilag az északi magyar nyelvterületről meríti, találunk a gyűjteményben egyéb, a magyar nyelvterület más régióit érintő dolgozatokat is (Erdély néprajza: Magyar nyelvsziget a Karas mentén. Jugoszláviában; Jelenkori etnikai folyamatok Magyarországon stb.). Kétségtelenül jelentős hozadéka mind a magyar néprajznak, mind a magyar néprajzi felsőoktatásnak. hogy a magyar néprajzi tájkutatás élő klasszikusa 1968-1998 között született e tárgyú dolgozatai egy kötetben hozzáférhetővé váltak. S bár a hiányzó összesített irodalomjegyzék némileg körülményessé teszi a tanulmányok után elaprózott bibliográfiai hivatkozások feloldását, a sok lapozás megéri a fáradságot. Tessék csak szorgalmasan forgatni! PUSKO GÁBOR: Beje hagyományos gazdálkodása a 20. század első felében. Tornaija: Kulturális Antropológiai Műhely 2003, 191 p. /Beje néprajza 1./ Gecse Annabella „Beje Gömör megye beli falu Rima-Szombat és Rozsnyó között. Ezt nem a te kedvedért mondom, barátom, a ki úgy is tudod, hanem azok kedvéért, a kik nem tudják és vajhmi nagy ezeknek az ő száma” - Petőfi Sándor írta e sorokat Útirajzaiban Bejéről, ahol Tompa Mihály ba-232
