Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2005 - Acta Ethnologica Danubiana 7. (Dunaszerdahely-Komárno, 2005)
Közlemények - Tóth Annamária: Szakrális objektumok az abaúji Hegyköz településen
azonban hátterében ideológiai okok álltak. Az az indok, hogy „a keresztet el kell távolítani a föld végéből, mert zavarja a mezőgazdasági munkát”, az esetek túlnyomó többségében, a kommunizmus időszakából való. Gyakran a keresztek „megmentése” a hívek gyors helyzetfelismerésén és cselekvőképességén múlott. Volt, hogy traktorral, volt, hogy lobogókkal, precesszióval vitték be a faluba és állították azt biztonságos helyre, pl. parókiaudvarra. így került az alsóregmeci görög katolikus templomkertben lévő kereszt is mostani helyére. A keresztek áthelyezésére, azok megrongálódása miatt is sor került. Erre példa a hollóházi határkereszt, melynek elmozdítása az államhatár véglegesítése után történt. Állagának megóvása érdekében került elhelyezésre a faluban, de központi helyre való kerüléséhez az is hozzájárult, hogy az emberek szemében a hányatott sorsú kereszt, a hasonló sorsú magyarság szenvedéseinek és harcainak hirdetője lett. Vigasza a hívőnek, az elszakítottság mindennapos érzésével küszködő határszéli település lakóinak. Vallási okokból történő áthelyezésre a felekezetek közötti szimbólumrendszer különbözősége miatt került sor. Füzérkomlóson az eredetileg magánháznál álló kereszt tulajdonosváltás (református család vette meg a telket) után - mivel vallási szokásaikban nincs hagyománya a keresztállításnak - került a római katolikus egyházközség tulajdonába, amit annak közösségi területén, a templomkertben helyeztek el. A nagyhutai kereszt is előre felszentelt helyre került, bár okai a fentitől eltérőek. A római katolikus templom építése előtt már álló kereszt, a vallásgyakorlásban központi szerepet játszott. Mikor az egyházközség anyagi kerete lehetőséget adott templomépítésre a rendelkezésre álló telek korlátozott méretei miatt került át a temetőbe, temetői nagykereszt funkcióba. Az objektumok (képes fák) esetenkénti végleges eltűnése sokak szerint az utolsó fázisa a vallásosságban betöltött szerepüknek. A gyűjtött anyag alapján erről a következő mondható: a képes fákról a szentképek eltűnése, nem eredményezi, hogy azok tisztelete rögtön teljes feledésbe merül. Míg vannak olyan vallásos emberek, akik élénken emlékeznek rájuk (a fákra, melyeken függtek), a hozzájuk kapcsolódó imákra, vallásos szokásokra, vagy gyermekkoruk vallásgyakorlatában azok szerepére, addig tovább élnek a mindennapi vallásos cselekvésekben. A kívülálló számára csak egy bozóttal benőtt fa, a népi emlékezetben élve — korábbi funkciója révén - ma is szentségi erővel rendelkezik. Ami a vallásgyakorlatban is megnyilvánul: az előtte elhaladó keresztet vet, rövid fohászt mond. 7. Az objektumok tisztelete Az objektumok felszentelésük révén válnak a vallási kegyelet tárgyaivá. Ami nem formális aktus csupán: a szentelési szertartás megerősíti a hívő emberekben azok tiszteletét és a tisztelet tárgyának védelmét. A szentelés napját megjegyzik, általában renováltatását is annak évfordulójára teszik. Mellette elhaladva a tiszteletadás általános formája a keresztvetés, kalapemelés, amely gyakran rövid imával párosul. Ez ma már nem egyházilag előírt imát jelent*, az esetek többségében egyedi megfogalmazású. Az objektumokon keresztül a szentség nyilatkozik meg, ebből adódóan a hívő ember számára a legnagyobb felháborodást az okozza, ha ezeket az objektumokat megrongálják. ,,A kereszt nemrégen lett állítva. Úgy jártunk vele. hogy Hollóházán csináltattak rá nagyon finom I Még egy 1873-as imádságos és énckcskönyv tartalmazza a kereszt mellett mondott rövid fohászt a következőképpen: „Urunk Jézus Krisztus Istennek szent Fia! Ki Így szenvedtél érettünk, könyörülj rajtam". Valamint a temetőn lévő előtt az előbbi kiegészítéseként a következőt: „És nyugtasd meg az itten fekvő elhunyt híveket!" Addig a mai imádságoskönyvckből ezek az imasorok elmaradtak. 197
