Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2003-2004 - Acta Ethnologica Danubiana 5-6. (Dunaszerdahely-Komárno, 2004)
In memoriam
MICHAL MARKUS (Nyíregyháza, 1912. aug. 16.- Kassa 2004. okt. 5.) A régi idők egy újabb tanúja, a magyar-szlovák közös múlt (és jelen) egyik megszemélyesítője, a két nép egymásrautaltságának tudatos félvállalója hagyott itt bennünket 2004 őszén. Nyíregyházán született, magyarországi tirpák családban. Egyetemi tanulmányait Szegeden, Bécsben és Budapesten végezte. Utóbbi helyen 1936-ban szerzett diplomát. Ezt követően a budapesti egyetem néprajzi tanszékén tanársegéd, ahol 1943-ban doktorált. Disszertációja (A bokortanyák népe. Budapest 1943) ma már a magyar néprajz egyik klasszikus müvének számít. Közben különböző minőségekben a budapesti Néprajzi Múzeum munkatársa volt egészen 1946-ig. Ekkor családostól Kassára került, ahol először a Kelet-szlovákiai Múzeum őre, 1951-től 1957-ig igazgatója volt, majd a Szlovák Tudományos Akadémia kassai kirendeltsége (1957-1975), illetve a kassai Társadalomtudományi Intézet munkatársa (1975-1986). Közben a Szlovák Néprajzi Társaságnak is volt elnöke (1958-1964), illetve a Szlovák Múzeumi Szövetségben töltött be különböző tisztségeket. Érdeklődési köre elsősorban a magyar-szlovák interetnikus kapcsolatok, a népi táplálkozás, gyűjtögető gazdálkodás, továbbá a munkaeszközök fejlődéstörténete köré összpontosult. Hét szlovákiai összegző monográfia társszerzője; szervezőként, kutatóként, szerzőként és fordítóként is részt vett az 1950-es években zajlott magyar-szlovák Rudna- és Kőrös-kutatásban. Tudományos eredményeit több rangos hazai és magyarországi elismerés is jelzi. A társadalomtudományokban kifejtett tevékenységéért megkapta a Szlovák Kulturális Minisztérium Andrej Kmeť díját, illetve a Szlovák Tudományos Akadémia Ľudovít Štúr aranyérmét. A Magyar Néprajzi Társaság külföldi tiszteleti tagja és legutóbb, 2004. május 17-én a budapesti ELTE Néprajzi Intézete hetvenedik jubileuma alkalmából az egyetem Emléklapját vehette át. Valamikor a nyolcvanas évek közepe táján egy kassai beszélgetésünk során identitását úgy határozta meg, hogy O „magyar műveltségű szlováknak” tartja magát. Nagyon rokonszenvesnek tartottam akkor ezt a definíciót és - tartom ma is. Az élet ugyanis nem fekete-fehér, még a nemzeti identitások terén sem. Sokan nem értették, nem értik ezt, és Michal Márkusra. Márkus Mihályra ferde szemmel néztek határon innenről és túlról is. Bár élete utolsó éveiben már nem vett részt a tudományos közéletben, mégis jó volt tudni, jó volt érezni, hogy él Kassán egy ember, akinek mélyebb ismeretei vannak akár a nemzeti érzésről is, mint a kerítés két oldalán olykor egymásnakfeszülő, trikolórokat lengető nemzetmentőknek. Hiányozni fog... Liszkct .József 239
