Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2003-2004 - Acta Ethnologica Danubiana 5-6. (Dunaszerdahely-Komárno, 2004)
Könyvismertetések
(azt is!), hogy ezek a hiedelmek milyen szívósan élnek kultúránkban, hanem azt, hogy folyamatosan újak is keletkeznek. Gyűjteményük, a beígért további kötetekkel és záróelemzéssel együtt mind egy szükebb térség (népi) kultúrájának életének, mind általában a (népi) kultúra működési mechanizmusának ismeretéhez fontos adalékokat szolgáltat”. Boglár Lajos: A kultúru arcai. Mozaikok a kulturális antropológia köréből. Budapest: Napvilág Kiadó 2001, 107 p. L. Juhász Ilona A kötet bevezetőjét egy visszatekintéssel kezdi a szerző: 1948 őszén Vajda László (aki ma az etnológia nyugalmazott professzoraként Münchenben él) hívott össze több lelkes etnológushallgatót. Azt javasolta, osszák fel egymás között a kultúra egy-egy területét, szervezzék meg az ún. „budapesti iskolát” hogy a nyugatiakkal szemben versenyben maradhassanak. Tisztában voltak azzal, hogy a nyugati kollégákkal szemben a kommunista Magyarország etnológusai nem juthattak hozzá a szakirodalomhoz, és utazásra sem volt lehetőségük. Az eredetileg 10-12 fős csoportból később csak hárman maradtak: Bodrogi Tibor, Vajda László és szerző Boglár Lajos. Bodrogi Tibor Óceánia-szakértő lett és a társadalomszervezet kutatásával, Vajda László (aki később Németországba emigrált és az etnológia professzoraként vonult nyugdíjba) pedig Afrikával és vallásetnológiával foglalkozott. Boglár jómaga amerikanista lett, kutatásait Dél Amerikában végezte, ahol a törzsi vallások és a művészet kutatásával foglalkozott. Hármuk elhatározását. Boglár az akkori politikai helyzettel indokolta, hiszen abban az időszakban elképzelhetetlen lett volna a társadalmi viszonyok kutatása, politikai következmények nélkül ilyen felmérést egy magyar faluban nem végezhettek. Ezért keresték a témákat a törzsi társadalmaknál, mivel még a hetvenes években sem engedélyezték számukra, hogy erről a témáról egy párttitkárral interjút készítsenek. E rövid visszaemlékezés után a szerző néhány oldalon megismerteti az olvasóval az etnológia és a kulturális antropológia lényegét a kutatás módszertanát. A kötetben szereplő kilenc tanulmány az 1959-1985 közötti időszakban végzett terepmunka kapcsán született. Az írások egyszerre példázzák a kultúra egységét és változatosságát. A sort az Egy kultúra esti és nappali arca. A guarani eset c. tanulmány nyitja, amelyben a guarani népcsoport „kettős életét" mutatja be. Az ún. nappali modern életet a helyi hagyományokat követő esti élet követte, melynek köszönhetően e népcsoportnak sikerült konzerválnia a mitológia és vallás hagyományos aspektusait. Ugyanezen kérdéssel foglalkozik a Pszichoterápia és ..sámánizmus", c. Két esettanulmányában. A törzsi rítusokkal kapcsolatos amazonjai kutatásai eredményét Az Őserdők művészete. avagy a művészetek őserdeje c. tanulmányában összegzi. A változás esztétikáiéihoz c. írásában a Bodrogi Tiborral közösen végzett a különböző etnikumok művészetére irányuló vizsgálati eredményét foglalja össze. Három alapvető kérdésre keresték a választ: 1. Mit tart szépnek, tetszőnek egy adott etnikum (közösség, nép stb.). Létezik-e szépségideál? 2. Milyen elképzelései vannak a saját művészetéről (és saját kultúrájáról) az adott etnikum tagjainak? 3. Hogyan vélekedik a vizsgált embercsoport mások szépségideáljáról (művészetéről, kultúrájáról), és milyen kritériumok alapján osztályoz? Mítosz és valóság c. írásában az európaiak által megteremtett, a „nemes vademberről" szóló és a dél-amerikai törzsek által megalkotott saját mítoszt mutatja be és elemzi, az ezt követő írásában pedig a mitológia strukturalista megközelítésével foglalkozik. (Vallás és mitológia strukturalista vizsgálatáról, különös tekintettel Claude Lévi-Strauss francia etnológus munkásságára.) A továbbiakban a guarani indiánoknál végzett, a kultúraváltásra és a kultu-151
