Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2002 - Acta Ethnologica Danubiana 4. (Dunaszerdahely-Komárno, 2002)
Szemle
Az európai, Volkskunde-típusú néprajznak az objektuma a parasztság, tárgya pedig a paraszti kultúra volt eredendően. Voltaképpen a 19-20. századi népi-paraszti kultúrát vizsgálta, írta le, miközben régebbi korok maradványait kereste benne. Mindeközben - akarva-akaratlanul - bizonyos politikai törekvéseket is kiszolgált, etnikai alapú népi kultúrákat konstruálva, ahol a parasztság az adott nemzet jövőjének zálogaként szerepel. Ebből is adódóan a paraszti életről általában idillikus képet rajzolt. Ez az idill többek között az emberi kapcsolatokban öltött testet. Ferdinand Tönnies híressé vált szembeállítása szerint a hagyományos parasztfalvak közösségben (Gemeinschaft), míg a dekadens nagyvárosiak már csak társadalomban (Gesellschaft) éltek. A parasztélet változását pedig az jelenti, hogy a faluközösség fokozatosan falusi társadalommá alakul át. Hoffmann Tamás szintézise voltaképpen itt végződik. Sietek hozzátenni, hogy nem mintha az idillikus parasztszemléletet vallaná magáénak. Sőt. Elmarasztalóan nyilatkozik egy helyen a fából vaskarika népi-nemzeti kultúra megkonstruálásának mohó vágyáról. A kezdeteket vizsgálja, illetve hangsúlyosan azzal a középkor végi gazdasági és kulturális fordulóponttal foglalkozik, amikor a parasztok kultúrája fokokozatosan a városlakók kultúrájához idomult. Szól a kutatás tárgyának (a paraszti kultúrának) tudományos megközelítési lehetőségeiről is. Miután kiderült, hogy a néprajz hagyományos kutatási módszere lényegében zsákutca, két fontosabb irány rajzolódott ki. Az egyiket tudományszakunknak a szociológiához való közelítése fémjelzi, amit a szerző Herrman Bausinger 1958-as nürnbergi előadásától keltez. Ennek lényege, hogy a néprajz a jelen kulturális jelenségeinek az állapotrajzát kell, hogy adja, miközben nem korlátozódhat már a kutatás korábbi objektumának, a parasztságnak a vizsgálatára. Voltaképpen az egész társadalmat bevonja vizsgálódási körébe (csak zárójelben jegyzem meg, hogy Richard Weiss Svájc néprajzának az összefoglalásakor 1946-ban már hasonló nézetet fejteget, amikor azt mondja, hogy a néprajz nem szorítkozhat kiemelt társadalmi csoportok, osztályok vizsgálatára. A társadalmi rétegzettségtől függetlenül, „bármely emberben keresi az alsóbbrétegűséget“). A másik lehetséges irány a történeti néprajz, amelyet Hoffmann a müncheni iskola, konkrétan Karl-Sigismund Kramer nevével jellemez. Mindezek mellett (fölött?) nagyra értékeli a svéd Sigurd Erixon által, még az 1930-as évek végén meghirdetett európai etnológia szemléletét. Igaz, hogy a mai, magukat az európai etnológia műhelyeinek tartó csoportosulásokat enyhe iróniával vegyes kritikával (is) illeti; közben azért azt is láttatja, hogy a kutatás korlátozottsága nem minden esetben ideológiai megfontolásokból, hanem sokkal inkább az anyagiak hiányából vezethető le: „Az anyagi lehetőségek és a szellemi eszközök mindenütt korlátozzák az ideológiai vágyakat. De örülhetünk annak, hogy sok helyütt legalább már vannak vágyak. Rájöttek tehát arra, hogy a konzervatívok nem látják a fától az erdőt“ - írja. Én azt hiszem, hogy azért - jó esetben - többről van szó, mint vágyakról. Hiszen az európai etnológia egyedüli ismérve nem feltétlenül az, hogy egy időben, egy munkacsoport által egész Európában végeztessenek kutatások. Jóval fontosabbnak látom azt a szemléletet, amelyet maga Hoffmann is képvisel, hogy tudniillik a zsákutcás nemzeti keretekből kitörve, egy adott térségen belül, nyelvhatárokat átlépő vizsgálódások folyjanak. Ezáltal, ha nem is az egész erdőt, de - cseppben a tenger mintájára - annak már egy fontos szeletét talán látni lehet. S ez azért több mint egy fa... Mindazonáltal, hosszútávon természetesen szükség van az egyetemes európai távlatokra, összehasonlításokra. Ezt bizonyítja Hoffmann Tamás könyve is, amelyben az európai földműves kultúrák bemutatási gyakorlatának megfelelően ráadásul Európán kivül, egészen a „termékeny félholdon“, Előázsiában kezdődik a történet. Ahhoz tehát, hogy magát Európát megértsük, a gyökereket, illetve a többi földrészen zajló hasonló folyamatokat is ismerni kell. Érthető ez, hiszen az első földművesek valahonnan Anatóliából vándoroltak be az újabb kőkorszakban Európába, hogy a földrész kultúráját évezredekre meghatározzák. Az európai parasz132
