Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2003-2004 - Acta Ethnologica Danubiana 5-6. (Dunaszerdahely-Komárno, 2004)
Könyvismertetések
E mostani Éjszakai történet c. kötete világszerte szakmai bestsellerré vált, s Olaszországban a rangos Viareggio-díjjal jutalmazták. A szerző három fejezetre tagolja mondanivalóját. Az elsőben (ez két alfejezetet tartalmaz: 1. Leprások, zsidók, muzulmánok, 1. Zsidók, eretnekek, boszorkányok) új történelmi magyarázatot keres arra a kérdése, hogy vajon miképpen került a késő középkorban a boszorkány alakja a mindenféle balszerencse-magyarázat középpontjába, s miért lett a legközkedveltebb bűnbak, s hogyan alakult ki a néphitben az ördöggel szövetkező boszorkány képzete. Kutatásai alapján (amelyben nagy segítségére volt számos nemrég előkerült dokumentum) arra a megállapításra jut, hogy a boszorkányszombat képzete csupán a XV. század első felében jelent meg az Alpok vidékén abban a formában, ahogyan azt ma a szakirodalomból ismerjük. A négy alfejezetből (1. Az istennő nyomában, 2. Ellentmondások, 3. Eksztázisban vívott csaták, 4. Allatbőrbe bújva) álló második részben összehasonlító elemzést végez az antik mitológia termékenységvarázslással foglalkozó női istenalakjai és az európai néphitben a középkortól napjainkig felbukkanó varázsfigurákkal és hiedelemalakokkal, különös tekintettel a táltos alakjával kapcsolatban. Arra a következtetésre jut, hogy a boszorkányszombat az eurázsiai néphitben gyökerezik. A kötet harmadik részében (Eurázsiái találgatások. Bőrök és csontok) Ginzburg kiterjeszti vizsgálódásait az összehasonlító mitológiakutatás széles köreire, mint pl. a halottak világába tett utazás története, a sántaság antik mitológiában megfigyelhető jelentései, s elemzi többek között a Hamupipőke-történet számtalan változatát is. A kötetet végén a szerző több oldalas összegző zárszava, valamint hely- és névmutató található. Hála József: A magyar néprajz „vándorapostola" városunkban. Herrmann Antal veiéi évei és kapcsolatai. Vác: Váci Múzeum Egyesület 2002, 208 p. /Váci Füzetek 5./ L. Juhász Ilona Méltán nevezte az 1851-ben Brassóban született Herrmann Antalt, a magyar néprajztudomány egyik megalapítóját „vándorapostoľ'-nak Gragger Róbert, hiszen a néprajz érdekében egész életében állandóan utazott, szervezett, kutatott, oktatott, múzeumokat szervezett, vagy ahogyan ő saját magáról írta: „...agitáltam, adminisztráltam, serkentettem és szerkesztettem”. Solymossy Sándor a néprajztudomány „fanatikus hívének” és „terjesztőjének" nevezte. E jeles, nem mindennapi tehetséggel és kitartással megáldott néprajztudós több szállal is kötődött Vác városához, rendszeres kapcsolatot tartott fenn különböző intézményeivel, egyesületeivel és lapjaival. Ezt a szerteágazó kapcsolatot dolgozta fel egy kötetben Hála József, a Magyar Állami Földtani Intézet főmunkatársa, aki maga is néprajzkutató, s már régóta foglalkozik Herrmann életművével. A tőle megszokott alapossággal, részletességgel kitér Herrmann kapcsolatainak minden vetületére, így fontos adalékkal járul hozzá a magyar néprajz tudománytörténetéhez és az 1926-ban elhunyt különleges egyéniség életrajzához. A kötethez Voigt Vilmos írta a bevezetőt, amelyben Herrmann Antal érdemei mellett kiemeli a szerző Hála József szorgalmát s kötet művelődéstörténeti forrásértékét is. Az első részben Herrmann Antal életéről és munkáiról kapunk alapos áttekintést, az ezt követő Herrmann Antal és Vác c. fejezetben pedig átfogó képet vázol elénk arról a gazdag és eredményes kapcsolatról, amely Váchoz fűzte a tudóst. Egy nagyon izgalmas kép tárul elénk, s Hála József itt kevésbé ismert Herrmannról készült rajzokat is közöl. A nevezett tudós Vácot Katona Lajos révén ismerte meg, akivel együtt munkálkodtak a Magyar Néprajzi Táraság megalapításán, s akivel egy ideig együtt szerkesztették a Herrmann által elindított Etlinolo-174
