Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2002 - Acta Ethnologica Danubiana 4. (Dunaszerdahely-Komárno, 2002)
Tanulmányok - Lukács László: Egy vándorló templom útja Vágmagyarádtól Ráckevéig
Gaál Károly az észak-burgenlandi Mosontarcsán, B. Kovács István a gömöri Baracán (Berze Nagy 1940, II, 399-400; Gaál 1985, 329; B. Kovács 1994. 171). Az utóbbi így szól: „A jó rátótiak templomot építettek, de úgy tanáták, hogy nem egészen jó hejre építették. Úgy gondolták, hogy égy száz métérvel odébb kellene tolnyi. Hát hozzá is fogtak ők, összészédték az egész falut, hogy hát odébbtolják a témplomot. Nekivették a vállokat, de nem mént a tolás séhogy. Arra mént égy oláccigány, azt mondja nekik:- Mi' csinának maguk, emberek?- Ezt a témplomot égy csöppet odébb akaruk tolnyi.- Nem jó' csinálják! Se lé nem vetkőznek, sé sémmi, hát hogy bírnák?!- Győjjék, segítsék maga is! Hát a cigány is odaállott, hogy hát segít. A nép mind lévetté a ruháját, oszt a témplomnak a másik ódalára tétté. Aggyig az oláccigány mind felmarkolta a ruhákat, oszt elmént veié. Bizony ő nem segített a témplomot tolnyi. Mikor oszt mégúnták má' a tolást, hát őtöznének fel, mert' azt, hogy “úgysé bíruk odébbtolnyi”. Keresik a ruhát, de nem tanálják. Azt mondja az égyik: “Rátótuk! Rátótuk a témplomot!” Veszprém megyében a gyulafirátótiakra fogják rá, hogy a templomukat borsón akarták eltolni (Sebestyén 1906, 596). A templomtolókról szóló mese a magyar nyelvterületen igen intenzíven elterjedt - Berze Nagy* 1299 sz. (Berze Nagy 1957, II. 488-489). Gunda Béla a falucsúfolókról szóló tanulmányában azt írta róla, hogy analógiáit Európában a horvátoktól a katalánokig megtaláljuk - Aame-Thompson 1326 (Gunda 1989, 172-173; Aame-Thompson 1961, 394; Haiding 1965, 215-217; Benzel 1978, 198). Gömöri szlovák változata Ratkáról származik, ebben is megtalálható a borsószórás motívuma (Polívka 137 A). A vándorló templomról szóló, Martonvásár környéki mondának szimbolikus jelentőséget is tulajdoníthatunk. A török elleni felszabadító háború (1683-99) után az egykori hódoltsági területre visszatér a Felső-Magyarországra menekült lakosság. Jönnek a régi és az új birtokosok, visszaállítják a régi vármegyéket, kiépítik a városi, községi, egyházi szervezetet. Ahogy Magyarország legfőbb egyházi méltósága, az esztergomi érsek Nagyszombatból visszatér székhelyére, a török alól felszabadult Esztergomba, úgy vándorol vissza a ráckevei templom is (Hermann 1973, 393). A mondát megőrző községek lakossága is részben az egykori Felső- Magyarországról származik: Tordasra 1713-ban Pozsony, Nyitra és Turóc megyéből, Martonvásárra 1763-ban Pozsony, Hont és Nyitra megyéből települt lakosság (Wünscher 1943, 47- 49; Pesty 1977, 287, 237). Irodalom Aarne Antti -Thompson Stith 1961 The typs of the Folktale. Helsinki /FF Communications 184./ Adriányi Gabriel 1986 Das Wallfahrtswesen in Ungarn. In Beiträge zur Kirchengeschichte Ungarns. Studia Hungarica XXX. München. 61-71. p. Bangó Jenő 1978 Die Wallfahrt in Ungarn. Wien. Barna Gábor 1990 Búcsújáró és kegyhelyek Magyarországon. Budapest. 1997 A Lorettói Boldogasszony tisztelete Magyarországon. In Kapcsolatok és konfliktusok Közép-Európa vidéki életében. Szerk. Csorna Zsigmond - Gráfik Imre. Szombathely, 41-56. p. Bálint Sándor 28
