Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2005 - Acta Ethnologica Danubiana 7. (Dunaszerdahely-Komárno, 2005)
Közlemények - Bagin Árpád: Ógyalla és Bagota kataszterének szakrális kisemlékei
tumba is bementek, amelyet a mai főútvonalról közelítettek meg (Chalupeczky Józsefné Hulkó Anna, sz. 1923), Szeptember 8-án, kisasszonykor egy hordozható Szeplőtelen Szűz Mária-szobrot „fehér ruhás lányok kihozták” a templomból és a kápolnába mentek a díszruhába öltözött önkéntes tűzoltókkal együtt (Feszty Istvánné Scheffer Piroska, sz. 1915; Dolník Lajosné Bachorecz Mária, sz. 1919). Hétfájdalmú Szűz Mária ünnepén ájtatosság volt a kápolnában, mindenszentekkor litániát végeztek (Chalupeczky Józsefné Hulkó Anna, sz. 1923). 1998-ban e sorok írója elkérte az Ógyallai Városi Hivatal egyik irodarészlegén a kápolna kulcsait."’ Látván a kápolna elhanyagolt állapotát, egy társával eldöntötték, hogy kitakarítják a kápolnát. 1999-ben nyílt nap volt a kápolna felszentelésének 140. évfordulója alkalmából.50 51 A vendégkönyv szerint 2001-ben az Ógyallai Építészeti Szakközépiskola egy osztálynyi diákja tekintette meg a kápolnát. Ugyanezen évben „méltó módon megünneplik a Konkoly kápolna 150. »születésnapját«” (i.B.Gy. 2001,5). 2002-2003-ban nyitva volt kápolna, ahol a hétfájdalmú rózsafüzért imádkozták. A 2002-es látogatók közül a vendégkönyvbe a következőket jegyezték: „Hétfájdalmú Szűzanya hallgassa meg a könyörgéseinket”; „Hétfájdalmas Szűz segíts meg.” 2004-2005-ben nem tartottak litániát az objektumban, viszont azt fiatalok kitakarították. Arra vonatkozóan is vannak adatok, hogy a kápolna környéke egykor temető volt.52 Az 1938-as visszacsatolást követően az Állami Építészeti Hivatal az akkori településre bevezető országút irányvonalát módosította. Ekkor távolították el a kápolnához felvezető részt (Feszty Istvánné Scheffer Piroska, sz. 1915). Az 1937-es Szüreti Mulatságkor a szüreti menet „a kápolnadombnál visszakerülve a Centrál elé” vonult (Chalupeczky é.n.b, 11). Romák sátrai a kápolnadombon is felbukkantak (Chalupeczky é.n.c, 2). A harmincas évek elején a gyerekeknek „bújocskák, meg kiépített barlangok voltak a bozótokba” (Chalupeczky Józsefné Hulkó Anna, sz. 1923). Hallomásból tudom, hogy a mai középkorúak feltehetően az 1960-70-es években a kápolnadombját szánkózásra használták, de az objektumba csak az ablakokon keresztül nézhettek be. 2000 áprilisában egy ifjúsági mozgalom szemétgyűjtéssel egybekötött emlékfaültetést valósított meg (i.B.Gy. 2001, 5), még ebben az évben romákat vettem észre, akik a sírkápolnánál kártyáztak. Szintén a kápolna kérdésköréhez tartozik, hogy Novák Dalibor képzőművész 2004-ben körlevelet intézett a vizsgált település lakosaihoz. Az ógyallaiaknak hat dísztányért kínált együttesen vagy külön-külön eladásra, amelyek közül az egyik porcelánrajz a fenti sírkápolnát (kaplnka) ábrázolta. Ez a kínálat a szentmihályfalvi (Šarišské Michaľany) Grafika Slovakia intézménnyel karöltve valósult meg, amely több szlovákiai településre is eljutatta körlevelét (feltehetően ezekben is az állt, hogy csak 75 tányérkészletet gyártanak le). Érdekes lenne a délszlovákiai falvakat érintő összes körlevelet beszerezni, különösképpen azért, mivel ezekben további szakrális kisemlékek ilyen formában történő előfordulásáról tájékozódhatnánk. 50 Az objektum az 1192-cs parcellán van, egyéb, beépítetlen területként bejelölve, az említett intézmény tulajdonában. Maga az épület egyelőre tulajdonos nélkül. 51 Emlékszem, ezzel kapcsolatban Vladimír Oravský esperes-plébánost is felkerestük. Véleménye a kápolnával kapcsolatban az volt, hogy a katolikus templomban imádkozzanak az ógyallaiak. Nem is jött el megnézni a kápolnát a nyitott napkor. 2002-ben (vagy 2003-ban?) már kihirdette egy hívő kérésére, hogy az építményben magyar nyelvű litánia lesz Hallani lehetett azt is, hogy azért nem keresi fel a helyi esperes a kápolnát, mivel az magyar vonatkozású. Ezt nem támasztja alá a magát magyarnak valló Sz.öcs Béla esperes-plébános magatartása, aki a Konkoly Thcge Miklós születésének 150-ik évfordulójakor, 1992-ben kinyitott, az akkorra felújított kápolnát meg sem tekintette, de ezt követően sem (Chalupeczky Józsefné Hulkó Anna, sz. 1923). 52 Az 1820-as években. Az. adatközlő még gyerekkorából emlékszik az egyenetlen területre, amelynek egy része kopár, másik bozótos, tehát „senki földje vót” („liba legelő, kecske legelő"). Tudomása szerint itt tömegsír is van. Erről az édesanyjától hallott, akinek a nagyapja Szeszélyesen volt kocsis a Tahy családnál. A szájhagyomány szerint az. eltemetettek közölt még élő sérültek is voltak (Chalupeczky Józsefné Hulkó Anna, sz. 1923). 150
