Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2003-2004 - Acta Ethnologica Danubiana 5-6. (Dunaszerdahely-Komárno, 2004)

Könyvismertetések

E mostani Éjszakai történet c. kötete világszerte szakmai bestsellerré vált, s Olaszország­ban a rangos Viareggio-díjjal jutalmazták. A szerző három fejezetre tagolja mondanivalóját. Az elsőben (ez két alfejezetet tartalmaz: 1. Leprások, zsidók, muzulmánok, 1. Zsidók, eretnekek, boszorkányok) új történelmi magya­rázatot keres arra a kérdése, hogy vajon miképpen került a késő középkorban a boszorkány alakja a mindenféle balszerencse-magyarázat középpontjába, s miért lett a legközkedveltebb bűnbak, s hogyan alakult ki a néphitben az ördöggel szövetkező boszorkány képzete. Kutatá­sai alapján (amelyben nagy segítségére volt számos nemrég előkerült dokumentum) arra a megállapításra jut, hogy a boszorkányszombat képzete csupán a XV. század első felében je­lent meg az Alpok vidékén abban a formában, ahogyan azt ma a szakirodalomból ismerjük. A négy alfejezetből (1. Az istennő nyomában, 2. Ellentmondások, 3. Eksztázisban vívott csaták, 4. Allatbőrbe bújva) álló második részben összehasonlító elemzést végez az antik mi­tológia termékenységvarázslással foglalkozó női istenalakjai és az európai néphitben a közép­kortól napjainkig felbukkanó varázsfigurákkal és hiedelemalakokkal, különös tekintettel a táltos alakjával kapcsolatban. Arra a következtetésre jut, hogy a boszorkányszombat az eur­­ázsiai néphitben gyökerezik. A kötet harmadik részében (Eurázsiái találgatások. Bőrök és csontok) Ginzburg kiterjesz­ti vizsgálódásait az összehasonlító mitológiakutatás széles köreire, mint pl. a halottak világá­ba tett utazás története, a sántaság antik mitológiában megfigyelhető jelentései, s elemzi töb­bek között a Hamupipőke-történet számtalan változatát is. A kötetet végén a szerző több oldalas összegző zárszava, valamint hely- és névmutató ta­lálható. Hála József: A magyar néprajz „vándorapostola" városunkban. Herrmann Antal veiéi évei és kapcsolatai. Vác: Váci Múzeum Egyesület 2002, 208 p. /Váci Füzetek 5./ L. Juhász Ilona Méltán nevezte az 1851-ben Brassóban született Herrmann Antalt, a magyar néprajztudo­mány egyik megalapítóját „vándorapostoľ'-nak Gragger Róbert, hiszen a néprajz érdekében egész életében állandóan utazott, szervezett, kutatott, oktatott, múzeumokat szervezett, vagy ahogyan ő saját magáról írta: „...agitáltam, adminisztráltam, serkentettem és szerkesztettem”. Solymossy Sándor a néprajztudomány „fanatikus hívének” és „terjesztőjének" nevezte. E je­les, nem mindennapi tehetséggel és kitartással megáldott néprajztudós több szállal is kötődött Vác városához, rendszeres kapcsolatot tartott fenn különböző intézményeivel, egyesületeivel és lapjaival. Ezt a szerteágazó kapcsolatot dolgozta fel egy kötetben Hála József, a Magyar Állami Földtani Intézet főmunkatársa, aki maga is néprajzkutató, s már régóta foglalkozik Herrmann életművével. A tőle megszokott alapossággal, részletességgel kitér Herrmann kap­csolatainak minden vetületére, így fontos adalékkal járul hozzá a magyar néprajz tudomány­­történetéhez és az 1926-ban elhunyt különleges egyéniség életrajzához. A kötethez Voigt Vilmos írta a bevezetőt, amelyben Herrmann Antal érdemei mellett ki­emeli a szerző Hála József szorgalmát s kötet művelődéstörténeti forrásértékét is. Az első részben Herrmann Antal életéről és munkáiról kapunk alapos áttekintést, az ezt követő Herrmann Antal és Vác c. fejezetben pedig átfogó képet vázol elénk arról a gazdag és eredményes kapcsolatról, amely Váchoz fűzte a tudóst. Egy nagyon izgalmas kép tárul elénk, s Hála József itt kevésbé ismert Herrmannról készült rajzokat is közöl. A nevezett tudós Vá­cot Katona Lajos révén ismerte meg, akivel együtt munkálkodtak a Magyar Néprajzi Táraság megalapításán, s akivel egy ideig együtt szerkesztették a Herrmann által elindított Etlinolo-174

Next

/
Thumbnails
Contents