Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2002 - Acta Ethnologica Danubiana 4. (Dunaszerdahely-Komárno, 2002)
Szemle
europäische Ethnologie. Würzburg 1990) után jelentkezett a most szóbanforgó kiadvánnyal. Benne a népi vallásosság témakörébe tartozó tíz korábbi dolgozatát gyúrta többé-kevésbé egységes egésszé. Az első hét fejezet tulajdonképpen egy-egy esettanulmány (a háziáldásról és az őrangyal szerepéről az evangélikus svéd kultúrában, a termékenységvarázslásról és az asztali imáról stb.), míg a maradék három a svéd vallási néprajz történetét vázolja. A kötetet az egyes tanulmányokhoz kapcsolódó tanulságos képanyag, valamint irodalomjegyzék egészíti ki (a könyvről részletesebb ismertetés a Fórum Társadalomtudományi Szemle 2002/3. számában olvasható). L. Czégényi Dóra — Keszeg Vilmos (szerk.): Emberek, szövegek, hiedelmek. Kolozsvár: Kriza János Néprajzi Társaság 2001, 206 p. /Kriza Könyvek 7./ „Indokolt-e a 20. század végén újra feltenni a kérdést, hogy milyen szerepet tölt/tölthet be a hiedelem az ember életében?“ - teszik fel a kérdést a kötet szerkesztői, majd, miközben maguk a hátrébb sorjázó tanulmányok is adnak választ erre a maguk áttételes módján, a szerkesztők is megadják az igenlő választ. Maga az öt tanulmány (Nagy Magdolna, Bartha-Balog Emese, Balássy Enikő, Komáromi Tünde és Czégényi Dóra tollából) voltaképpen a magyar és európai folklorisztika és a néphitkutatás olyan jelenségeit vizsgálja (hiedelemalakok, rontás stb.), amelyekről - legalább is úgy gondoltuk - eddig is sokat tudtunk. A szerzők azonban általában nem magának a vizsgált hiedelemcselekménynek, hiedelemalaknak a jobb és még részletesebb megismeréséhez (ahhoz is!) szolgáltatnak adalékokat, hanem inkább a különféle hiedelemképzetek „életéhez“, ezeknek a képzeteknek az adott közösség kultúráján belül betöltött szerepéhez, az adott közösség (falu, család) tagjainak hiedelemhordozó képességéhez stb. vetnek fel új szempontokat, nyújtanak ismereteket. L. Czövek. Judit: Ha mi meghalunk... Zoborvidéki virrasztóénekek. Pozsony: Kalligram 2002, 203 p., kották A szerző a kötet elején jellemzi a Zoborvidéket, mint tájegységet majd kutatástörténeti éttekintést ad. Ezt követően foglalkozik a virrasztással, s a virrasztóénekekkel, itt részben megismerhetjük a temetkezési szokások néhány mozzanatát is. Elsősorban három község: Béd, Pográny és Vicsápapáti szokásvilágára összpontosít, a kötetben szereplő virrasztóének is ebből a három községből számláznák. Többek közt azt is megtudhatjuk, hogy 1985-1988 között még virrasztónak a halottas háznál. Ma már Béden a “hidegházban”, azaz a ravatalozóban, Pogrányban és Vicsápapátiban pedig a templomban, általában litánia előtt virrasztanak, még mindig két alkalommal. A virrasztás ideje azonban már lerövidült és kevesebbet énekelnek és imádkoznak. A szerző foglalkozik a szervező egyéniségek, vagyis ahogyan a helyiek nevezik őket: szentemberek, szentasszonyok közösségszervező szerepével is. Czövek Judit 1987- ben vett részt teljes virrasztáson Vicsápapátiban és Béden. E mostani kötetben e rítusnak csupán azon részét mutatja be, amelyben a főszerepet az előénekesek játsszák. Jó módszer, hogy a szöveges részben nagyon gyakran szerepel az adatközlőktől idézett rövidebb-hosszabb szó szerint lejegyzett közlés. Összesen 79 virrasztóének kottáját és szövegét közli, amelyek Bédről (16), Pogrányból (11) és Vicsápapátiból (52) származnak. A kötet végén találhatjuk a mutatókat (szövegkezdet-, helységnév-, szótagszám- és kadenciamutatókat), továbbá az adatközlők névsorát, a függelékben pedig a Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi In152
