Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2003-2004 - Acta Ethnologica Danubiana 5-6. (Dunaszerdahely-Komárno, 2004)

Tanulmányok - L. Juhász Ilona: Fényképek a dél-szlovákiai temetők síremlékein és az út menti haláljeleken

A katonasírokon szereplő egyenruhás katonák ugyancsak közvetítenek számunkra információt, de a kisgyerekekről készült különféle felvételek is (pl. képet kaphatunk a karácsonyfa alatt ülő kisgyereket körülvevő szobabelsőről, és még tovább folytathatnánk a sort). A temetői síremlékek fényképei tehát fontos kultúraközvetítők és a fényképhasználat történetének kutatásához is számos adalékkal szolgálhatnak.

Fényképek az előre elkészített síremlékeken - az ön reprezentáció újabb és egyértelműbb megnyilvánulásai

írásom elején már utaltam arra a szokásra, hogy néhányan még életükben előre elkészíttetik saját sírhelyüket és síremléküket. Ennek a tendenciának a növekedése különösen az utóbbi másfél évtizedben a legszembeötlőbb. Ez a mód idősebb házaspárok körében vált gyakorlattá a 20. század utolsó harmadában. Itt meg kell jegyeznem, hogy ezeknek a síremlékeknek a zömét az ún. kripták, azaz kétszemélyes, betonnal kibélelt nyughelyek alkotják. Ezeket a sírhelyeket betonlappal, esetleg mű-, vagy igazi márványlappal, gránittal fedik le. Az előre elkészített, felirattal ellátott, s csupán az elhalálozás dátumát nélkülöző síremlékre gyakran már a fényképek is rákerülnek. Ezeket a síremlékeket azonban nem minden esetben helyezik el a végső helyén a temetőben, hanem otthon tartják a haláleset bekövetkeztéig. Néhány esetben már a temetőben is találkozhatunk a még élők fényképes síremlékével. Kirívó példája ennek a gyakorlatnak egy még hatvan évet sem betöltő házaspárnak a síremléke amelyet egy gömöri faluban dokumentáltam. A házaspár már több mint 15 évvel ezelőtt elkészíttette sírhelyét és síremlékét, annak ellenére, hogy két gyerekük és több unokájuk is van, s a kapcsolatuk - legalábbis a külső szemlélő számára - nagyon harmonikus velük, tehát lett volna, akik gondoskodhattak volna erről haláluk után. Ok azonban nem bízták másra, inkább saját maguk kívánták megszabni, hogy milyen formában maradjon fenn emlékük az utókor számára.

Ez utóbbi gyakorlatot, vagy például a rozsnyói temetőben található középkorú partizán nő fényképes sírját egyértelműen az önreprezentáció legjellegzetesebb példáinak tekinthetjük. Az említett partizán nő szülei halála után elkészíttette azok síremlékét, valamint mellettük sajátját is, s arra előre felvésette a feliratot egy, a partizán múltjára utaló versrészlettel, valamint saját fényképével. Tehát saját maga emlékének megőrzését ugyanolyan fontosnak tartotta, mint saját szüleiét, s partizán múltját is külön ki kívánta hangsúlyozni. A síremléken szereplő fényképen láthatóak e múltat bizonyító, a mellére tűzdelt különféle kitüntetések is.

E két fenti példa jól szemlélteti, hogy a temetkezési szokások, a síremlékek állítása és a fényképhasználat is egyre öncélúbbá válik, s azt a megállapítást erősítik, hogy a síremlék készítés ma sokkal inkább az önprezentáció szerepét tölti be, mint a kegyeletét. Az előre elkészített síremlékek nem az elhunyt emlékére készülnek, nem az utókor dönti el, hogy milyen emléket állít az elhunytnak, hanem maga a „leendő halott” öncélúan maga szabja meg a formát. A két fentebb vázolt esetben, s általában az előre elkészített fényképes sírok esetében részben a valóság meghamisításáról is beszélhetünk, hiszen a síremléken szereplő fényképes információ az utókor számára nem a haláleset bekövetkezése időpontjának valóságát közvetítik, hanem egy jóval korábbi állapotot. A két bemutatott példa, valamint a hasonló síremlékek esetében akár az emlékezés kikényszerítéséről is beszélhetünk.

Fényképliasználat az út menti haláljeleken

A fényképhasználat kapcsán ki kell térnünk a temetőn kívüli különféle haláljelekre is, amelyeket a hozzátartozók állítanak az elhunytnak, megjelölve a tragikus halállal végződő közúti balesetek színhelyét (vö. Kovács szerk. 1990; Köstlin 1992). Ezeket a helyeket tulajdonkép-116