Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2002 - Acta Ethnologica Danubiana 4. (Dunaszerdahely-Komárno, 2002)
Szemle
sikék, kétnyelvű félreértések és 12. Névcsúfolók, falucsúfolók, vallás- és nemzetiségcsúfolók. Maguk a történetek kevés kivételtől eltekintve szlovákok, gyakran magyar betétekkel, így aztán Istenigazából csak az értheti meg őket, aki mindkét nyelvet beszéli. L. Kulturparks. Tagungen 2001. Redaktion: Eugen Scherer, Gottfried Stangler, Ilona Slawinski. St. Pölten 2001, 132 p. /Publikationsreihe der Arbeitsgemeinschaft Donauländer Nr. 4./ A Duna Menti Tartományok 1990-ben megalapított Munkaközössége viszonylagos rendszerességgel rendezi meg tanácskozásait. Jelen füzet két ilyen, 2001-ben megvalósult konferencia anyagát tartalmazza. Az egyik tanácskozást Bécsben rendezték, s ennek témája a Duna menti nemzeti parkok problematikája volt. Bennünket most azonban jobban érdekelhet a Pozsonyban, Elő hidak - kettősvárosok a Duna mentén címen rendezett szimpózium. Itt többek között Štefan Holčík Pozsony Duna menti kulturális kapcsolatairól beszélt, Ľudovít Gráféi a két Komárom erődrendszere kulturális kihasználhatóságának lehetőségeiről szólt, míg Lukács László a Komárom-Esztergom megyei kettős városokról, első sorban a két Komáromról, illetve Esztergomról és Párkányról fogalmazott meg néhány, a néprajztudomány kutatási és értelmezési módszereivel nyert tanulságot. L. KüCSÁN József - Perger Gyula (szerk.): Győr-Moson-Sopron megye népművészete. Győr: Győr-Moson-Sopron Megyei Múzeumok Igazgatósága 2002, 559 p., ill. /Népművészeti örökségünk/ 1980 tavaszán ült össze néhai Tálasi István vezetésével az a bizottság, amely célul tűzte ki, hogy „a hazai és a határainkon túli magyar népművészet s a magyarországi nemzetiségi csoportok népművészetének örökségét, táji-területi keretekben írt monográfiákkal“ mutassa be. Ahogy azt Hofer Tamás a Népművészeti örökségünk című sorozat szerkesztője, az első megjelent kötet, Szolnok megye népművészete (1987) előszavában megjegyezte, „a megyék szerinti elhatárolás technikai“, s nem „elvi vagy tartalmi kérdés számunkra“. Ebben a szellemben (területileg tehát nem a kulturális jelenségek elterjedése által indokolt, hanem sokkal inkább a gyakorlati megvalósítást garantáló megyei múzeumi szervek „vadászterülete“ nyomán körülhatárolt), ha nem is atomkori gyorsasággal, de szép módszerességgel jelentek/jelennek meg az egyes magyarországi megyék népművészetét bemutató kötetek (Hajdú-Bihar megye: 1989; Csongrád megye 1990; Vas megye: 1996; Borsod-Abaúj-Zemplén megye: 1997; Nógrád megye: 2000; Somogy megye: 2001). A legutóbb pedig a Csallóköz déli szomszédságában elnyúló, három történeti megye maradványait magába ötvöző Győr-Moson-Sopron megye népművészeti anyaga. Talán mert a sorozatot kezdetben megjelentető Európa Kiadó újabban már csak „hozzájárulóként“ van jelen, s Hofer Tamás, mint sorozatszerkesztő sem szerepel az utóbbi publikációkban, az egyes kötetek szerkezetileg csak nagy vonalakban hasonlítanak egymásra. Annyira, amennyire a népművészet belső tagolása a magyar kutatási hagyományban indokolja. A most szóban forgó kötetet Timaffy László áttekintése nyitja (Táj és ember), majd Dominkovits Péter Győr, Moson és Sopron megyék 1526-1950 közötti történetéhez közöl adalékokat. Ezt követően a tárgyalkotó népművészetnek a térségben fellelhető és fellelt anyag kerül bemutatásra. A céhemlékek (Domonkos Ottó) és építkezés (Filep Antal) tárgyi emlékeit a kályhák (Sabján Tibor) és a lakáskultúra (F. Tóth Zsuzsanna) bemutatása követi. A sort a gazdálkodás és a ház körüli munkák díszített eszközeinek (Balázs György) a 170
